Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-267

332 267. országos ülés Julius 8. 1874. két heti idő alatt átgondolt és harmincz éves tanári pályáján szerzett ismereteivel fűszerezett, minden irányban kiterjedő beszédére én rögtönözve, pontrólpontra válaszoljak; azonban mégis a főbb dologra: az irányra és a szellemre nézve, miután a házszabályok szerint csak most lehet, — kívánok egy pár szót szólani. Az igen tisztelt minister ur beszédének igen hatásos végével mindenek fölött bebizonyította azt, hogy nem egyforma dolog a humanismus elveit s átalában helyes elveket in theoria tanítani s azokat azután az életben alkalmazni. (Élénk helyeslés bal felöl. Mozgás jobb felől.) Lehettek azon elvek — s tudom is, hogy legnagyobb részben voltak — igen helyesek, melyeket elméletileg tanított; de, mint bátor leszek nézetemet az iránt elmondani, azon elveknek alkalmazását ezen rendeletben ugyan nem látom. (Helyeslés bal felöl.) Különben tisztelt ház, a tisztelt minister ur legelőbb is azt fejezte ki, hogy nem helyes egész művekből egyes szakaszokat kiszakítani és azokról szólni; de beszédének egész első felében mit tett? Idézett egyes szakaszokat, az által bebizonyítva először humanistikus érzelmeit, és azután tért át a megtámadott szakaszokra, melyek különben egész önállóan és egész más dolgokról szólnak. Legyen meggyőződve a tisztelt minister ur, hogy én nem irigylem azt a fogolytól, hogy ha ő cserépben virágokat vagy kalitkákban madarakat tarthat, bár ez is csak kegyelemkép bizonyos esetekben engedtetik meg; de ezt már nem helyeslem, sőt igen sajnálom, hogy a fölvilágosodott humanismust nélkülözöm azon §-okban, melyekre a tisztelt minister ur hivatkozott, melyekben a művelt foglyoknál az ujság-olvasás Isten tudja miféle óvórendszabályokhoz köttetik; de mindamellett mindazt, a mi ez irányban hat: elismerem üdvözlöm és helyeslem ; de hogy ezen kalitkában éneklő madár kárpótlást nyújtson a fogolynak azért, hogy őt egyes ember, az államügyész három havi bilincsre vezetheti, földhöz lánczolhatja és sötét kamrába tétetheti: azt már nem hiszem. (FölkiáltásoJc bal felöl: Igaz! ügy van! Mozgás jobb felöl.) A tisztelt minister ur igen hatásosan beszélt arról, hogy nem lehet a közbiztonságot veszélyeztetni, hogy még a vizsgálati foglyot is, ha az őrt fojtogatja: nem lehet büntetés nélkül hagyni. Érvelt még a mellett is, hogy börtöneink rósz helyzetében a bilincs alkalmazására sokkal nagyobb mértékben van szükség, mint máskép volna. Érvei hatalmasan pufogtak a levegőben, mert olyat czáfolt ismét — rendes szokása szerint, — a mit senki nem mondott. (FölkiáltásoJc bal felől: Ugy van!) Kérem, méltóztassék egy szót is mutatni, a melylyel azt mondom, hogy börtöneink biztonságáról gondoskodni nem kell; méltóztassék mutatni, melyei azt mondtam, hogy ha vizsgálati fogoly is a fogoly, az mint vizsgálati fogolyt fegyelmi utón megbüntemi nem kell. Ebből egy szót sem mutathat föl. Hanem igenis mondtam, és mondom is, hogy meg kell neki adni azon garantiát, a melyhez minden embernek, még ha fogoly is, rab is : joga van. (FölkiáltásoJc bal felől: Ugy van!) A tisztelt minister ur egy distinctiót tesz, és azt mondja: a fegyelmi eljárás nem büntetés, nem bírói teendő. Maga is mondotta, hogy a fegyelmi eljárást, vagyis a fegyelmi tényeket különbözőkép értelmezik különböző helyeken. Nagyon helyesen és jól van az föltalálva, hogy a fegyelmi eljárás nem bűnügyi eljárás, hogy a fegyelmi vétség nem bün. Nagyon jól van az föltalálva, hogy azt pedig, hogy mi bün és mi a fegyelmi eljárás : különbözőképen lehet meghatározni ; mert ezen distinctio által qualificálva a nehezebb bűntényeket fegyelmi vétségeknek, ki lehet terjeszteni a fegyelmi vétséget az önkényes eljárás legszélsőbb határáig. (Fölkiáltások. bal felől: Ugy van!) Hogy ez azután a szabadságnak és a humanismusnak válik-e hasznára: a fölött Ítéljen akár maga az igazságügyminister. A tisztelt minister ur a rendeletnek több pontjára hivatkozott. Sajnálom, hogy egy pontot méltóztatott kihagyni: a melyre én leszek bátor a tisztelt ház figyelmét fölhívni. (Halljuk!) Én nem gondolnám, hogy a börtön-őrök, akár vád alatt lévő, akár elitélt rabok legyenek, és azt hiszem, hogy azok szabad emberek; sőt föl kell tenni, hogy börtön-őrökké épen azért tétettek, mert a becsületesség hírében állottak, és ime az államügyész még őket is elzárathatja, akár súlyosbított börtönnel. (FölJúáltások bal felől: Igaz!) És itt csakugyan bajosan mondhatni azt, hogy ő nem ártatlan és becsületesség hírében álló ember, és igazolni hogy fölötte, a ki nem volt elzárva: az államügyész gyakorolja fegyelmi hatalmát. Különben is igen tisztelt minister ur a törvényesség szempontjából igen különösen magyarázta az 1871: XXXIII. törvényczikk 25-ik §-át. Maga is szives volt ezt fölolvasni. Igenis benne van, hogy az államügyész ügyeljen föl a börtönben lévő fegyelemre, az abban lévő rendre és törvényes rendeletek végrehajtására; de az, hogy ő is ítéljen fegyelmi eljárásokban, határozottan nincs benne; sőt, ha neki föl kell ügyelni, az észszel is ellenkezik, hogy saját tenyéré ügyeljen föl, a működést másra kell ruházni. Furcsa dolog azt mondani, hogy mert a törvény nem bízta ezt egyenesen a biróra, ennek az a következése, hogy az a biróra nem is bízható, hanem ministerileg az államügyészre lehetne bizni. Hogy melyik minister kezdett ezen utón haladni: az tökéletesen mindegy, elődjének rendelete minister urat nem igazolja. Én tehát, tisztelt ház, ma is azon nézetben vagyok, hogy a minister ur rendelete az általam