Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-325
19Ö 323. orssáiíss ülöj. jaauár 27. IST.">. intézkedni, mert, meggyőződésem szerint, csak akkor lesz végleges javítás eszközölhető : mikor a hadsereg a mi honvédségünkkel szerves összeköttetésbe jutva, a magyar országgyűlés rendelkezése alá kerül, (Fölkiáltások bal felől: Igás.') Én, tisztelt képviselőház, bevallom. (Halljuk!) hogy én nem voltam sohasem barátja az állam-monopoliumoknak. Nem tartottam czélszerünek, hogy állam-monopoliumokat tartsunk; de elismerem, hogy ha ezen monopoliumokmégis léteznek és fönállanak: akkor szükségesek oly intézkedések, melyek ezen visszaélések meggátlására szolgálnak, nehogy az állani kincstára kárt szenvedjen; azon intézkedéseket megtenni, melyek ezen visszaéléseket megszüntetik, én is helyesnek tartom, és azt hiszem, hogy ha ezek létesíttetni fognak: akkor pár millió forinttal ezen oldalról is mindenesetre javulni fog az állampénztár állapota. Én látom, hogy a pénzügyi bizottság is hangsúlyozza, hogy az államvagyon jövedelme emeltessék. Én is azon nézetben vagyok, tisztelt képviselőház, de sajnálatos, hogy a pénzügyi bizottság nem hangsúlyozza azt. hogy az az által emeltessék, hogy a mezei gazdászati vagyon, melynek legnagyobb része bérben van, akkor, a mikor bérben van, egyszersmind tiszttartók által is ellátva ne legyen; mert, vélekedésem szerint, ha már egyszer bérbe adatik: akkor a kezelő személyzetre nincsen szükség, s legfölebb csak az kell, hogy a kormány nagyobb területekre tartson fölügyelőket, melyek azokra azon területeken az eljárást ellenőrizzék. De most tiszttartóink, ispánjaink, kasznáraink vannak; kezelésük alatt jószág azonban nincsen, (Igbzf Igazi bal felöl.) és jövedelem sem lehet, a midőn a tiszttartók közvetítése által, a kik néha maguk is bérlő szerepet játszanak: az állam azon helyzetbe jut. hogy az illető, a bérlők nem is fizetnek ; az állam azonban a tiszttartókat fizetni köteles, és így az államnak jövedelem nem marad. (Fölkiáltások bal felöl: Szomorú!) Annálfogva én utasíttatni óhajtanám a kormányt ez irányban. Láttam .is erre vonatkozólag némi előjeleket a pénzügyi bizottságban: láttam, hogy a pénzügyminister ur tett is lépéseket és néhány ilyen sine cura hivatalt megszüntetett. Csakhogy én ezt gyökeresebben óhajtanám keresztülvitetni. Én igenis elismerem annak helyességét, hogy az állam jelentékeny vagyonát képező vas- és kőszénbányák a magáuiparnak adassanak át; de ha azon vas- és kőszénbányák ezután is ugy kezeltetnek és ugy jövedelmeznek majd, mint eddig, vagyis semmit: akkor nehéz lesz oly vállalkozót találni, ki azt megvásárolja. (Zaj.) Itt is óhajtanám, hogy a tisztelt kormány ne rögtön — mert ez huzamosabb tanulmányozást igényel, mint azt a bizottság tanácskozásainál is tapasztaltuk, — de mégis rövid időn oly intézkedéseket léptessen életbe és ezen vas- és kőszénbáí nyáknál a legnagyobb egyszerűség hozassék be s j azok valósággal jövedelmező állapotba helyeztessenek, hogy azután vevőre is találjanak. Az államjószágok eladása is hangsúlyoztatok & bizottság előterjesztésében. Kézetem szerint is, szükséges lesz az államjószágok eladása annyival is inkább, mert, mint a pénzügyminister ur magát kifejezte, Damocles karjaként függ fölöttünk a 153 milliós kölcsön, mely öt év múlva visszafizetendő lesz. Ennek visszafizetését leginkább ezen alapból kell előkészitni, mert az állam vagyonára tulajdonképen más czélra nem is lenne fordítandó, mint ezen kölcsön törlesztésére, így lévén az szerződésileg kikötve. E részben egyetértek a pénzügyi bizottság és a pénzügyminister előterjesztésével is és azt hiszem, hogy ezen államvagyont legnagyobb részben el keli adni ; a mi pedig abból megmarad, példáid az ál! lamménesek számára: azt akkép kell berendezni, ' hogy ha azon államménesekre reámegy a jövede! lem: legalább az állampénztárból egy krajczárt se adjunk ; mert az még sem megy, hogy egy millió nyolczszázhatvannégy ezer forintot költsünk államménesekre még a jószágoknak, — melyek 60 katasztrális holdra mennek. — jövedelmén kívül; s azt hiszem, hogy ez érezhető lesz az állampénztárban is. (Helyeslés bal felől.) Nagy súlyt fektet mindenki, a ki pénzügyeinkkel foglalkozik, arra, hogy a bankkérdés megoldassák. (Halljuk l) Nagy súlyt fektet rá a tiszteit ház, a pénzügyi bizottság, a kilenczes bizottság, a pénzügyminister ur és minden szónok, a ki eddig beszélt. De, tisztelt ház, én azon meggyőződésben vagyok, hogy ha a bankkérdést megoldani akarjuk: akkor azzal olyan kapcsolatba, hogy attól elválaszthatatlan legyen, a valuta-kérdést, hozni nem lehet. Én is azon hitben vagyok, hogy a bankkérdés helyes megoldása csak ugy lehetséges egy rendezett országban, hogy ha az a valuta kérdésével kapcsolatosan ugy oldatik meg. hogy a disagio eltűnjék; de nálunk, a hol, tisztelt ház, ezen valuta megoldásának kérdése olyan terheknek lefizetését róná az országra, melyeket az megbírni nem képes, nálunk azt mondani, hogy a valuta rendezésével kapcsolatos a bankkérdés: ez egyértelmű azzal, — mintha kimondatnék, hogy a bank kérdés nem oldatik meg (Igaz ! bal felől.) Már Móricz Pál barátom fölemlítette, hogy a háromszáztizenkét milliónyi függő adósságban oly együttes terhünk van a lajthán-tuliakkal, melyei le kell fizetni, hogy a forgalomban lévő pénz , melynek el kell tűnnie, hogy ha egy ily bankrendszer megállapíttatik, bevonassák. Tehát harmiuczkét százalékát kellene ezen összegnek lefizetnünk. Ez az egyik oldala a dolognak; de van még egy másik is.
