Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-337

58 337. országos ülés február 11. ÍST.V fogok útjába gördíteni; de azt várom a képviselőház minden tagjától és mindegyik párt-árnyalattól, hogy ha ennek sem sikerül bebizonyítani azt. hogy Magyarország a közjogi alapon bajaitól megszabadulhat : akkor méltóztassanak önök is elfogadni azt, hogy a közjogi alapnak megváltoztatása első föltétele a haza jövőjének és jólétének megállapítására. (Helyeslés a szélső bal felől.) Ezt kívánja azon elv. hogy a haza javát a párt - érdeknek alárendelni nem szabad. A mely pillanatban meggyőznek arról, hogy az az ut, a melyen haladok, az ország kárára van: kötelességemnek fogam tartani, azon utat elhagyni. Nem fogok azzal törődni, hogy az én meggyőződésemet bő köpönyegnek, ürügynek, a megsértett hiúság ki nem elégitésének nézi-e valaki; én csupán követni fogom utamat és kötelességemnek fogom tartani meggyőződésemre hallgatni. Mert, nézetem szerint,—nem azokat értem, kiknek a meggyőződés hangoztatása csak ürügy, — a kinek meggyőződése az. hogy rósz utón jár: annak kötelessége, hogy ez utat elhagyja, és a ki az ilyet ürügyül használja, az nem jár becsületes utón. Tisztelt ház! Azon programm-beszédek közt, melyek itt a házban elmondattak, némi eltérés van. Van három ezen beszédek közt, a melyekben, minden eltérés daczára, összefüggés, öszhangzat tapasztalható. Az első, ki ily programm-beszédet mondott. Sennyey Pál képviselő ur volt; a második utánna Debreczen város képviselője Tisza Kálmán, és a harmadik, mintha mondani akarta volna: ,Ich sei— gewáhrt mir die Bitté, in Eurem Bunde der Dritte

!: Lónyay Menyhért gróf. (Derültség.) Engedje meg a tisztelt ház, hogy előbb Lónyay képviselő urnák tegyek néhány megjegyzést. Beszéde emlékeztetett engem azon időkre, midőn ő e házban mint nünister foglalt helyet. Élénk, ügyes, szakavatott beszéd volt; oly élénken terjesztette elénk a képletet, hogy szinte természetesnek találtuk azt. A jelen alkalommal, midőn a pénzügyi bajok orvoslásáról volt szó, ugy állította oda a milliókat, mint a bűvészi kamara szokta a képeket a falra vetni, és midőn a pénzügyminister ur rá akarta tenni a kezét ezen milliókra, kitűnt, hogy árnyképek „dissolving view", hogy semmi sincs. Lónyay képviselő ur tiltakozott az ellen, hogy hét évi rósz gazdálkodást emlegettünk. Azt mondja: a három első évben nem volt rósz gazdálkodás, nem volt deficit, sőt volt többlet, tehát a rósz gazdálkodás csak utánna kezdődött. Isten mentsen meg, tisztelt ház, hogy én Kerkapoly képviselő urnák pénzügyi politikáját védelmezni akarnám; (Derültség.) hanem azt meg kell vallanom, hogy a felelősség egész súlyát rá még sem háríthatom. Igaz, hogy a zárszámadásokból -- a mint Lónyay képviselő ur mondja, a 28 — 29-ik lapon — meglátható, hogy 1870. január elsején 36 millió forint volt a pénztárban. Hogy mennyi maradt május elsejéig, azt elmondá Kerkapoly képviselő ur. De kérem a jó gazdálkodásnak az még nem épen bizonyítéka; mert a kérdés az: hogy mennyi kötelezettsége volt a pénztárnak. Mert hiszen pénz most is elég van a pénztárban: ott van a 32 millió forint a kölcsönből, ott van a I2V2 millió pénztári készlet. Pénz tehát most is elég van; de ki fogná ebből azt következtetni, hogy tehát jói gazdálkodunk, most jó állapotban vagyunk. Midőn Lónyay képviselő ur a pénzű gyministerséget elhagyta, a váltók már alá voltak írva, csak Kerkapoly ur idejében jártak le, és ő rá háramlóit a nehézség, azokat honorálni, kifizetni. Hogy ő azután mennyi tapintatossággal, ügyességgel tette ezt: azt taglalni nem akarom, nem fogom: hanem annyi bizonyos, hogy az eredmények már megvoltak a legnagyobb részben. Lónyay képviselő ur azt mondta a múltkor felelvén Paczolay képviselő urnák, hogy a felelősség a vasutakért nem őt illeti, hanem a szakministert; elvállalja ugyan a maga részét abból, hanem rendesén a szakministert illeti a felelősség. Igaza van a tisztelt képviselő urnák ; de méltóztassék megemlékezni arról, hogy a vasúti törvényekben a ministerium kívánságára mindig ez állt: ezen törvény végrehajtásával a közmunka- és közlekedési minister és a pénzügyminister bízatnak meg. Én a magam részéről tiltakoztam, ismételve pedig — egyszer a képviselő urnák ministersége idejében, egyszer meg utódja idejében — tiltakoztam az ellen, hogy a pénzügyminister osztozzék a vasutakért való felelősségben; de a ministernek kívánták akkor azt megtartani; ha akkor kívánták, nem lehet most azt mondani: én nem voltam szakminister. A felelősséget elvállalta akkor, midőn a törvény végrehajtásában a felelősséget megosztotta a közlekedési ministerrel; mert megosztva a felelősséget, neki épen oly kötelessége lett volna fölügyelni a helyes, törvényszerű és oly módoni végrehajtásra is, hogy ebből az országra kár ne háramoijék, mint magának a szakministernek. De az, hogy a legtöbb concessio azóta adatott meg: egy kicsit furcsán hangzik. Mennyire mennek a mi kamatbiztositási bajaink? 16 millióra. Ebből már 14 millió meg volt szavazva, mielőtt a tisztelt képviselő ur elhagyta ministeri székét, tehát utánna csak két millióval növekedett a kamat-garantia, Hogy pedig meg volt szavazva, bátor vagyok a tisztelt házat figyelmeztetni arra, amit 1870. január 26-ikán az akkori közlekedési államtitkár, Hollán Ernő ur mondott, midőn én kötelességemnek tartottam már akkor figyelmeztetni a házat, hogy olyan. terhet a nemzet megbírni képes nem lesz. Én tudniillik azt mondtam, hogy az eddig már elfogadott kamatbiztositás, a régi vasutakat is belevéve és bele-