Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-254

44 254. országos ülés június 22. 1874. intézmény föiállittatott, és a mi fő: kevesebb költséggel? Nagyon könnyű azt mondani, bizzuk a végrehajtásakat, — a törvény is megengedi. — a bíróságokra. Bocsánatot kérek: én nem állok azon elvi álláspontra, melyet előbb jeleztem, hogy tudniillik a judicatura elválasztandó a végrehajtástól, noha ez nem is a theoria követelménye, hanem igen czélszerü gyakorlati intézkedés. Azt sem mondom, hogy épen a képviselő urak argumentatiojáből menthetnék egy igen nagy argumentumot arra nézve, hogy ne bizassék a végrehajtás a bíróságokra, mert mindnyájan azt mondták, hogy a végrehajtói intézmény inpopularis intézmény, s én azt mondom, hogy az a functio természetében van, s hogy nem teszi popularissá azt, ki azzal foglalkozik. Én tehát ebből azt az érvet meríthetném, hogy nekünk a bíróságok popularitására és tekintélyére sokkal nagyobb szükségünk van, mintsem hogy azokat végrehajtói közegekké degradálhatnék, hogy megbizhatnók oly functiokkal, melyek, — mint méltóztatott mondani, — természetszerűleg resensust ébresztenek, hogy a bíróságokra ruházhatnék azon ódiumot, mely ódium ezen functioktól elválaszthattam De ismétlem: ezen argumentumokkal élni nem akarok. Csak azt vagyok bátor kérdezni, hogy ugyanazon számú bíró, mennyi jelenleg alkalmazva van, a járásbíróságoknál egy, némely helyen kettő, a törvényszékelalél többnyire csak három vagy öt: elégséges lesz-e a birói teendők elintézésére azon esetben is, hogy ha a bíróságok egyszersmind a végrehajtás teendőit is végezni fogják? Én azt hiszem, — nem a bírák hivatásáról, hanem a birák számáról beszélek, — hogy a mostani létszám mellett a végrehajtásoknak a bírákra való ruházása már a költségek tekintetéből sem lehetséges. Nemcsak a szellemi erőnek, melynek pedig szűkében vagyunk, legnagyobb pazarlása volna ez ; hanem az anyagi kiadások a birák szaporítása folytán okvetetlenül tetemesen növekednének. Méltóztatott a közjegyzői intézményt megemlieni. Én egyike voltam azoknak, — merek bivatkozni a tisztelt háznak minden tagjára, — kik meglehetős erélylyel ostromolták azon nézetet, hogy a közjegyzői kényszer behozassák. Érveimnek legfőbbike az volt, hogy én nem hiszem, hogy annyi intellectualis erőnek absorbeálása mellett, mennyit intézményeink eddig igénybe vesznek: maradjon annyi, hogy veszély nélkül minden törvényszékhez, és minden járásbírósághoz annyi számú közjegyzőt lehessen kinevezni, mennyi szükséges a közjegyzői functiok teljesítésére. A tisztelt ház méltóztatott ezen nézetet elfogadni az által, hogy a közjegyzői kényszert nem fogadta el; a mit tehát a közjegyzői functiok természeténél fogva nem fogadott el a ház; most a nagyszámú közjegyzőket, a közjegyzőknek kineveztetését mindenhová nem a közjegyzői functiok természetéből kifolyólag méltóztatnának elfogadni," hanem azért, hogy általok remplaciroztassanak a végrehajtók. Bocsánatot kérek, ez, nézetem szerint, szintén nem expediens. De még hozzáteszem azt, hogy ha már ez megtörténnék, hogy ha mindazon veszélyek, melyek a közjegyzők nagy számából okvetlenül kell, hogy legalább az első időre bekövetkezzenek, riskiroztatnának: e mellett még olcsóbb sem lenne a végrehajtás; mert mig a végrehajtónak napidija két frt functioja teljesítésénél, tudniillik a végrehajtásnál magánál, bizonyos esetben csak egy forint; hogy az ügyvédi qualificatioval biró közjegyzőt két és egy írttal díjazni lehetetlen volna: arról teljesen meg vagyok győződve. Ez esetben igenis állna, hogy az államra nem háramlanának nagyobb terhek; de annál több teher háromolnék a perlekedő felekre, és így a nyereség nem lenne valami különösen nagy; de a népszerűség még sokkal nagyobb mérvben leolvadna. Azt méltóztatott mondani, hogy a kezelő-személyzetre lehetne bizni a végrehajtást. A gyakorló ügyvédekre vagyok bátor hivatkozni, kik itt e házban jelen vannak, és azon sok képviselő úrra, kik a ministert mindennap figyelmeztetik arra, hogy törvénykezésünk egyik baja az, hogy az irodai, illetőleg a kezelő-személyzet nincs elegendő számban, hogy az ügyiratok ott hevernek, mert a mostani erők nem képesek megyőzni a munkát; az irodai átalány ki van merítve mert sok dijnokot kell alkalmazni, hogy a személyzetet pótolják. Már most, ha a mostan meglévő erők mellett sem képes a kezelő-személyzet kellő pontossággal teljesíteni az őt tulaj donképen megillető functiokat: vajon miként lehet azt még ujabb functiok roppant nagy tömegével terhelni a nélkül, hogy az igazságszolgáltatás még inkább meg ne akadjon, mint jelenleg? Mi lenne ennek a következménye? Az lenne, hogy az igazságügyminister nem lenne képes ellenállani a szükség hangosan följajduló követelményeinek, és kénytelen lenne a tisztelt ház elé indítványt, vagy kérelmet terjeszteni, hogy szaporítsa a kezelő személyzet létszámát. Következőleg ezen expediens sem olyan, mely azon következményeket, melyeket Horánszky képviselő ur előtérbe állított: teljesen ellensúlyozná. Azt méltóztatott mondani negyedik expediens gyanánt, hogy ott vannak a joggyakornokok, azokat a bíróságokhoz utasítottuk, egy bizonyos időt bírósági gyakorlatban kénytelenek tölteni. Ismét bátor vagyok hivatkozni azon csekély szerepre, mely nekem az ügyvédi rendtartás tárgyalása alkalmával a tisztelt ház kegyességéből e házban jutott. Méltóztatnak emlékezni, hogy lelkem legbensőbb hevével küzdöttem a mellett, hogy a gyakorlati idő meghosszabbitassék; de tisztelt ház, sajnálnék minden szót, melyet a gyakorlati idő meghosszabbítása vagy