Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-297
297. országos ülés november 5. 1874. 183 vényt alkossunk, ha azon törvényjavaslat törvénynyé válik, a mennyiben módosítja egy másik törvénynek intézkedéseit: az tökéletesen rendén van, az nem kijátszás, az nem elvétel egyik kézzel, mit a másik kézzel adunk, hanem az módosítása, —• mint ez mindig történik, — a régibb törvénynek egy uj törvény által. Ez tökéletesen rendes és szokásos eljárás, és ez máskép nem is lehet; mert minden uj törvény módosít egy régit, minden uj törvény más alakban előállítása a viszonyoknak, átidomitása a helyzetnek. Itt tehát erről nem lehet beszélni; hanem csak arról lehet szó, hogy a tapasztalat szerint az ország érdekében a nemzet jogainak föntartására nézve mit kell tenni. Ez iránt a nézetek oltérnek. Én minden nézetet tisztelettel fogadok; de én a magam részéről másképen nem szavazhatok, mint a milyen meggyőződésem, s azért a főrendiház módosítását elfogadom. {Helyeslés) Román Sándor: Tisztelt ház! Személyes kérdésben vagyok bátor egy pár észrevételt tenni előttem szólott képviselőtársam azon nyilatkozatára, hogy ő az érzelmeket is tudja. Ezt semmi esetre el nem fogadhatom; mert csak az Isten és én tudom érzelmeimet (Derültség.), és soha sem a házban, sem azon kivül ily föltételre alkalmat nem adtam, és akár hányszor volt alkalmam fölszólalni, soha iíloyalis nyilatkozatot nem tettem. Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék a személyes kérdésre szorítkozni. Román Sándor : Hisz arra szorítkozom. Az érzelmekre a törvényhozó-testület nem csinált törvényt, hanem az érdek-egységre és az érdekközösségre, és mi sem akarunk többet. A mi azt illeti, hogy micsoda irányban történik ez: én csak arra kérem a tisztelt házat, méltóztassék figyelembe venni, hogy a haza történelme arról tanúskodik, hogj nem ily módon alapították e hont, s nem az lesz az ut, azt továbbra föntartani. Szlávy József Tisztelt ház! Nem kívántam ezen ügyben fölszólalni; azon hitben lévén — megvallom — az előzmények után, melyeket a lapokból olvastam és tudtam, hogy e kérdés a házban hosszabb tárgyalásra okot adni nem fog, annál kevésbé heves és szenvedélyes vitára. Nem parlamentalis, talán hivatkozni arra, a mi a házon kivül történik; de ugy hiszem, mindenki tudja, hogy a tisztelt ház különböző pártjai e kérdésben minő megállapodásokra jutottak, s azért — mondom — azt hittem, hogy e kérdés nem fog itt hosszas vitára .alkalmat adni. Megvallom őszintén, fájlalom, hogy ezen föltevésemben és hitemben csalatkoztam. Mindig fájdalmas érzést kelt bennem, ha e házban a nemzetiségi vitát látom fölébredni, mert ennek gyakorlati és helyes eredményét nem látom. Ez csak oda vezethet, hogy kölcsönösen keserítsük egymást, és mindinkább meglazítsa a jó egyetértést, mely az e hazát lakó különböző nemzetiségek közt máris nagy csorbát szenvedett. Az előttem szólott tisztelt képviselő ur, Csernátony Lajos, ép maga adta fényes bizonyítékát annak, hogy nem jó semmiféle kérdésben, de legkevésbé ezen kérdésben magát a fölhevülés és a szemvedély által vezéreltetni ő tudniillik elismerte, hogy akkor, a midőn a külföldről hazajött, annyira el volt telve méltányossággal a hazát lakó nem-magyar nemzetiségek iránt, hogy, — a mint magát kifejezni méltóztatott, — a legszélsőbb liberális nézeteket táplálta elannyira, hogy félt attól, hogy saját hazafiai fogják megkövezni ezen nézeteinek nyilvánításáért, és a tapasztaltak folytán, —• a mint mondja, — most oda jutott az ellenkező áramlatba, és azokat, a miket akkor bőkezüleg akart mérni, most visszavonja. Én részemről nem vagyok vele hasonló helyzetben. Nekem akkor, midőn a tisztelt képviselő ur a legszélsőbb, a legliberalisabb nézeteket táplálta a nemzetiségek iránt: nekem akkor voltak aggodalmaim a nemzetiségi törvény ellen, s én akkor az abban foglalt minden nézetet nem pártoltam. Csernátony ILajos: Én sem! Szlávy József : És most ismét nem vagyok ott, a hol a tisztelt képviselő ur van; tudniillik nem ragadtatom el magamat az indulat által akkor, midőn talán van némely tünemény az országban, a mely az emberben, — hogy sokat ne mondjak, — aggodalmat, vagy talán indignatiot is kelthet föl. Ismétlem, azt hiszem, hogy semmiféle kérdésben sem szabad, és ebben a legkevésbbé szabad, hogy a szenvedély izgasson bennünket. Járjunk, tisztelt ház, mindig az igazság utján; ne mérjük mi nemzetiségi politikánkat, ha ugy szabad magamat kifejeznem, a szerint, a mint olyan egyes tünemények az országban mutatkoznak, a melyek fölköltik rokonvagy ellenszenvünket a nemzetiségek iránt. {Helyeslés.) Ha vannak, tisztelt ház, (Halljuk!) a nemzetiségi törvénynek egyes oly határozmányai, a melyeket a tisztelt képviselő uraknak egyike vagy másika — talán magam is — helyeseknek nem tart, nem tartom pedig helyeseknek egyiket és másikat is azért, mert, mint a tapasztalás mutatja, és a mint én előre hittem, és előre láttam, a nemzetiségeket nem fogják kielégíteni, Magyarország közigazgatását és igazságszolgáltatását pedig végtelenül meg fogják nehezíteni: miután hoztuk a törvényt, legyen elég resignatio bennünk, hogy a meghozott törvénynek hódoljunk, vagy legyen elég bátorságunk ezen törvénynek módosítását indítványozni. (Élénk helyeslés.) De ne válaszszuk azt az utat: oda belenyúlni, a