Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-325
194 325. országom ö»s január 27. 1S7S, Ha ez. tisztelt képviselőház, így áll ; akkor. vélekedésem szerint, az az aggodalom, hogy most már oly nagy mértékben kelljen az adókat emelni, a mint azt a pénzűgyminister ur kívánja: fölösleges. Én ugyanis azt tartom, az igaz, hogy ha egy állam másképen fönn nem tarthatja magát, hogy ha a takarékosságban elmegy a legszélsőbb határig az előirányzatban, hogy ha megtakarit a kiadás és befektetés körül annyit, a mennyit csak a körülmények engednek, és akkor is marad még defícit : azt igenis az állampolgároknak födözni kell, ha az másképen nem födözhető. De hogy akkor, mikor mindannyiunk meggyőződése szerint a költségvetés még semmi tekintetben nem ment el azon határig, a meddig mennie kellett volna, hogy akkor az adó oly mértékben emeltessék, a mint azt a pénzügyminister ur tervezi : azt nem helyeselhetem. Már sok idővel ezelőtt kitűnő államférfiaink és nemzetgazdászaink, mint például gróf Lónyay Menyhért, azt állították, hogy már akkor is nem a jövedelemtől fizettetett nálunk az adó, hanem a tőke volt megtámadva; hogy ily körülmények közt ily nagymérvű fölemelést fogadjon el a ház: arra, nézetem szerint, rendkívüli és igen fontos okoknak kellene lenni, a melyeket én jelenleg nem látok. Én, tisztelt képviselőház, azon nézetben vagyok, hogy ha egyedül csak fiskalitási szempont vezeti a házat a költségvetés megállapításánál, hogy ha egyedül azt akarja elérni, hogy a minusból plus legyen a költségvetésben, és nem veszi tekintetbe, hogy a nemzeti erő és vagyonosság megkárosítása forog szóban: ez nem egyéb, mint „plus-macherei", magyarul : mesterséges többletgyártás, mely senkit el nem amit, és mely a mi hitelünket a külföld előtt emelni nem fogja; nem fogja emelni azért: mert eredményei nem lesznek olyanok, mint a minőknek az előirányzat föltünteti ; és nem fogja hitelünket emelni azért: mert igen jól tudja a külföld, mivel bírunk valóban, és mit írunk a papirosra. Én, tisztelt ház, azon nézetben vagyok, hogy bajaink gyökeres orvoslását most, az igaz, a ház nem eszközölheti: nem pedig azért, mert azt egyátalában rögtönözni nem is lehet; de másrészt: mert hiányoznak a háznak kezéből azon eszközök, a melyekkel ezt valószínűséggel létesíteni lehet. 1877-ben, mikor a vámszövetség, — melyet tévesen maga a tisztelt pénzügyminister ur is vámszerződésnek nevezett, — én pedig igen nagy súlyt fektetek arra, hogy az vámszövetség és nem vámszerződés, mert a vámszövetség azt involválja, a szövetségben elsorolt adónemek és bevételek kezelésében conformiter kell eljárni azon állammal, melylyel szövetkeztünk, a mi vámszerződés szerint nem áll; mert az szabad kezet ad a beldolgokban, és egyszerűséget és költségkímélést is enged; tehát, mondom, ha 1877-ben ezen vámszövetség lejár: fog lehetni nagyobb mérvben intézkedni az egyensúly helyreállítására nézve. Már Móricz Pál tisztelt barátom is fölemlítette, hogy ezen vámszövetségnek lejárta után nagy és nevezetes jövedelmi többletre számithat az ország. Én is azon nézetben vagyok, mert hiszen az kétségtelen, hogy ha némü befolyással, — mint tisztelt előadó ur jelezte beszédében, — bír is a regale fönállása a sör- és a szeszadóra nézve : mégis lehetetlenségnek tartom azt, hogy mikor Austriában a sör 2 5 millió forintot jövedelmez évenként, akkor nálunk csak lV 2 milliót jövedelmezzen akkor is, ha arról mi rendelkezünk belátásunk szerint, és helyesen és czélszerüen történik itt is a sör megadóztatása. De én azon meggyőződésben vagyok, hogy mikor az indirect adókra nézve is szabad kezet nyerünk: akkor módunkban lesz az egyensúlyt könnyebben, és valóságos megterheltetés nélkül helyreállítani; mig ellenben most, midőn egyedül a direct adók fölött rendelkezhetünk: arra alig gondolhatunk, mert a direct adók által különben is túlterhelt polgárok isméti tulterheltetése az egyensúly helyreállítására nagyon kétes eszköz. Én tehát azt hiszem, hogy azon két év után az állam pénztára abba a helyzetbe hozható, hogy meglegyen az egyensúly a kiadások és bevételek közt. Én, tisztelt ház. akkor, mikor a beruházásokat oly nagy mértékben szavazzuk meg most is, mint a mikép a jelenlegi költségvetésben látható: nem tartom elfogadhatónak a minister ur azon nézetét, hogy mi, a kik, szerinte, csak hat millió forintot fektetünk be e beruházásokba, az utókorra ne utalványozhatnék legalább íerheink egy részének födözését, és pedig talán az évi deficit nagyobb részét annál, melyet a minister ur akar. Ha nem tekintem is az úrbéri váltságtörlesztést beruházásnak, s ha azt nem is veszem számításba: kétségtelenül beruházást képeznek a 15 milliónyi előlegek, a miket a kamatbiztositással ellátott vasutaknak tizetünk; mert hiszen köztudomás szerint a tiszai vaspálya, midőn létesült, szintén így kamat-garantiával tengette életét, és mégis már a tiszai vaspálya viszszafizette a kamat-garantiákat; tehát mindenesetre számítani lehet arra, hogy ha nem minden vaspálya által fognak is ezen előlegezett összegek már a legközelebbi években visszatérittetni; de mindenesetre le fog szállíttathatni a garantia a vasutak egy részénél; sőt némelyeknek lesz módjuk ezen előlegeket, melyeket a kamatokkal együtt visszafizetni tartoznak, visszatéríteni is. Tehát, véleményem szerint, ez is méltán befektetésnek vehető. És igy nem áll a pénzügyminister urnák azon nézete, hogy csak 6,000.000 volna a költségvetésben a befektetés, mert legalább 22,000.000 befektetés van, és igy nem.
