Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-337

337. országos ülés február 11. 1875 5 A Lehetetlen egyébként, hogy egynéhány szóval ne reflectaljak azon hangra, a mely iít a különben elég tárgyilagos, eléggé higgadt vitába egészen uj elemet vegyített. A balközépnek annyi parlamenti győzelemkoszoruzta vezére: Tisza Kálmán képviselő ur kétségkivid egy szép, nemes, hazafias tettre határozta el magát február 3-án tartott beszédében. Örültünk e beszédnek mindannyian, csak némelyek, -— reményiem, nem is egy egész párt, hanem annak egyes szónokai — voltak azok, a kik e beszédről, e hazafias tettről oly hangon nyilatkoztak, a mely nemcsak hogy nem fogja előmozdítani a haza ügyét, a mint hogy azt mi fogjuk föl; de azt hiszem, nem fog szolgálatot tenni azon magasztos ügynek sem, a melynek, mint ők gondolják, a maguk módja szerint, a lehető legjobb szolgálatot tenni igyekeznek. Én azt hiszem, nem fognak szolgálatot, tenni azon magasztos ügynek, ha a nemzet-testben gyűlöletet gerjesztenek. Avagy talán az mozdítaná elő Magyarország teljes államiságának ügyét legjobban: ha elhinné önöknek a nép, hogy ma már nemcsak a jobboldal, nemcsak mi néhányan, kik még a múlt országgyűlésen a közjogi küzdelmet fölhagytuk, hanem az ellenzék legnagyobb része, 80 kerületnek képviselője odahagyta a haza szent ügyének zászlaját? Vajon előmozditják-e, uraim, azon magasztos ügyet ily vádnak hangoztatásává}'? Sőt miután, véleményem szerint, az illető választó-kerületek közönsége megnyugodott abban, a mit e képviselők tettek : hogyha most önök azt hangoztatják, hogy maga azon nagy tömeg, azon száz meg százezer választó, azon kerületek választói mind megannyian vagy annyira dőrék, vagy annyira éretlenek, hogy nem tudják, vagy nem bánják, hogy képviselőik mit cselekesznek ? Én azt gondolom, hogy ily hangot vegyíteni a mai válságba annyit tesz. mint constatálni Európa előtt, hogy azon milliók, a kiknek nevében önök uraim oly örömest beszélnek : föladták már magok is a magyar államiság eszméjét mind; ez annyit tesz, hogy azon milliók annyira balgák, hogy egyátalában észre sem veszik, nem tudják, hogy képviselőik őket hová vezették: vagy annyira romlottak, hogy nem is ragaszkodnak többé jóhiszemüleg egyátalán a magyar államiság eszméjéhez. Ezt önök urains nem kívánhatják. Van egy tisztelt képviselő ur. a ki örömest szokta idézgetni a classicitás mondatait; tudják önök uraim, a kik mindig kegyesek voltak engem figyelemmel hallgatni, hogy én bizony fölszólalásaim alkalmával soha nem szoktam élni semmiféle hasonlattal, semmiféle parabolákkal, hanem inkább a tények kérlelhetlen statistikai méltatására szoktam J szorítkozni leginkább; de engedjék meg most, hogy J válaszoljak ez alkalommal azon hasonlatra, a melyet itt emiitett képviselő ur. mint a classicitás barátja fölhozott. (Halljuk!) Én azt gondoltam, midőn azon képviselő ur fölállt, hogy mint a classicitás barátja, egyenesen megilletődéssel fogja üdvözölni Tisza Kálmán képviselő hazafias tettét; mert azt hittem, hogy ő épen mint a classicitás barátja, Tisza Kálmán képviselő beszéde után haza menve, fölütötte magának a maga Plutarchját és elolvasta azon jelenetet, midőn az atheneiek legnagyobb veszedelemben voltak és Miltiades fia Kimon, a ki pedig a szárazföldi, politikának volt barátja és a Themistokles-féle tengeri politikának épen oly kérlelhetlen ellensége, mint önök uraim a közügyeknek, — midőn látta, hogy a hazát másképen megmenteni nem lehet: fogta emblémáit, mellvértét, lovas-szerszámait, fölment az Acropolisra és az Istennő oltárára tette; és azután maga is barátival a hajókra sietett, mert tudta, hogy a hazát csak ily utón; de más utón nem lehet megmenteni. Én azt gondoltam uraim, hogy ezt teszi majd a tisztelt képviselő ur. De nem, ő inkább a Vesta tüzéről beszél, pedig uraim, a Vesta tüzét nem a gyűlölet élesztette. A Vesta tüzét a családiasság, a benső, teljes egybeforradás jelképe, a hazafias mérséklet élesztette. És hogyha önök egy lépéssel tovább mennek: akkor meggondolják, hogy ott nem messze a Vesta tüzétől volt egy templom, a melyre az volt fölírva, hogy „Pietati". (Halljuk! Halljuk!) Tudják önök e templom történetét, összefügg az egy római nővel, a kit éhhalálra ítéltek, és midőn már-már utolsó perczei bekövetkeztek volna : akkor jött leánya, és miként a história följegyezte, hogy anyja életét megmentse, saját életerejét nem kímélve, szoptatta őt mint tulajdon gyermekét, Ezért írták rá: „Pietas." (Halljuk\ Halljuk]) Igen uraim, a haza nem azt. követeli, hogy mi bármely pillanatban meg-megrohanjuk mindazon akadályokat, melyekről hiszszük, a haza boldogságát gátolják: hisz ama római nő, hogy anyja életét megmentse, nem rohant a börtön szörnyű falainak gyenge ujjaival; hanem kikereste a lehető legnagyobb eszélylyel azon módot, a melyen anyjának segíthet. Én azt gondolom, hogy ezek alkalmából önök a példát magukra fordíthatják, és nem gyűlölet gerjesztése által, de azon erőnek fokozása által, a mely egyedül képes a nemzetet életképessé tenni és életkedvét, föntartani: csak ezen erőnek fokozása által képesek önök azon tüzet a magyar nemzetben ápolni. Hivatkozás történt itt Olaszországra is. Szabadjon fölhoznom, hogy mi történik legközelebb Olaszországon. Ott láttuk, hogy azon férfin, ki 4 0 éven keresztül egész vagyonát és életét föláldozta egy elvnek: a respublikának : most halálos ágyán, mert halálos ágyán belátva, hogy ily módon hazáját. szolgálni nem lehet, ezen férfi halálos ágyán mondott le arról mint olasz hazafiúi elvről: a respublicárol. És pár nap előtt olvashatták, hogy a caprerai