Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-331
334 331. országos ülés tervekkel lépett volna elé? A doíog ott maradt volna, a hol volt. (Helyeslés jobb felöl.) Ha megengedik önök, miután úgyis csak azokhoz van szeremcsém, kik rászánták magukat, (Derültség.) egy futó pillantást vetek a beltigyminister ur működésébe. Legyünk igazságosak. A belügyministerium jelenlegi vezetője nem egyszer találkozott a ház mindkét oldalának buzgó tapsaival, midőn egy téren legalább, a hol tudniillik nemzeti és állami lételünk megóvása forgott fön, mindig a kellő erélylyel és határozottsággal lépett föl bizonyos jogtalan és helytelen insinuatiok ellenében, és e tekintetben csakis a túloldal igen tisztelt vezérszónokával, a velem szemben ülő Tisza Kálmán képviselő úrral osztja meg a hazafiság babérjait. Az ő hibája-e, hogy egy nagyszerű conceptioja, melyért, nézetem szerint, nincs oka pirulni, a ház majdnem minden oldaláról ellenszenvvel és elfogultsággal találkozott ? Tisztelt ház! A franczia úgynevezett nagy forradalom történetére mindig volt és lesz a politikai tasakban hivatkozás. Sok igaz gyöngyöt, sok szenynvet és vért kavart föl azon forradalom, és a töriénetirás kimondotta már ugy a gyöngy, mint a szemét fölött Ítéletét. De nem emlékszem, hogy valamelyik kétségbevonta volna, vagy kicsinylette volna a constituante azon érdemeit, hogy Francziaország egységét veszélyeztető bár historikus alapon fejlődött régi provincialismus eltörlésével a departementalis rendszert léptette életbe. A sok rósz közt, — ha megengedem is, hogy több volt a rósz, mint a jó, — ezt az egy jót el nem vetette magától azóta Francziaország, a legkülönböző államformák alatt sem; nem a Bourbonok, nem az Orleansok, nem Napóleon, nem a republica alatt. Én meg vagyok győződve, hogy azon kilátásba helyezett, és az innen hangoztatott programmba is belefoglalt nagymérvű megtakarítások, valamint a helyesen értelmezett és életerős autonómia életbeléptetése ezen előzmény nélkül, tudniillik a törvényhatóságok territoriális rendezése és szabályozása nélkül, sohasem fogja a kellő eredményeket fölmutathatni. Ezen ismétlésért bocsánatot kérve, miután ezt tüzetesen tárgyalta az előttem szólott igazságagyminister ur, az igazságügyminister ur ressortjára mondottak után nincs mit mondani valóm; de mégis reflectálok azon körülményre, hogy legalább a földolgozott anyagra nézve, nem tekintve a szellemet, a tevéketlenség vádja ezen ministeriumot legkevésbé illetheti, és a tisztelt háznak tudomása van, hogy az összes szakbizottságok közt, — egyet, a pénzügyit kivéve, — egyetlenegynek nincs annyi dolga, mint annak, mely ezen egy ressort javaslataival foglalkozik. A mi a többi részleteket illeti, az idő előrehaladt szempontjából; de még azért is, mert az február 4. 1875. inkább a részletes tárgyaláshoz tartozik, tartózkodom ítéletet mondani; de nem tagadhatom meg magamtól azon egy elégtételt, hogy a pénzügyministerium jelenlegi vezetőjére, Ghyczy tagtársunkra, ne hivatkozzam. Tegnap mindazon szemrehányások közt,, melyekkel a jelen kormány innen és onnan is elhalmoztatott, nekem egy sem fájt annyira, mint a. melyek a pénzügyminister ur ellen voltak irányozva, még pedig egykori barátai és tisztelői részéről. Ő tudjuk, hogy a jelenlegi kabinetbe nem föltétlenül lépett be, hanem igen nevezetes föntartással, melyet ignorálni nem lehet, és tudjuk azt is, hogy hazánk jelen zilált viszonyai közt akkor vette át a nehéz pénzügyi tárczát: mikor az senkinek nem kellett. Igen nevezetes, hogy egy és ugyanazon táborból két egymással merőben ellentétes támadás intéztetett a tisztelt pénzügyminister ellen: az egyik Somssich Pál részéről, ki azt követelte tőle, hogy a messze jövőt fölölelő, több évekre terjedő programmot terjeszszen elő, és hogy ezzel egy merész zökenéssel, mely csupa szép ígéretekből állana, átugorja, a miről igazán szó van, a jelent. A másik támadás Sennyey Pál részéről történt, a kinek méltán lehet tartam attól, hogy szaván fogják, és programmja valósítását kívánják számon tőle, és ki ezen eshetőségre is gondolva, egészen ellenkező váddal sújtja a ministert. Ö ugyanis azt monda, hogy a kormány csak a máról-holnapra tengődés, kicsinyes politikáját üzi, és szem előtt téveszti a jövőt. Tette ezt b. Sennyey nagy őszinteséggel és egyúttal bölcs előrelátással ; de, nézetem szerint, egy kis következetlenséggel azon tervének kiséretében, mely szerint azt monda, hogy inkább költsük el a meglévő kölcsönnek még utolsó készleteit is, mielőtt más forrásokhoz nyúlnánk. (FölMáltásoJc a jobb oldalon: Ezt nem mondtál) Hogy ez, tisztelt ház, a jövőt szem előtt tartó nagy financpolitika volna: az előttem daczára a fényes szónoklatnak, és az általam elismeréssel fogadott világos programmnak, mégis nagyon homályos. Ellenben az. hogy az épen abba a hínárba megy belé. a melybe fönakadottnak hiszi a jelenlegi pénzügyministert, hogy tudniillik a csak máról-holnapra tengedő szűk politikát üzi: az előttem világos. Épen azért szerzett bajt magának a tisztelt pénzügyminister ur, hogy nem a mát és holnapot^ hanem a holnaputánt is tekintetbe vette. Hiszen ezen módot igénybe venni, a meglévő kölcsön készleteit elkölteni neki is rendelkezésére állott; de ő, — és ezt. az elismerés hangján mondom, — inkább a nehezebb utat választotta és inkább nyugtatja érdemekben őszülő fejét tüskéken, hogy majd azután puha ágyon nyújtózkodhassak az ő boldogabb utóda. Elnök: Méltóztassék a képviselő urnák beszédét holnap folytatni. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 1 /i órákor.)
