Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-337

56 337. országos ülés február 11. 1875. dözni; de ha végre nem lehetne, mindenesetre lehető lesz azon fényűzési adókból födözni, melyeket a minister ur javaslatba hozott. Nem volna tehát arra szükség, hogy az ország lakosai tovább is egyenes adóval sújtassanak. Ámde a pénzügyminister ur azt mondta: igaz, most llVa millióval kevesebb a szükséglet, mint volt; de azért mégis szavazzatok meg 13 milliót. A túlsó oldalnak egyik igen jeles szónoka, a ki igen tüzetesen tárgyalta ezen bndget-kérdést, s a kinek beszéde méltó és nagy sikert aratott a házban, Széll Kálmán képviselő ur is azt mondotta, hogy meglehet, nem lesz szükség mindezen pénzre; de azért mégis csak adjátok meg. Ha több lesz, könnyen fogjuk visszaadhatni, le fogjuk engedhetni az adókat. Ő azon szempontból indult ki, hogy ő elfogadja mindazon forrásokat, melyek ezen házban fölemiittettek, s melyek pénzügyeink rendezésére szolgálhatnak; de azért kívánja az adók fölemelését is. Ő beszédében igen szépen és — mint mondám — nagy sikerrel adta elő ezt s annyi szakavatotísággal beszélt, hogy nem csodálkozom egyátalában azon sikeren, melyet aratott, s ugy hiszem, senki, ki a tisztelt képviselő urat hallotta, midőn, mint a pénzügyi bizottság előadója, oly ékesszólással s annyi hatással bebizonyította azt, hogy 47 milliónyi deficit a valóságban kisebb, mint 13—20—23 milliónyi deficit. (Derültség a szélső bal oldalon.) Mondom, a ki ezeket hallotta, az nem fog csodálkozni azon is, hogy nagy sikert aratott beszédével akkor : midőn azt ügyekezett bebizonyítani, hogy jobb a forrásokat is fölhasználni és az adókat is fölemelni, mint ezután az egyik vagy másik eszközhöz nyúlni. Azon pénzügyi politika, melyet a tisztelt képviselő ur e szószékről több éven át védelmezett, részemről elhiszem, hogy képes ugyanazon forrásokat szintén kimeríteni, és az adókat is fölemészteni, azon nem kételkedem: (Helyeslés a szélső bal oldalon.) és ha más nehézség nem volna a dologban, mint az, hogy mi az adókat itt megszavazzuk s az által minden bajon segítve van: akkor én nem haboznám azokat megszavazni. Méltóztassanak elhinni, hogy azon tekintet; vajon az országban azon vagy ezen néposztálynak, vagy különösen az én választóimnak tetszik-e vagy nem, ha valamely törvényhozási intézkedés, — ha én annak üdvös voltáról meg vagyok győződve, — nem tart engem vissza attól, hogy minden habozás nélkül megszavazzam, s még mindig azt tapasztaltam, hogy a magyar nép oly fölvilágosodott a politikában, hogy ha megmagyarázzák neki és megértetik vele: soha az adóemelést rósz néven nem vette. Hiszen ennek fényes bizonyítékát adták a minister urak, és különösen a ministereinök ur beszédében ékesen elmondotta, hogy annyira befizették az adót, hogy még nagy hátralékokat is befizettek. Igaz, hogy utánna, nem tudom milyen logi| kával, mindjárt hozzátette, hogy a mi népünknél nagyon alacsony fokon áll az adózási hajlam, és ezen themát variálták utána többen a túloldalról. A minister urnák nincs oka az iránt panaszkodni, hogy a magyar nép nem hoz áldozatot. Nem is ez akadályoz meg engem abban, hogy megszavazzam SLZ uj adókat, hogy a magyar nép ezen áldozatot el nem viseli; hanem, a mi engem megakadályoz, az az: mert meg vagyok győződve, hogy az országnak anyagilag és közgazdászatiíag legnagyobb kárt fogunk tenni, ha az egyenes adókat oly nagy mérvben emeljük, mint elő vannak irányozva. Méltóztassanak fölvenni azt, — hiszen meg volt már mondva, — hogy nincs Európában ország, merném állítani nincs az egész világon ország, mely egyenes adó utján oly nagy részét födözné állami kiadásainak, mint Magyarország; hiszen a mi összes adóinknak, miként előbb is mondám, 80%-át képezik az egyenes adók; ezen 80%-ot most önök 87-re akarják emelni. Már. tisztelt ház, föltéve, hogy ezen 13 millióból 5 milliót költenének el mulatságra: tagadni nem lehet, hogy a hátralévő 8 milliót hasznos befektetésekre fordítanák, mint a föld termékenyítésére, az ipar fejlesztésére, a kereskedelem élénkítésére. Ha önök, uraim, azon tul ily igazán mértékentnli nagy egyenes adó által kivonnának ezen befektetésekből évenként 8. 10, 13 milliót: akkor lehetetlenné válik az anyagi fejlődés; mert az anyagi fejlődést sohasem az állam eszközli, hanem az egyesek; ha pedig önök elvonnák az egyesektől azt, mit azok ezen fejlődésre fordíthatnának: csirájában megrontanák a fejlődés lehetőségét, és ez tartóztat engem attól, hogy a kiváut íidófölemelést megszavazzam. (Helyeslés a szélső bal felől.) Azon eljárás, hogy önök a népet szellemi szegénységgel, anyagi hátramaradással, hazafi kötelesség-hiánynyal vádolják: elegendő arra, elegendő azon hitre, hogy önök közt, uraim, és a magyar nép közt azon viszony nem létezhetik, mely a kormányzót és kormányzottakat együtt azon fényes, azon szép czél elérésére képesíthetné. Hol van Európában ország, a mely jövedelmet csinál magának abból is, hogy az adók executio költségeit meggazdálkodj a? hiszen ha nem csalódom, 200.000 frtra van előirányozva olyan, a mi az adóvégrehajtási költségekből maradékul az állam javára esik. Ugyan hol van ország a világban, mely az adóvégrehajtásból is jövedelmet csinál magának? sőt arról sem tudok, hogy valahol késedelmi kamatokból csináljanak jövedelmet. De nem szólok erről. Mint mondám, szükségét sem látnám ezen adóknak, ha a dolog csakugyan ugy állana, mint a pénzügyminister ur budgetében mutatja, vagy a pénzügji bizottság jelentésében előadja. Ámde tegnapi beszédében a tisztelt pénzügyminister ur egészen más 1 világításba helyezte a mi állapotainkat. (Halljuh!)