Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-307
307. országos ülés deczember 10. 1874. 297 Én, tisztelt képviselőház, az indemnity kérdését bizalmi kérdésnek tekintem, és határozottan kinyilatkoztatom, hogy nem fogom megszavazni az indemm'tyt, és határozottan ellene nyilatkozom a fölhatalmazás megadásának nemcsak azért, mivel bizodalommal nem viseltetem a jelenlegi kormány, különösen pedig annak egyik tagja: Ghyczy Kálmán pénzügyminister ur irányában azon percztől fogva, midőn ő megtagadta politikai múltját; azon percztől fogva, midőn ő föladta politikai elveit, és politikai renegáttá lett; ezen percztől fogva, midőn elfogadta a politikai, közjogi alapot; hanem igenis nem fogadom el az indemnity-j avaslatot azért sem: mert e javaslatban kért összegek közt oly tételek is vannak, melyek a közös-ügyes közjogi alap föntartására forditatni czéloztatnak, mely alapot tartom hazánk minden bajának és szerencsétlensége kutforrásaul. Ezen közjogi alap következtében töröltetett ki a magyar nemzet az önálló nemzetek sorából, sülyesztetettle hazánk osztrák tartománynyá, sülyedtek e nemzet fiai a végpusztulás, a végelszegényedés örvényébe. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Bausznern Guido: Tisztelt ház ! Csak azért vagyok bátor szót emelni, hogy néhány rövid megjegyzést tegyek az igen tisztelt pénzügyminister ur irányában. Előre kijelentem, hogy a fönforgó törvényiavaslatot elfogadom, még pedig azért fogadom el, mert nézetem szerint, nem a kormánynak, hanem az államnak szavazzák meg, kizárólag az államnak, melynek functioit félbeszakítani nem szabad, nem lehet. Ezen értelemben, de csakis ezen értelemben fogadom el a fönforgó törvényjavaslatot; mert, ha az elfogadás bizalmi szavazatot képezne a kormány irányában : mindenesetre határozottan ellene kellene szavaznom. Ellene szavaznék annak daczára, hogy a kormány jóakaratát, a jelenlegi vészhelyzetünkön segíteni, kétségbevonni nem akarom ; annak daczára, hogy kivált az igen tisztelt pénzügyminister ur ritka hazafiságát és jellemét teljesen elismerem és becsülöm. Tisztelt ház! Az igen tisztelt pénzügyminister ur tegnapi beszéde végén a magyar nép áldozatkészségét méltóztatott hangsúlyozni. Nagyon sajnálom, de kötelességemnek tartom kiemelni, hogy azon áldozatkészség, melyet az igen tisztelt pénzügyminister a magyar nép részéről előre föltesz: tökéletesen nem létezik. Nem létezik azért, mert a magyar nép az állami erők eddigi gyökeresen eltévesztett gazdálkodása következtében, anyagilag már annyira és oly mértékben tönkrejutott, hogy a legjobb akarattal sem hozhatja azon áldozatokat, melyeket az igen tisztelt pénzügyminister ur róla feltesz. Uraim, az adóvégrehajtó mindég átkozott rósz ügynöke az áldozatkészségnek; de kivált akkor, ha a gyomor éhes és a zacskó üres. Tisztelt ház! NeKÍBTB. NAPLÓ. í8". XIII. KÖTET. kem átalában ugy tetszik, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur csupa aggodalomból az állam fölött a népről egészen megfeledkezik. Valóban ideje, hogy valahára a népre is gondoljunk, melynek nevében választattunk meg mindnyájan, melynek nevében ülünk e tisztelt házban, s melynek érdekeit képviselni s megóvni legelső s legszentebb kötelességünk. Az állam a népért létezik, nem pedig a nép az államért; az államuralom legelőször kötelesség, kötelesség a nép irányában, és csak akkor jog, mikor ezen kötelességnek megfelel. Ebből az következik, hogy nem az úgyis elszegényedett magyar nép, hanem az állam hozzon áldozatokat, az állam azon intézményeiben, melyeknek költségeit a nép nem birja, a melyeknek költségei a népet tönkre teszik. Tisztelt ház! Jelenlegi vészhelyzetünk mély komolysága, meggyőződésem szerint, államférfiainknak azt parancsolja, hogy mindenekelőtt minden öncsalódástól, minden jóthivéstől óvakodjanak; mert másként a helyett, hogy a jelenlegi catastrophát elhárítják : a magyar népet és a hazát még annál nagyobb szerencsétlenségbe döntik. Tisztelt ház! Bevégzem igénytelen beszédemet, azon őszinte és hazafiúi óhajtással, hogy államférfiaink minden pártkülönbség nélkül ne feledkezzenek meg arról, a mivel a népnek adósak; ne temporizaljanak, ne experimentáljanak mindaddig, míg a nép egészen tönkre van téve, szóval: méltóztassanak államférfiaink elhatározásaikban mindenekelőtt a nép érdekeit szemük előtt tartani, [Egy hang bal felöl: Ügy van!) nehogy a jövő évben Magyarország összes népe, minden nemzetiségi különbség nélkül teljes joggal utánakiálthasson: mi kenyeret vártunk tőletek, és ti köveket adtatok nekünk. (Helyeslés bal felöl.) Tisztelt ház ! A kifejtett értelemben, de csakis ezen értelemben, a fönforgó törvényjavaslatot elfogadom. Degré Alajos: Tisztelt ház! Én elismerem, hogy a költségvetés tárgyalását ez évben bevégezni teljes lehetetlenség; azt is átlátom, hogy az államügyek vezetésére, a kormányzásra pénz szükséges ; mindamellett kénytelen vagyok az indenmityt meg nem szavazni. E bizalmatlanság indokolására elegendő lesz rámutatni a hét éves gazdálkodásra, és azon elkeseredésre, mely az országban uralkodik, olyannyira, hogy már a jobb oldali pártok között is naprólnapra terjed az elkeseredettség annyira, hogy sopánkodva vonulnak inkább vissza, mint sem e téren támogassák a kormányt. Példa erre legközelebb Pestmegye gödöllői választó-kerületében történt képziselőválasztás, hol a jobb oldal semmi életjelt nem adott. Múlt hó 29-én Pestmegyében választás lévén, szerencsém volt Váczott, mint elnök működni, és a 38