Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-254

254. országos ülés június 22. 1874. 43Tisztelt barátom megjegyezte azt, hogy a mi igazságszolgáltatásunkban — egy szerinte is — nagyon helytelen elv fogadtatott el, tudniillik az igazságszolgáltatásiak a közigazgatástól való oly merev elválasztása. Ha ez áll: vajon miért nem tér vissza azon elvhez, hogy a végrehajtást ne birói személyre bizzuk? Ha az elvnek merev keresztülvitele helytelen: akkor egyszerűen vissza kellene neki térni ezen elv elejtéséhez. Bocsánatot kérek, ha valamely intézménynek eltávolításáról van szó: én azt hiszem, hogy mielőtt annak eltávolítását elhatároznék, előbb meg kell fontolnunk azt, hogy mit állítunk helyébe, és mielőtt ezt tennők: végig kell mennünk a lehetőségek során, és ha ezeket megvitattuk, elfogadjuk azt, a mely a legjobb. Én megvallom, hogy ennél jobb expedienst én nem hallottam, s miután ezen institutiot javíthatónak tartom, s miután a javításnak lehetőségét a minister ur is határozottan kifejezte, sőt annak minél gyorsabb bekövetkezését is megígérte: én a határozati javaslatnak elfogadását ellenzem. (Helyeslés jobb felől) Patay István: Tisztelt ház! Én talán rövidebb leszek, mint az előttem szólott, és ebbeli igéretemet talán meg is tartom. Hogy mi oka annak, hogy az előttem szólott, csaknem mindnyájan diplomákkal bíró képviselőtársaim annyira pártfogolják ezen általok is hibásnak elismert törvényjavaslatot : azt nem kutatom; hanem Dálnoky képviselőtársamnak tartozom felelettel. Azt monda, hogy rohamosan akarjuk jóvátenni azt, a mit ők roszul csináltak. Hiszen ez kötelességünk nekünk, mint képviselőknek. » Hiszen, ha őszinték akarunk lenni, bizonyosan be fogjuk vallani, hogy azért hozták annak idejében azt a törvényt, hogy az akkori kormánynak párthiveit szaporítsák. (Derültség.) Annyi törvénytudománynyal bíró egyént nem kapván, milyenek alkalmaztattak, annak bizonyítására Pauler minister urat magát hívom föl, ki nagyon jól fogja tudni, és tartozik is tudni, hogy csak jelenleg a királyi táblánál hány bünper folyik a végrehajtók eljárása ellen. Nem akarván hosszas lenni, s nem, mint Dálnoky képviselőtársam, a roszat foltozgatni, hanem azt gyökerestől kiirtani óhajtván: elfogadom Horánszky képviselő ur határozati javaslatát. (Helyeslés bal felől.) Csemeghy Károly: Tisztelt ház! Azon képviselő urak, kik a végrehajtói intézménynek rögtöni eltörlését tartották szükségesnek (Fölkiáltások bal felől: Senki sem akarja ad !) Igen jól értettem, és értem azt is, a mit kifejezek; a kik annak rögtöni eltörlését kívánják, kik nincsenek egy értelemben az igazságügyminister úrral, a ki előterjesztette, hogy egy törvényjavaslatban a végrehajtói intézmény módosítását, s illetőleg a kézbesítéseknek más közegekre való ruházását indítványozta. hanem, a kik magának az intézménynek eltörlését tartották szükségesnek, azon képviselő urak csaknem kivétel nélkül legfőbb érvöket abból a szempontból merítették, hogy, a mint az egyik mondta, az intézmény gyűlöletes; a másik azt mondta, hogy az egész országban resensust szült; maga pedig az indítványozó ur azt mondta, hogy az igazságügyminister ur a közvéleménytől nem kért tanácsot. Abban tehát, hogy az intézmény népszerűtlen: mindnyájan, kik megtámadták, megegyeznek, s ez az ő érvöknek legfőbb súlypontja. Én megvallom, hogy a végrehajtói intézmény nemcsak minálunkj hanem bárhol a világon valami különös nagy popularitásra nem tudott szert tenni, (ügy van! jobb felől.) Már maga az a végrehajtás, a functio természete, annak kényszerítése, ki valamit teljesíteni köteles, — de nem akarja teljesíteni, annak a kényszerítése az államhatalom erejének kifejtése által, ez, uraim, hogy valami rendkívüli, népszerű intézmény legyen: ezt még senki sem képzelte, senki sem állította, még azok sem hitték, kik ezen intézmény behozatalát annak idején indítványozták ; (Helyeslés jobb felől.) hanem igenis hitték azt, hogy egy szakavatott közeget fognak szerezni a jogszolgáltatásnak, eszközt és tényezőt arra, hogy mindenki kötelességének teljesitésére szorittassék, önállóan, elválasztva a birói functiotól, melynek hivatása egyedül a judicatura, elkülönitve azon cselekményektől, melyek a judicaturának föladatai, és ezen elkülönítésben én, — habár Horánszky képviselő ur nagyon is perhorrescálta a theoriát, — nem ugyan a theoriát, hanem egy elvet, a gyakorlat által szentesitett és máshol mindenütt jónak, üdvösnek, czélszerünek talált elvet, egy rendszert találok, és nem szeretném, ha ezen inaugurált rendszertől eltérés történnék. Egyet nem méltóztatott megfejteni sem Horánszky képviselő urnák, sem azon tisztelt képviselőtársainak, kik az ő határozati javaslatát pártolták, és pedig joggal vártam, és elvárhattam, mert, úgyszólván, beszéde kiindulási pontját képezte annak kimutatása, hogy a végrehajtók mellőzésével is lehet a végrehajtást teljesíteni, a nélkül, hogy ez az államra nézve költségesebb és terhesebb volna, ás a nélkül, hogy az egyeseknek nagyobb költségbe kerülne. Én vártam ezen aenygma megoldását, megvallom, nagy figyelemmel, feszülten végig hallgattam egyébként érdekes beszédét; de arra, a mi leginkább érdekelt volna, választ nem találtam. Horánszky képviselő ur négy közeget, azaz a közegek négy csoportját jelöli meg, a kikre a végrehajtás bizható volna. Hiszen kérem többet is találhatnánk, a kiket a végrehajtással meg lehetne bizni; csak az a kérdés: hogy lehet-e ezt tenni a j közszolgálat hátránya nélkül, nagyobb functiok hátra, Létele és veszélyeztetése nélkül teljes biztonsággal j azon czélra nézve, a melyre nézve a végrehajtói 6*