Képviselőházi napló, 1872. XV. kötet • 1875. február 9–ápril 2.
Ülésnapok - 1872-342
342. országos ülés márczius 11. 1§75. 127 vári kanonokok javadalmazására. Ebből 22.000 forintot tevő összeget képez azon alapítvány, melyet Mártonffy György erdélyi püspök tett, és a melyet 1737. október 1-jéu III. Károly királyunk két kötelezvény kiállítása mellett kölcsön vétetett. III. Károly királyunk alapított továbbá négy kanonoki állomást 3.000 forint javadalmazással. Mária Terézia 1777-ik esztendőben szeptember 23-án 1.600 forintnyi alapítványt tett nyolcz kanonoki állomásnak két kétszáz forinttal való segélyezésére. Ezen alapítványoknak évi járadékát kiutalta pedig a királyföldi fiscus évi dézsma-jövedelméből. Ezek 1848. óta az állam által mindig elismertettek s rendesen kiutalványoztattak 1868-ig, a midőn azok a legelső magyar költségvetésben mint állami subventio fölvétettek, és tekintet nélkül arra, hogy azokban magán- alajütványoknak évi járadéka is foglaltatik: a pénzügyi bizottság által egyszerűen töröltetvén, megtagadtattak. Az egész összeg évi járadéka 5.985 forintot tesz, mely összeget kénytelen volt az erdélyi katholikus status, a mely ma már autonómiai hatáskörrel rendelkezik, a vallási- alapból lődözni, minek következtében a vallási alapból azon idő óta 41.000 forint vonatott el. Ha meggondoljuk, hogy e miatt sok kisebb katholikus egyháznak segélyezését kellett megszüntetni, a melyek idegen ajkúak közt vannak, és a mely egyházaknak lelkészei, vallási missiojuknái fogya a magyar nemzetiségnek föntartására és terjesztésére is vannak hivatva: ennek káros voltát alig lehet tagadni. A második részét az elvont alapítványi jövedelmeknek a nagy-szebeni „Teréz" árva- és lelenczház alapítványa képezi. Itt a magánalapítványok jövedelme 14.600 forintot tesz. Mária Terézia királynőnk által 1770-től 1776-ig tett alapítványok jövedelme 22.650 forintra megyén, miből 16.750 forint a királyföldi dézsma-fiseusra, 5,880 pedig a kincstári pénztárra alapitványilag utalványozhatott. Ezen utóbbi összegre nézve kérdés sohasem fordult elő. Ezen összeg 1872-ben áttétetett a költségvetés rendes kiadásaiból a rendkívüliekbe, a mi nagyon is érthető, ha meggondoljuk, hogy akkor szükséges volt a deficitet sokkal kisebbnek tüntetni föl, mint a minő, hogy így a szemfényvesztés jobban sikerüljön. Annak, hogy ezen összeg 1872-ben a rendkívüli kiadások közé tétetett át: 1873-ban következménye az volt, hogy egyszerűen megszüntettetett; és az, hogy azon árvaház, a mely addig 402 mindkét nembeli lelenczről és árváról gondoskodott, egyszerre arra volt utalva, hogy 170-re szálitsa le azok számát. Ha pedig tekintetbe veszszük azt, hogy ez Erdélyben az egyetlen lelencz, és árvaház és ha tekintetbeveszszük azt, hogy ennek, miután a mindkét nembeli ifjúságra kiterjed, igen nagy culturalis missioja van, és hivatása volt ugy az iparosokat, mint egyszersmind szakembereket magasabb tudományos oktatásban részesíteni: a kár és azon csapás, hogy egyszerre 200 árvát kellett elbocsátani és minden támasz nélkül világba kiküldeni, gondolom megérdemli a törvényhozás figyelmét. 1868-ban ezen alapok iránt semmi kétség nem forgott fön ; sőt Lónyay Menyhért akkori péuzügyminister átírt a tanügyministeriumhoz, hogy a királyföldi dézsmák váltság-leveleiből, melyek az állam tulajdonát képezik : ezen évi járuléknak megfelelő összeg 428.000 forint kiszakittassék. Erre a közoktatási minister ur azt válaszolta, hogy a kiszakítandó tőke-összeg nem 428.000 hanem 498.000 forint. Kerkapoly minister ur rövidebben fogta a dolgot, egyszerűen bekérte az okmányokat és halogatta a választ. A közoktatási minister sürgette ezen tőkék kiadását, a pénzügyminister pedig megtagadta. Szlávy ministerelnök ur egy ideig a pénzügyeket vezetvén, az erdélyi római katholikus status kérelmezése folytán ezen ügyről magának referáltatott, és elismerte a status jogait ezen alapokhoz ; de addig mig intézkedhetett volna: a Szlávy kabinet megbukott, az uj pénzügyminister, kihez a status-gyűlésnek ő felsége elé terjesztett kérelme áttétetett, megígérte annak tanulmányozását; de az, mint annyi sok más, még ma is a tanulmányozás stádiumában van, és az a különös, hogy miután egy osztály elkészült a referálással, nem ezen osztály bízatott meg az ujabb előterjesztéssel ; hanem egy másik, talán azért, hogy ezen ügy minél rövidebb idő alatt oldassák meg. Hazánk közjoga értelmében a királyoknak alapítványi joga nem vonható kétségbe ; de a szóban forgó alapítványoknak egy része a Leopold-féle oklevélben is meg van erősítve, ugyanott a hol a debreczeni fundatiok is meg erősítésüket nyerték. Az 1848: VI. törvényezikk 1. §. azt rendeli, hogy a kormány törvényjavaslatot terjeszszen elő az iránt, hogy az ilyen alapitványozás által terhelt dézsma kárpótlások vagy javadalmazások megváltassanak és a tőkéből kiszállíttassanak. A jog tehát törvény által teljesen bebizonyítva és törvényes intézkedések által biztosítva van, és ezen okmányok a ministerium kezében vannak. Miután ezen alapítványok az állam ingó vagyonába bekebclczvék, azok onnan máskép ki nem kebelezhetek mint törvényhozási intézkedés által; kérésem tehát oda irányul, hogy a tisztelt pénzügy- és közoktatási minister urak ezen kérdés tanulmányozását valahára befejezvén, tegyék meg a törvényhozási lépéseket, hogy majd a pénzügyministeri tárcza tárgyalása alkalmával, vagy ha az nem lehet: akkor utólagosan, föntartás mellett történjék az állam ingó vagyonából való kikebelezés. Interpellatiom tehát a következő. (Olvassa:)
