Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.

Ülésnapok - 1872-337

52 33". országos ülés február 11. 1875. eléggé képzett tisztviselőket kapjunk. Mert egyátalában nem érthetek egyet azon nézetekkel, melyeket itt többek közt Kerkapoly képviselő ur fejtegetett. Az oly theorema, mely az életben nálunk ma már egyátalán nem létesíthető, mintha mi Magyarországon képesek volnánk visszaterelni a fejlődést a dolgok azon állapotára, a mely már ma nemcsak Angolországban túlhaladott álláspont., hanem nálunk is visszaídézhetetlen; mintha az ingyenes tisztviselők rendszere egyátalában keresztülvihető lenne oly országban, mely oly szegény, mint a mienk. Nem olvasták önök a lapokban legközelebb, hogy az összeíró bizottságok is megszüntették működéseiket, mert beállittattak a napidijak'? Nem jele-e ez az időnek, és egyátalában nincsenek-e önök mindnyájan egyetértésben velem arra nézve, hogy a magyar állam létele csakis addig igazolható és indokolható: míg e területen az emberiség átalános érdekei, hozzáteszem, magyar formában, de kellőleg kielégíttetnek. A mai nap követelményeivel ugyan megegyez-e, hogy azon egyének, kik magukat, fölteszem, nem így kellene, évek során át administrativ pályára készítették elő, ugy elméletileg, mint gyakorlatilag rö\id időre alkalmaztassanak; de mindig arról kell gondoskodniok, hogy miként korteskedjenek a legközelebbi választásokra, és mai nap. midőn a társadalmi munka napról napra ugy szólván, teljesen igémbe veszi a szükséges középvagyonu állampolgároknak majdnem összes élettevékenységét, midőn az élet küzdelme a Duna völgyében oly nehéz: találunk-e szakképzett és vagyonos embereket, de csak egyátalán szakképzett és vagyonos embereket kellő számban, kik betöltsék azon helyeket, a nélkül, hogy legyen kilátásuk arra, hogy idővel nyugalmaztatásban s időközben rendszeres előléptetésben fognak törvény szerint részesittetni, föltéve, hogy állásában helyét szorgalmasan betöltötte mindazon évek folyamában, a melyeket a haza szolgálatában töltött volt. Én részemről, tisztelt képviselőház, megvallom őszintén. Kerkapoly képviselőtársunk okoskodását értem az ő nézpontjából; de legkevésbbé sem helyeselhetem a haza érdekének szempontjából. 0 ugyanis azt mondotta, még pedig a meglehetősen transcedentalis indokolásnál, hogy minden, a mi az ő administratioja alatt s után létrejött: egész természetszerűleg jött létre, s ebből azon meggyőződést akarja bennünk fölébreszteni, hogy hát minden a lehető legjobb rendben és módon jött létre, legalább ami a múltra vonatkozik. Ismerem e philosophiának értelmét, ráismertem én beszédében ezen philosophiára, mely el akarja hitetni, miután minden, a mi a világon van, van czélja, a minek pedig czélja van, az észszerű, s a mi észszerű, az jó; tehát el akarja velünk Kerkapoly képviselőtársain hitetni, hogy mini den, a mi a világon van, s minden, a mit ő a kormányon eddig cselekedett: az a lehető legjobb, a mit csak képzelhetni, az egyúttal jó is. De nagy következetlenségbe esett a tisztelt képviselő ur önmagával raár azokra nézve, a miket a jövőre nézve proponál; mert ő nagyon tudhatná azt, ha körültekintene inductiv érzékkel, objectiv észleléssel és nem aprioristikus kategóriákkal, hogy a hazában az ingyenes önkormányzatnak nincs existentiája és hogy daczára annak, hogy naponkint látjuk, hogy az ingyenes önkormányzat Magyarországban csaknem lehetetlen : ignorálja az embereket ugy, a mint azok vannak, és oly alapra akarja építeni az államszerI vezetet, mely oly embereket föltételez, mint a minők legalább Magyarországon ez idő szerint kellő számmal, vagy talán egyátalán nem léteznek. Ugy látszik tehát, még sem talál tisztelt képviselő ur az egész világrendben annyi megnyugvást, mint jelen budgeí pMlosophiája első részében velünk elhitetni szeretne. Ezeket előre bocsátva, (Haiijukl Halljuk!) • — röviden közbevetőleg legyen mondva. — beszédem további folyamától elállanék, ha látnám, hogy a ház többsége az, a mely nyugtalankodik; de mert látom, hogy a ház minden része figyelemmel hallgatja beszédemet és csak pár tag az, ki nyugtalankodik: éa híven a parlamentalis szabályhoz csak a többség kegyessége előtt fogok meghajolni és folytatni fogom beszédemet. Röviden csak annyit akarok megjegyezni még. hogy az államszervezet újra alakításánál nagyon sajnálnám, hogyha a népnevelés, a közoktatás érdekeit valaki még luxusezikknek tekintené. Én most e tárgyról nem fogok többet szólani, a részletes vitánál alkalmam lesz adataimat, nézeteimet bővebben kifejteni; most csak azon óhajtásomat fejezem ki, hogy gondolják meg az illető urak azon nagy A'álságot, a melyben az általuk melegen hangoztatott magyar nemzeti állam jelenleg magát találja; gondolják meg ezen válságot, ha nem akarják rövid száz év múlva — nem hiszem ugyan. hogy így lesz, de félek, hogy bekövetkezik, ha az ő politikájok érvényesülni fog, — ha nem akarják, mondom azt, hogy száz év múlva ezen végzetteljes Duna völgyében a magyar nemzet, melyet a Gondviselés, a természet oly dúsan megáldott, tán egybeszoritva valahol a Nyírség, Hortobágy vagy a székely földre ugyanoly szerepre legyen kényszerítve, a mely szerepre van kényszerítve a baszk nemzetiség a pyrenaei bérezek zugában: hol azután hasztalan kiálthatná a magyar is mint ma a baszk, hogy : „Fueros"; — akkor ne tekintsék a népnevelést luxusezikknek, hanem kai'olják föl azt egész erővel és ne akarjanak krajczárokkal fukarkodni ott, a hol a nép életerejét kell ápolniok. Ennyit a dolog érdemére nézve.