Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-337

337. wrsaságos ölés fetauái* 11. 1S75. 50 véve a vasúti kölcsönt, közel 40 millió forintra emelkedik. Erre azt felelte az akkori államtitkár: A dolog ugy áll, hogy a magyar kormány által javaslatba hozott és a törvényhozás által megszavazott kaniatbiztositások összege akkor, mikor már az engedélyezett vasat- hálózat egészen ki lesz épitve. a mi 1873-ban történik meg: összesen körülbelül 14 millióra fog menni. 1870. jannár 26-ikán tehát már 14 millió meg volt szavazva a 16-ból Igen jellemző az azon időre nézve, a mit az államtitkár ur tovább mond, midőn én arra figyelmeztetem a házat, hogy terheket vállal, ő azt mondja: „Igen jól tudja mindenki, hogy még nem volt rá eset, hogy egy vasútnak egész kikötött kamatbiztositása teljesen kifizetve leit volna." — Ugyan kérdem a tisztelt minister urakat nem volt még eset? — „Oly esetet veszek föl. a mely csaknem példa nélküli, hogy 50°/

0-et kellene a biztosított összegből megtéríteni még akkor is, ha ezen eset beállna, legfölebb 7 millió forintot tehet az egész teher és ez 4°/

0-es előleg." Ez oly erős meggyőződése volt az államtitkár urnák, hogy a legroszabb esetet, 50°/

0-et, vette föí, a mit képtelenségnek tartott, a minek képtelenségéről épen a legújabban megnyílt vasutaknál örvendetes tapasztalatot szerzett a ministerhun. Ilyen volt akkor a nézet, és mivel ilyen nézetek uralkodtak, hogy rósz pénzügyi és vasúti politika követtetett: az igen természetes, azt csodálni nem lehet. A tisztelt képviselő ur beszédének még igen sok helyeire kellene refiectálnom, de nem akarom a tisztelt ház idejét és türelmét igénybe venni, azért csak néhány megjegyzésre szorítkozom; szorítkozom különösen azon rendkiviili intézkedésekre, melyeket ő nélkülözhetleneknek tart, hogy az ország bajain segítsen. Ezen intézkedések valósággal rendkívüliek; először a megyéknek majdnem megsemmisítését vonnák maguk után, azután pedig a parlamentet előbb félig elnémítanák, és azután tökéletesen fölöslegessé tennék. A tisztelt képviselő ur ugyanis azt mondja, hogy a viták mielőbbi befejezését czélzó intézkedések hozassanak be, azaz, hogy ne szabadjon beszélni, ne szabadjon kifejtem a véleményt; (Pulszky Ferencz: Hosszasan beszélni nem szabadi) hanem mikor a ministerre nézve kellemetlenné válik a vita: akkor ő azután cloturet kérhessen. És mikor mindezen intézkedéseket a parlamentre nézve megtette, mikor a képviselők napidijait fix-fizetésekre akarja reaueálni, még pedig, miután gazdálkodni akar, és — a mint mondta — az országgyűlésre előirányzott 900.000 forinton is meg akar gazdálkodni valamit, jóval kevesebbre akarja reducálni, mint a mennyi most van, ugy, hogy a képviselő anyagi bajokkal lévén kénytelen küzdeni, annál könnyebben lehessen egy vagy más jobban jövedelmező hivatalra megnyerni: azt mondja még végre, hogy ezen parlament is alkalmatlan ezen reformok keresztülvitelére, hanem—úgymond—adjanak több évre teljhatalmat aministernek,kiazután ugy a közigazgatás, mint az igazságszolgáltatás és a pénzügyek terén szabadon rendelkezhessék, utólagosan fogván a törvényhozásnak beszámolni. Már engedelmet kérek, én sem állapotunkat oly kétségbeesettnek nem látom, hogy az országgyűlést ilyen valóban kétségbeesett rendszabályok behozatalára lehessen fölszólítani; sem azt nem hiszem, hogy valaha Magyarországon olyan országgyűlés jöjjön össze, vagy oly választások lehessenek, melyek után oly képviselők küldessenek az országgyűlésre, kik megszavazzanak ilyen teljhatalmat bármely ministernek. Tisztelt képviselőház! Én azt mondottam, hogy a képviselő urnák rendszabályaival a megyék majdnem tönkre tétetnének. Azt mondotta ugyanis a képviselő ur, — és csak erre kívánok reflectálni, —(Halljuk!) hogy a megyékben választott tisztviselők lennének, és a költségeket mégis az állam födözné. Már kérem, azon állítás, hogy az állam födözné a költségeket: nem áll. Az állam eonfiscálta a megyék domestica cassáját, és azt mondotta: Nem való ez nektek, nem való pénz a kezetekbe; fizessétek be ide a pénzt, majd kiadom én nektek, a mi szükséges. De ily körülmények közt azt mondani nem lehet, hogy nem a megyék födözik szükségleteiket. A helyett, hogy a megyéket hagyták volna mint autonóm testületeket saját ügyeik rendezésével és költségeik fedezésével foglalkozni, ezt mondotta az állam: én azt kívánom, hogy a tisztikart igy rendezzétek, hogy ennek a tisztviselőnek ennyi vagy anynyi fizetést adjatok; de akkor azután a kisebb törvényhatóságok nem voltak képesek a költségeket födözni, és az állam azt mondta: nem tesz semmit, a nagyobb megyéknél úgyis meggazdálkodunk valamit. Igaz tehát, hogy a valóságban a pénzügyminister fizeti most azon költségeket, hanem miből ? a megyék által a házipénztárba fizetett összegekből, melyek az állam részére confiscáltattak, és melyeket az állam most visszafizet a, megyéknek. A mi, tisztelt ház! a pártok állását e házban illeti: megvallom, reám nagy hatást tett Sennyey Pál bárónak még 1872. október 7-ikén mondott beszéde. Ő azt mondja: „Az átalános elvi kiegyezés sem a politika átalános kérdéseire nézve, de kivált az úgynevezett közjogi kérdésre nézve nem lehető; nem lehető pedig — nézete szerint — azért, mert a két párt, mely e tekintetben szóba jöhet, két, hazánk történelmi hagyományaiban gyökerező és még létező áramlatnak természetszerű kifejlődése és képviselője, és mint ilyen, oly erkölcsi eszmék körében mozog, melyeket ez idő szerint egyik sem tagadhat meg;" és hozzáteszi, hogy, szerinte, „ a pártok közti 8*