Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-347
347. országos ülés márezius 1T. 18Í8, 261 uradalmaink aképen kezeltessenek, dologi és személyes kiadásaik annyira reducáltassanak, hogy a ló és szarvasmarha létszámát fon lehessen tartani, s így állattenyésztésünk csorbát ne szenvedjen. Másodszor : nem látná-e szükségesnek intézkedni a minister ur, hogy ezen sok millióval föntartott állami lótenyésztésünk megóvasbék azon szerencsétlenségtől, hogy évenkint legjobb lovainkat, legjobb tenyészállatainkat, melyeket állami lótenyésztésünk emelésére méneseinkben tenyésztünk: nagyobb tőkével rendelkező külföldiek hazánkból kiviszik. Elismerem, hogy közvetlenül ez több hasznot hajt az államnak, mintha csupán belföldiek vásárolhatják az évenkint eladásra szánt tényanyagot; de azt hiszem, hogy nem a pillanatnyira többnek látszó haszonért állíttattak föl a ménesek; hanem állami lótenyésztésünk által nemzetgazdászatunk ezen ágát emelni és fokozni. Tapasztalatból tudom, hogy az évenkint tartatni szokott számfölötti ló-árverés alkalmával a legjobb anyag külföldi kereskedő árverezők által kivitetik. Én ezt károsnak tartom, ellentétbe lévőnek az elérni szándékolt főczélla!. Elismerem, hogy a módozatok, mikkel a külföldre való kivitelt megakadályozni lehetne, igen nehezek ; de elég fontosnak tartom, hogy a minister ur ezen kérdéssel foglalkozzék. Különben megnyugszom a pénzügyi bizottság előterjesztésében, és a minister ur ismert szakértelmében. Nagy György: Tisztelt ház! Nem tudom, mit fog a nagyon tisztelt minister ur a hozzá intézett figyelmeztetésre felelni; de megvallom, hogy első hallásra azon dolgot, melyet Orbán tisztelt képviselőtársam fölhozott, nem tartom mindjárt tárgyaihatónak ; mert sokkal fontosabb a dolog, hogy sem az itt bármily érdekes discussio fejlődjék is ki fölötte : rögtön eldönteni lehessen. Azt mondja a tisztelt képviselő ur, hogy azon emberek gazdájuk ellen lázítanak. Engedelmet kérek, azok a közös hadsereg tagjai, s igy németül folytatják levelezéseiket, s bár én is czélszerübbnek tartanám, ha itt is a magyar nyelv lenne irányadó; de megvallom, ez intézkedést most mindjárt egy fölszólalásra keresztülvinni nem tartom lehetőnek. Arra nézve, mit Radó Kálmán tisztelt képviselőtársam mondott, hogy a ménes-gazdaságok kezelésénél milyen reductiókat hozzon be a minister ur: én megnyugszom a tisztélt kereskedelmi minister ur belátásában, s miután virement van neki engedve, gondolom, fog is itt reductiókat tenni. De már engedelmet kérek, Radó Kálmán tisztelt képviselő ur fölszólalásának második részét illetőleg meg kell jegyeznem, hogy én azt nemcsak kivihetetlennek tartom; de egyátaláhan nem tartom szükségesnek, mert azt mondta Radó Kálmán képviselő ur, hogy a tenyésztés ez által sokat szenved, ha a tenyészállatok a külföldi emberek által megfizettetvén, kivitetnek; hisz ép az az érdekünk, hogy minél több külföldi ember minél több magyar lovat vegyen. Mert tessék akár Arabiába akár Angliába menni, s mindenütt azt méltóztatik majd látni, hogy a tenyésztő eladja a lovakat. De különben is hogyan vélte a tisztelt képviselő ur azt megakadályozhatni, hogy akármily kitűnő tenyészménemet vagy kauczáinat el ne adhassam, ha nekem ugy tetszik. Még csak Orbán Balázs tisztelt képviselő ur egy odavetett észrevételére kívánok megjegyzést tenni. Ő ugyanis azt mondja, hogy nálunk az egész lótenyésztés csak sportszerű szenvedélyképen űzetik, melyet csak gazdag országok engedhetnek meg. Engedelmet kérek, én azon nézetben nem osztozom, és én a pénzügyi bizottságnak költségvetését is csak a legnagyobb kényszer-helyzet előtt meghajolva szavazom meg; mert én azt tartom a legviszásabb takarékoskodásnak, ha azért, hogy megkíméljük a gyümölcs leszedésére a költséget: kivágjuk az élőfát, hogy azután annál könnyebben szedhessük le a gyümölcsöt. Nem pártolhatom tehát azt a nézetet, miszerint azért, mert olyan a pénzügyi helyzetünk, hogy a lótenyésztésre a szükséghez képest nem költhetünk, és mert aránylag az ipar és gazdászat más ágainak emelésére annyit sem fordítottunk: szorítsuk meg már most az ezen intézetekre fordított kiadásokat is. Orbán képviselő urnák állítása egyébiránt nem áll azért: mert a kezeim között lévő hivatalos adatokból, melyek a löki vitelre vonatkoznak 1867 — 1873-ig, leszek képes kimutatni, hogy akármely ágára az iparnak fordítottunk volna ilyen összeget, oly positiv, készpénzben kifejezhető eredményt nem idézett volna elő. Nem is tekintve azon nemzeti vagyon emelkedését, mely az országban benmaradó lovak minősége és száma folytán állott elő: azt lehet mondani, hogy nincsen gazdaságunknak egyetlenegy ága sem. melynél fokozatosabban fejlődő, és biztosabban befolyó jövedelmet mutathatnánk föl. Mindenki azt mondja, hogy mi par excelíence földinivelő állam vagyunk, mindenki azt mondja, hogy a közgazdasági érdekek emelésére kell iparkodnunk, kell a földmivelés- és iparnak egyoldalú fejlesztéséről, és ezen gazdasági fejlődés alatt bizonyára senki sem fogja azt érteni, hogy minél nagyobb terűleteket vonjunk eke alá; mert, hogy ezen irányban nagyon egyoklalulag haladt mezőgazdaságunk: azt mindenki tudja, s azért átalánosan el van ismerve, hogy' a helyes arányok behozatala az állattenyésztésnek a magtermeléssel való arányba hozatalát kívánja. Már hogy mi oly institutiokat létesítsünk, melyek, — mindig csak a kisebb gazdákról szólok. — megnehezítsék az állattenyésztés okszerű fejlődését: azt igen czéltalan takarékosságnak tartom az állam részéről.
