Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-325
325. országos -ülés január 27, 1573. 197 Méltóztatnak tudni, hogy bizonyos nyolczvan millió van függőben, melyről mi azt hiszszük, hogy azzal nem tartozunk, s méhről a lajthán-tuliak azt hiszik, hogy mi abból az aránylagos részt fizetni tartozunk. Én azt tartom, hogy nem tartozunk viselni; de azért azon meggyőződésben vagyok, hogy e kérdés egyhamar eldőlni nem fog; pedig ennek is el kellene dőlni, mielőtt a valuta-kérdés megoldható lenne; mert mig ez el nem dől : addig a lajthán-tuliak bizonyosan nem fognak közreműködni a valuta megoldására fölveendő kölcsönben; már pedig én nem kecsegtetem magamat azon reménynyel, hogy arról a lajthán-tuliak oly rövid idő alatt oly egyszerűen, •— látva szorongatott állapotunkat. —• lemondjanak, és mi ettől megszabaduljunk; de ha megszabadulunk is: nem képzelhetem az országot abban a helyzetben, hogy e háromszáztizenkét milliónak harmincukét százalékai tevő összegét le fogja fizetni; pedig annak lefizetése nélkül a valutát nem rendezhetjük. És van még egy fontos kérdés; tudniillik az, hogy ez ötszáztizenkét millió forintból a ránk eső rész jelenleg függő adósság, a mely kamat nélküli teher; holott ha az általunk lefizettetik, egy nem épen megvetendő kamatot, tehát terhet fog reánk róni. Igaz, tisztelt ház. hogy a valuta rendezése nélkül a bankkérdés megoldásához czélszerüen s rendszeresen fogni nem lehet, mert az czélhoz nem vezet. Ez egy bizonyos neme a schwindlinek, és méltóztassanak elhinni, hogy a jelenlegi és az országban divó bankrendszer alapja még ennél is alábbvaló, mert ez tulaj donképen semmi. Nálunk semmiféle törvényesnek nevezhető pénzjegy nincsen és tényleg oly állapot van, melyet egy törvényhozásnak tűrni alig szabad. Hogy ha komoly szándékunk van a valuta rendezésének kérdését megoldani, a mi nem oldható meg máskép, mint a lajthán-tubákkal, illetőleg a bécsi bankkal egyetértőleg: akkor is sokkal hamarabb érünk czélt, ha határozottan lépünk föl; mert ha látják, hogy komoly törekvésünk van a bankkérdést megoldani: bizonyosabban fognak segédkezet nyújtani. Már pedig, tisztelt ház, én azon meggyőződésben vagyok, hogy mig hitelviszonyaink máskép rendezve nem lesznek: addig hiába való dolog Magyarországon minden néven nevezendő kísérlet az államháztartás egyensúlyának helyreállítására. Alábbszállottunk évről-évre és alább fogunk szállni ezentúl is. Méltóztassanak csak figyelemmel kisérni azon statistikai adatokat, a melyeket az •országos statistikai hivatal a lefolyt évekről beterjesztett: látni fogják, hogy 1868., 1869., 1870., 1871. és 1872-ben együttvéve nem voltak a legroszabb évek, mert voltak köztük jó és voltak rósz évek is, és ezek mégis azt mutatják, hogy ezen öt •év alatt háromszázhatvan millióval több volt azon | czikkek értéke, a melyek behozattak, mint azoké, a melyek kivitettek. Ha most tekintetbe veszszük, hogy nekünk évenként százötvennégy milliót kell fizetni tőkék után részint a magunk adósságai, részint pedig azok után. miket elvállaltunk a közös költségekkei, és végre azt, hogy Magyarországon ezekhői igea kevés papiros létezik: akkor világos dolog, hogy ezeknek kamatja kimegyen az országból. Ha most még figyelembe veszszük, hogy a behozatal is sokkal nagyobb értékű, mint a kivitel: akkor nagyon természetes az, hogy a kereskedelmi forgalomban is jelentékeny veszteségünk lévén, mi a statisztikai adatok szerint évenként ötvenkét millió forint; több pénz menvén ki. mint a mennyi bejött. Ha most összeveszszük, egy helyütt a százötven millió forint, más helyütt ismét ötven millió forint, összesen kétszáz millió forint megy ki az országból évenként, melynek csak igen csekély része marad beim, mert kevés papir van ezekből állampolgáraink kezében: akkor előre láthatjuk, hogy kellő pénzforgalom, hacsak erélyesebb intézkedésekhez nem nyulunk, nálunk nem lehetséges. Hát miből volnánk képesek helyrepótolni, ha csak hetvenöt százalékot veszek is külföldi tulajdonosokét, az évenkénti százötven talán millió? forintból kimenő pénzt? Itt gyökeres orvoslás kell, és hanem vagyunk képesek hitelviszonyaink és bankviszonyainkat ugy, a mint azt a józanabb államgazdászat kívánja, mielőbb rendezni: akkor, nézetem szerint, mégis lépéseket kell tenni, hogy az bármiként az államnak saját felelősségére kibocsátandó pénzjegyek által, ha máskép nem lehetne, rendeztessék; mert különben okvetlenül ugy megáll a pénzcirculatio, a mint megáll a vérkeringés az emberi testben, ha túlságosan kevés benne a vér, s az egyes polgároknál nem lesz annyi pénz, hogy államadójukat, melyből mégis kétszáz milliónál többnek kell évenként befolynia: lefizessék, mert nem kerülhet vissza hozzá. (Igaz! Igaz! bal felől.) Tisztelt ház! Az idő nagyon előrehaladt, rövidre vonom beszédemet. (Halljuk \) Csak megemlítem, tisztelt ház. hogy hangsulyoztatott minden bizottsági ülésben, hogy egyszerűsíteni kell rendszerünket, a közigazgatást kell javítani, hogy a polgárokban föl kell kelteni az érdekeltséget a közügyek iránt és kényszeríteni kell őket oly törvények által, melyek az autonómiát rendezik, hogy fizetés nélkül, vagy csekély összegekért működjenek közre az állam által végzendő teendőkben. De én nem látok semmit, tisztelt ház, a kormány eddigi eljárásában, a mi arra jogosítana engem, hogy e részben valami initiativa történt. Igaz ugyan, hogy az igen tiszteit belügyminíster ur egyszerűen kihagyta a második félévre a megyéknek költségvetését ; de ez nem lépés arra. Igaz. én is elismerem, hogy az autonómiáért cseréba
