Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-331

331, országos ülé mely, ha nem is vezet el bennüoket a programúikészítők és követelők arany országába; (Egy hang bal felől: Addig, a meddig!) de a révhez vezet és nem hagyja hajónkat a sik tenger hullámainak és szirtéinek martalékává esni. Én, tisztelt ház! talán sokkal őszintébben beszélek, mint sem a jelen körülmények között egynémely vezérszónoknak illő volna: de megengedhetőnek, elnézhetőnek tartom azt oly közkatona részéről, minőnek magamat vallom. Gondolják meg jól a fönhangzó programmok követelői: vajon különösen azok, kik nem a jelen pillanatra, hanem több évekre, s igy több, mint emberi, hanem isteni előrelátást föltételező programmot kérnek, gondolják meg jól, hogy ha majd annak idején számon kérjük tőlük: helyt fognak-e állani, aláirják-e föltétlenül a programmtöredéket, azt a bizonyos pontozatot. mely igen tisztán, szabatosan volt formulázva, melyet nem kis örömmel, megelégedéssel hallottam Sennyey epochalis beszédében? Sokat beszéltünk a napokban egy bizonyos coalitioról. Azon őszinteségi privilégiumnál fogva, melyet gregarius létemre vettem igénybe, elmondom erről mindjárt egész őszinteséggel nézetemet. (Halljuk!) Ha csak az a czél, tisztelt ház, hogy megbukjék a jelen kormány: megvallom, hogy akkor némely urak ambitioja igen könnyű kielégítést nyerhet. Én ezen ambitiom kielégítését, — már az ő helyzetükben, mert nekem hasonló ambitioim nincsenek ; (Közbeszólás hal felől: Nem is lehetnek! Derültség.) nincsenek, nem is voltak, nem is lesznek, — mondom, az ő helyzetükben nem áhitanám, el sem fogadnám, már csak azon egy oknál fogva is; mert a jelen pillanatban ez igen könnyű, igen olcsó kielégítés volna. (Zaj jobb felől.) Nem kell oda semmi különös elmei, vagy roppant értelmi tehetség: egy szavazás, két szavazás és kész a válság. (Derültség.) Én előttem, tisztelt ház, a ki mindig, ha nem is egészen conservativ, de conservativ hajlamú ember voltam és vagyok: sohasem a rontás volt a fő. hanem mindig az alkotás. Hogy tehát én, mint egyszerű tagja a háznak, szavazatommal egy ujabb kormányválság előidézéséhez hozzájáruljak: ehhez nekem nem elég indok, nem elég vigasz az, hogy netalán az én személyes hiúságom elégtételt nyerjen, hanem én azt kérdem, azt akarom tudni, hogy mi lesz azután V Én, tisztelt ház, semmi részben lekötelezettje sem a jelen kabinetnek nem vagyok, sem, ugy hiszem, nem leszek az ezután következőnek sem, és igy semmi érdekem sincs fölszólalnom mellette. Azonfelül, megvallom, nincs nagy okom lelkesülni ama szép eszmék, nagy elvek mellett, melyeket különben magam is szerettem volna látni az ő zászlaikra irva: de nem láttam. Ha mégis fölszólalok, ez azért történik : mert azon érzés késztet rá, mely minden s február 4. 1875. ^-'3 becsületes ember keblében fölébred és megszólal; hogy ha valaki ellen igazságtalanságot, hogy na mondjam, háladatlanságot tapasztalunk. Még a méltó korholtatásban a mértéktelen tuüiajtást, még az érdemelt büntetésben is a tulszigort, legyen az magános ember, vagy a közélet embere, helytelennek tartom. Emlékezzünk meg azon politikai axiómáról,, melynek Magyarországon meghonosítása érdemeért két oly nagy elme, mint Széchényi és Kossuth versenyezett egymással, azon napjainkban már igen elhasznált axiómáról, hogy a politika az exigentiák tudománya. Nem vagyunk mi tanárok, tudorok gyülekezete, mely a tudományok resultatumait minél szebben formulázni igyekezik. Ezen ház. mint nemrég emlékezetbe hozatott, nem küzdtere, nem arénája a műszón okiatoknak, hogy itt czifra szónoklatokkal igyekezzünk elragadni egymás elől a dicsőség habárait, vagy a hallgatóság tapsait. Nekünk a haza jövőjét szem előtt tartva, de főleg a haza jelenét mérlegelő, néha egy kalmár lelkiismeretességével, | hogy ne mondjam, szükkeblüségével mérlegelő, és I a nagy ambitiokat dióhéjba, ha ugy tetszik, mogyoróhéjba szorítani tudó gyakorlati államférfiaknak kell lennünk. Azért az egyik és másik oldalnak Cicerói és Demosthenesei bármily szép szavakkal, fönhangzó szónoklatokkal és csábító sziliekkel fessék is előttünk azon kedvező időt. a mely majd a jövő lustrumokban vár reánk, ha nem bírjuk orvosolni a jelen pillanat bajait: azt kell mondanunk rá, hogy „vana est glória." Hiszen, tisztelt ház. néhány évvel ezelőtt ugyancsak budget tárgyalása alkalmával, midőn a közoktatási budget volt szőnyegen, én voltam az, a ki egy hosszas beszédben bátor voltam a kormánynak és a háznak figyelmét fölhívni az iránt, hogy azon téren is ugy, mint más egyébben, intézkednünk kell, hogy bizonyos tervszerűség, bizonyos harmónia, — bizonyos egység szolgáljon vezérelvül. Megvallom, egyben-másban némi hiányt észleltem. Nem volt nekem föladatom, ma sem az, és nem is szándékom, hogy hadjáratot intézzek az én tisztelt barátom a közoktatási minister ellen; de az akkor más oldalról jött programm-követelések ellenében a cultusministernek e padokról igen avatott, igen nyomatékos védője akadt Csengery Antal tisztelt barátom személyében, ki a programmkövetelőknek azt veté ellen, hogy itt a középtanodai és az egyetemi törvény; elég programúi ez. Vajon, tekintve az azóta történteket, a következés nem adott-e igazat Csengery tisztelt barátomnak ? Talált-e a ház alkalmat és időt, hogy ezen két csekélynek látszó; de előttem igen nagyfontosságú intézményt életbeléptesse V Vajon tehát, tisztelt ház, segített volna-e, ha a közoktatási minister ur egy igen szép programmal talán Magyarország összes culturviszonyait több évtizedre fölölelő nagyszerű.