Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.

Ülésnapok - 1872-283

283. országos ülés Julius 25. 1874. 345 viselő urat: méltóztassék ezen esetben elfogadni a bizottság véleményét. {Helyeslés.) Kemény Mihály: Tisztelt ház! Oly mo­dorban, mint a pénzügyminister ur azt előterjesz­tette, hogy ha az ipar- és kereskedelmi minister ur jelentést tesz, szívesen elállók inditványomtól; mert én épen azt akartam, hogy ő is kihallgattassék; azért kívántam ez ügynek tárgyalását, hogy a minis­ter ur is elmondja okait; hanem ha ő amúgy is je­lentést tesz róla : szívesen állok el inditványomtól. Elnök: Méltóztatik tehát ezen kérvényt je­lentéstétel végett a kereskedelmi minister urnák ki­adatni. Dániel Ernő előadó (olvassa a 13. sorszám alatt Fromm Antal ügynöknek a kereske­delmi kamarák tagjai jogarnak csak az okleveles ke­reskedelmi egyénekre ruhástatása iránt beadott kér­vényére a bizottság véleményét, mely szerint a kérvény a kereskedelmi ministemek véleményeztetik kiadatni.) Majoros István: Tisztelt ház! Én nagyrabecsülöm a kérvényező tisztelt kereskedő urnák figyelmét, már csak azért is, mert jeléül szol­gál annak, hogy vannak a kereskedelmi ügyek iránti résztvevők, kik figyelemmel kisérik a kereskedelem fejlődését. Ezen tisztelt folyamodó ur, ki igen művelt, derék tagja a kereskedelmi kamarának, nagyon jó észrevételt tesz akkor, midőn azt kívánja, hogy a kereskedelmi kamarákba necsak olyan mindenféle szatócs-emberek jöjjenek; mert tudjuk, igen sok fon­tos tárgy, mely tetemes költséggel is szokott járni, kerül ott elintézés alá ; sőt maga a kormány és a törvényhozó-testület sokszor azon kényszer-helyzetbe jó, hogy bizonyos dolgokban kénytelen oda for­dulni fölvilágositás végett. Ennélfogva ezen folyamodónak kérelmét na­gyon is jogosultnak és helyesnek találom, s. oly uta­sítást kívánnék adatni az ipar- és kereskedelmi mi­nister urnák, hogy ezen kérvény alapján a törvény­hozásnak törvényjavaslatot terjeszszen elő. Kérem a tisztelt házat, ezen értelemben utasítani a kereske­delmi minister urat. Dániel Ernő előadó : Tisztelt ház! Talán nem szükséges bővebben magyaráznom azt, hogy a kérvényi bizottság részéről ezen indítványt el nem fogadhatom, és egyszerűen arra kérem a házat, a hogy kérvényi bizottság véleményét elfogadni méltóztassék. Elnök : Elfogadja a tisztelt ház a kérvényi bizottság véleményét? (Igen! Nemi) Méltóztassanak azok, kik elfogadják, fölállani. {Megtörténik.) A több­ség elfogadta, Dániel Ernő előadé (olvassa a 14. sorszám alatt az orosházi ágostai evangélikus egyház igazgatóságnak a vallás- és közoktatási ministernek a nazarénusok egyházi adójok behajtását föltételesen KÉPV. H. NAPLÓ. 18-1! XII. KÖTET. fölfüggesztő rendelvénye ellen beadott kérvényére a Mzottság véleményét, mely szerint a kérvény a val­lás- és közoktatási minister urnák kiadatni vélemé­nyeztetik.) Kemény Mihály: Bocsánatot kérek, ha kénytelen vagyok ismét pár rövid szóval fölszólalni; előre is kijelentem, nem a roszul értelmezett con­servatismust, hanem ismét a fönálló rendet s tör­vényességet akarom védeni. Orosháza vidékén ugy, mint az ország több más vidékén is néhány év óta elszaporodtak az úgynevezett nazarénusok. Ezek eddig még törvényes hitfelekezetnek nincsenek he­vévé, sem pedig hitvallásukat nem jelentették ki, s mégis megvallom, csodálkozásomra ugyanazon c.ul­tusminister, ki az izraelitáknál, — szerintem helye­sen, — nem ismeri el a két hitfelekezetet, itt qnasi elismervén, az egyházadó alól nem ugyan véglege­sen menti föl őket, hanem a törvényes oltalom alatt álló egyháznak törvényesen kivetett egyházi adója beszedését fölfüggeszti. Nem akarom ez alkalommal ellenezni, hogj r a kérvény a minister urnák adassék ki elintézés vé­gett; hanem bátor vagyok a minister urat fölkérni, hogy kövesse itt azon utat, melyet az izraelita kér­désnél követett, a mely valamennyi törvényesen el nem ismert hitfelekezeti árnyalatokkal szemben kö­vetendő. Ne tekintse a nazarenusokat külön hitfe­lekezetnek, s azoknak ne adjon semmiféle jogot, s ne vegye oltalma alá : a mig a törvény el nem is­meri őket különálló szervezett egyházi testületnek; másrészről nagyon kérem a tisztelt minister urat és újra felelevenítem azt, hogy egyszer már mind­ezen fölekezeti dolgoknak vége legyen: szíves­kedjék a vallásfelekezetek egyenlőségéről s vallás­szabadságról szóló törvényjavaslatot mielőbb a ház elé terjeszteni. (Helyeslés.) Trefort Ágoston közoktatási mi­nisters Tisztelt ház! Én a szóban lévő ügyben nem állítottam föl elvet, függőben hagytam a dol­got; de mert az egész állapot abnormis, szükséges­nek tartom, hogy minél előbb törvény által jöjjünk vele tisztába. (Helyeslés.) Elnök: Tehát a kérvényi bizottság vélemé­nye elfogadtatik. Dániel Ernő előadó (olvassa a 15. sorszám alatt Ábaujmegyének az engedély nélkül távol­lévő képviselők illetményeinek elvonása iránt beadott kér­vényére a bizottság véleményét, mely szerint a kér­vény a házszabályokkal egyidejűleg lenne tárgyalandó, addig pedig a ház irattárába leteendő. Szathmáry Miklós: Tisztelt ház! Abauj vármegye azt kéri kérvényében, hogy méltóztassék a ház intézkedni, hogy egy képviselő se maradjon el engedély nélkül az ülésekről; ha pedig mégis megtörténnék az elmaradás: vonassák el az illetők napidija s esetleg aránylagos lakbére. 44

Next

/
Thumbnails
Contents