Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-331

332 331. országos ülés február 4. 1875. melyben a kormánynak ereje gyökerezik, onnan szíja életnedvét, csak annak oltalma alatt fejtheti ki tevékenységét. A ki egy erős többségnek alakulását megakadályozza, még inkább, a ki egy létező erős többséget decomponaí: az az erős kormányt minden országban lehetetlenné teszi. (Derültség bal felől. Ellenmondás jobb felől. Halljuk!) Franciaországnak története a 40-es években világos tanúbizonyságául szolgál ennek, hol az ugyanazon egy alapelven gyökerező töredékeknek egymással való küzdelmei eredményre vezettek; de nem arra. a mit az illetők reménylettek, a mit óhajtottak. Ily eredménytől hazánkban nem tartok. Különbözők a viszonyok. *üe teljes szivemből óhajtanám, hogy azon tagadhatatlan igazságot, miszerint a történet az életnek mestere és a jövendőnek tükre, nemcsak elméletileg elismerjük; de gyakorlatilag is követve soha meg ne feledkezzünk azon arany-mondat igazságáról : „ Concordiá res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur." (Helyeslés jobb felől.) Zichy Antal: Tisztelt ház! Én is (Halljuk] Fölkiáltások: Holnapi Holnapi) az igazságügyminister ur előtt szólott szónok urnák azon kiindulási pontját követem, mely szerint (Halljak! Zaj.) a jó financziáuak alapja, a jó politika, és ennélfogva i^agy zaj- Fölkiáltások: Holnap ! Holnap!) Elnök: (Csönget. Zaj.) Kérem a tisztelt házat.: méltóztassék csendben lenni, különben kényszeritve leszek az ülést a nagy zaj miatt eloszlatni. (Halljuk!) Zichy Antal: és ennélfogva bocsánatot kérek, hogy ily előhaladott órában szintén politikai átalánosságok számára vagyok bátor a tisztelt ház becses figyelmét igénybe venni. Nem kerítek ennek oly nagy európai feneket, hanem szorítkozom tisztán a mi mindennapi politikánkra. Ha végig tekintek a végefelé járó országgyűlésünk eddigi működésén, mit részemről annál elfogulatlanabba tehetek, mivel többnyire a hallgatva szavazók szerepére szorítkoztam, a nélkül, hogy azok közé sorakoznám, kik a jelen országgyűlés eddigi működésének eredményeit oly szerfölött becsmérlik, annak csak kiváló jelét tekintve, azt kell mondanom, hogy ez az országgyűlés a erisisek országgyűlése. Az átalános választások, melyekből a jelen országgyűlés keletkezett, befejeztetvén, mi, a Deákpárt, nagyobb többsége által láttuk magunkat országszerte támogatva, mint sokan előre sejtettük, és némelyek talán közülünk óhajtották is. A kik a vidékről az ország különböző részeiből ide fölsereglettünk azon becsületes, szilárd elhatározással, hogy itt ugy, mint egykor Isten választott népéről megírva van az írásban: egyik kézzel folytassuk hazánk újjáalakulásának megkezdett nagy épületét, de a másik kézzel fegyvert forgatva,. védjük azt az ellene folyton megújuló támadások ellen: mi. a Deák-párt, akkori látható fejére nézve, a ki ex officio más, mint a kormány elnöke nem lehetett, gróf Lónyay volt ministereinökre nézve azt hittük, azt kell föltennünk, hogy az ő állása a legbiztositottabbak, legtartósabbak egyike, melyet csakis saját híveinek netaláni tévedései, vagy túlkapásai dönthetnének meg, S ime, a kik minden coulisa-titkoktől távol, a kik semmikép sem tartoztunk azok beavatottjai, annál kevésbé intézői közé, egy szép reggelen arra virradtunk föl, hogy egy véletlen, váratlan, s hozzá keli tennem, méltatlan támadás folytán az akkori kormányelnök, kit mi, bona fide, nagy többséggel támogattunk: egyszerre egy pillanat alatt megbukik, otthagyja bíbor-székét, nem várva be még az utólagos elismerés azon kétes elégtételét sem, rnelylyel a ház neki mainapig is adós maradt. Minő combinaíiók követték ezen erisist: az még emlékünkben van. Hogy azon sokféle tervek és combinatiok mellett nem nagyon voltunk képesek minden jóakarat mellett is lelkesülni: az a dolog természetében fekszik. Ezen lelkesülés nélküli állapot, tisztelt ház, az én fölfogásom szerint, ismerve a nmgyar nemzetnek lelkesedés után sóvárgó pathetikus nemzeti jellemét, egyik főoka azon bizonyos tehetetlenségnek, azon tespedésnek, melyet közállapotaink körül sajnosán észlelünk, melyet a nagy pártokban egyik kárörömmel, a másik őszinte sajnálkozással észlelt és panaszolt, többnyire mindég tétlenül, fünek-fának. Ily körülmények között, tisztelt ház! nem csekély elhatározás kellene ahhoz, és nem kis foka az önmegtagadásnak. hogy egy önérzetes államférfi kabinet-alkotásra vállalkozzék, vagy abban tényleges szerepvitelre késznek nyilatkozzék. Hogy ha azok, I kik itt előttünk a bíbor-székekben ülnek, akarták ! volna ezen kitüntetést, ha ők kértek volna bennünket, hogy ajándékozzuk meg őket bizalmunkkal, melyet ők majd nemcsak szép szavakban foglalt, és messze kiterjeszkedő fényes ígéretekkel, hanem azoknak férfias beváltásával annak idején kamatostul vissza fognak fizetni; hogy ha ők más nagyobb elméket, kitűnőségeket leszorítottak volna a térről, csak azért, hogy saját eszméjüket, — mondhatnám rögeszméjüket, — iparkodjanak érvényre emelni, mondom, ha igy léptek volna a ház elé: akkor, megvallom, hogy most, midőn egy válság küszöbén állunk : helyzetünk igen súlyos volna, össze kellene roskadniok részint a felelősség érzete, részint a mi haragosan összevont szemöldökünk, s utóvégre szavazataink eredménye fölött. De ők jól tudják a kabinet-alakulás történetét, ők nem aspiráltak a tiszteletre : ellenkezőleg minekünk volt szükségünk férfiakra, kik, ha kell, átmeneti kormányt is elvállalnak ; minekünk szükségünk volt egy kormányra, a