Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-298
298. országos ülés november 6. 1874. 191 Ián teendő változtások iránt pedig az illető kamarákat meghallgatja. A „meghatározásnál* szó után következő ezen mondat: „a királyi törvényszékek területén lévő közjegyzőket a későbbi netán teendő változtatás iránt pedig" — a főrendiház indokolása alapján kihagyandó. Schmausz Endre előadó : Tisztelt ház! Azon mondat, melyet a főrendiház ki akar hagyatni, tisztán az átmeneti intézkedésekbe való; miután ott gondoskodva van róla, a központi bizottság kéri a tisztelt házat, méltóztassék azt elhagyni. (Helyeslés.) Elnök: Tehát a központi bizottság javaslata elfogadtatott. Beőthy Algernon jegyző (olvassa.) 29. §. A kamara tagjait az illető kerületben' közjegyzők közgyülésileg titkos szavazattal választják. Vidéken lakó közjegyzők a szavazatot Írásban is beküldhetik. A szavazatok egyenlő megoszlása esetében az elnök által húzott sors dönt. Első pontjában a főrendiház kivonatához képest igy módosul: „A kamara elnökét és többi tagjait az illető kerületbeli közjegyzők közgyülésileg magok titkos szavazás által választják." A további szövege változatlanul marad. Schmausz Endre előadó: Tisztelt ház! A főrendiház csakis a kamara elnökének különös betételét kívánja azért, mert a választási módozatot az előbbi szövegben nem látja kellőleg kifejezve. Ezen módositványhoz a központi bizottság hozzájárul. Elnök : Elfogadja a tisztelt ház a központi bizottság javaslatát? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Beőthy Algernon jegyző (olvassa.) A 31. §. c) pontjában, mely ekként fogadtatott el a képviselőház által: e) a közjegyző és felek közt, a hivatalos teendőkre nézve, a kamara előtt fölmerült panaszok iránt a kiegyezkedés megkísérlése; A főrendiház kivánatához képest e szavak helyett: „a kamara előtt fölmerült panaszok iránt a kiegyezés" következő szöveg fogadtatott el: „a kamarának bejelentett panaszok iránt a kiegyezés." Az ekként megváltozott c) pont tehát igy hangzik: c) a közjegyző és felek közt a hivatalos teendőkre nézve a kamarának bejelentett panaszok iránt a kiegyezés megkísérlése., Schmausz; Endre előadó: A főrendiház a c) pont ezen kifejezésében, hogy „a kamara előtt fölmerült" aggályt lát abban, hogy nem minden panasz fogna megoldást nyerni, azért e helyett „a kamarának bejelentett" szavakat kívánja tétetni, mihez a központi bizottság hozzájárul és a tisztelt háznak elfogadás végett ajánlja. Elnök : Elfogadja a tisztelt ház a központi bizottság javaslatát? (Elfogadjuk!) Tehát a 31-ik §. a központi bizottság javaslata szerint elfogadtatik. Beőthy Algernon jegyző (olvassa.) A 35-ik §-ban mely igy hangzott: 35. §. A 33. §. c) esetében a kamara elnöke fölszólítja a közjegyzőt, hogy bizonyos idő alatt adja be lemondását — ha ezt a közjegyző nem teljesifi — az elnök a fegyelmi bírósághoz tesz jelentést, ezen bíróság elnöke pedig egy tagot küld ki az ügy megvizsgálására. A kiküldött meghallgatja az illető közjegyzőt, megvizsgálja a körülményeket, kihallgatja a netáni tanukat, szükség esetében szakértők által vizsgáltatja meg a közjegyzőt, az eljárásról jegyzőkönyvet vezet s abba a vizsgálat folytán fölmerült adatokat, nyilatkozatokat és véleményeket beiktatja: végre a vizsgálat befejeztével a fegyelmi bíróság elnökéhez jelentés mellett az összes iratokat bemutatja, E §. 2-ik bekezdés 3-ik és 4-ik sorában a főrendiház e szavak helyett: „a szakértők által vizsgáltatja meg a közjegyzőt* e szavakat kívánta betétetni „szakértői szemlét, orvosi vizsgálatot eszközöl". Miután az ezen §-ban fölhívott 33, §. c) pontja csupán testi vagy szellemi fogyatkozásokról rendelkezik, mely esetekben amúgy is csak orvosi vizsgálatról lehet szó, a központi bizottság az ekként szükségtelenné vált ezen szavak: „szakértői szemlét" kihagyásával, a módositványt e szavakban: „orvosi vizsgálatot eszközöl" fogadta el. Schmausz Endre előadó : Tisztelt ház! Azon vizsgálatról, melyről a 35. §. rendelkezik, a közelebbi meghatározást a 33. §. c) pontja tartalmazza, mely igy szól: „Ha testi vagy szellemi fogyatkozás miatt hivatalos teendőinek teljesítésére végkép képtelen/ 4 Világos tehát ebből, hogy itt egyéb szemléről, vagy más szakértő vizsgálatról, mint orvosiról, szó nem lehet. Épen ezért fölöslegesnek tartja a központi bizottság szakértői szemléről szólani és elégségesnek tartja, ha ezen szöveg fogadtatik el „orvosi vizsgálatot eszközöl." Elnök: Elfogadja a tisztelt ház a központi bizottság szövegezését? (Elfogadjuk\) Tehát elfogadtatott. Beőthy Algernon jegyző (olvassa 00 54. §-ra vonatkozó jelentést.)