Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-267
324 267. országos ülés Julius 8. 1874. gyarországon az adóvégrehajtás a legnagyobb erővel folytattatott, midőn tehát mindent el kellett volna követni arra: hogy a gabona ára emelkedjék, ne pedig csökkenjen. Az aratás bekövetkezett már, és maholnap a gabona, különösen tekintettel az állampénztárak ürességére, a várható adó exeeutiok következtében, ismét csakhamar píaczra fog kerülni. Én tehát a kereskedelmi minister úrhoz egy interpellatiot vagyok bátor intézni, mely ekképen szól. (Olvassa:) Interpellatio a tisztelt kereskedelmi minister úrhoz! községeknek jogai és kötelességei az adok beszedése és behajtása körül lennének tágitandók, és viszont azon jogok és kötelességek, melyekkel a törvényhatóságok már ez idő szerint is tartoznak az adók behajtásának előmozdítására, ezen jogok és kötelességek, mondom, hasonlóképen bővítendők és tágitandók lennének. Mind ez azonban nem történhetik meg, a nélkül, tisztelt ház, hogy egyrészről a községek, másrészről a törvényhatóságok és azok községeinek jogai és kötelességei e tekintetben szabatosan ne körvonaloztassanak; nem történhetik meg a szigorú felelősség elvének kimondása nélkül ; és olyképeni kimondása nélkül, hogy e felelősség necsak törvényben mondassák ki : hanem tényleg és valóban is érvényesíttessék. Ez csupán administrativ utón, törvényhozási intézkedés nélkül nem töi'ténhetik meg. Én, ha azon állásban maradok, melyben vagyok: szándékozom a jövő ülésszak elején az adók kezelésére, behajtására és beszedésére nézve törvényjavaslatot a tisztelt ház elé terjeszteni. Addig, ha félrendszabályokkal, elhamarkodott intézkedésekkel az adóknak rendes befolyását koczkáztatni nem akarom: administrativ utón a fönálló rendszert nem változtathatom meg; nem változtathatom meg főképen most, midőn az aratás bekövetkeztével közeledik azon idő, melyben Magyarországban az adók leginkább befolyni szoktak, és a melyben a végrehajtói orgánumoknak megzavarása az államnak, nézetem szerint, több millió forintnyi kárt és hátrányt okozhatna. Hogy az adóvégrehajtók részéről több esetekben hibák, visszaélések követtettek el: ezt több oldalról fölmerült átalános panaszok ellenében tagadnom nem lehet. Okai azonban ezen visszaéléseknek és hibáknak nem mind magában a rendszerben vannak; vannak ezen visszaéléseknek és hibáknak más okai is. Az 1868. XXI. törvényczikk már most is kötelességévé teszi a törvényhatóságoknak, hogy támogassák a pénzügyi közegeket, segítségökre legyenek hivatalos tekintélyökkel, befolyásukkal az adók behajtásánál. Ha a törvényhatóságok és közegeik ezt cselekednék: talán épen semmi, vagy legalább igen kevés számú executiora volna szükség. (Helyeslés.) Az 1868. XXL törvényczikk a szolgabiráknak kötelességévé teszi, hogy adóvégrehajtásoknál, melyek a megyék főnökeivel törvény szerint mindig bejelentendök: a leszámolásnál jelen legyenek. Ha a szolgabirák ezt megteszik: akkor a végrehajtásoknál nem történhetnének meg azon visszaélések, melyek miatt annyi panasz emeltetik. (Élénk heh/esiés.) Hivatalbeli elődöm által a törvényhatóságok főnökei föl voltak szólítva, hogy az adóvégrehajtók kinevezésében ők is részt vegyenek. Ezen fölszólítást az illető főnök urak legnagyobb részben visz„Szándékozik-e a tisztelt kereskedelmi minister ur a román és szerb gabona termékek behozatalára a múlt évben ideiglenesen engedett vámmentességet megszüntetni? és ha igen, mely időben fog a vámmentesség megszűnni. ínteri>ellatiomat ez alkalommal bővebben indokolni nem akarom; mert azt lüszem, hogy e tisztelt háznak minden tagja érzi, mennyire fontos kérdés ez, különösen Magyarország földmivelő birtokosaira nézve. Ennélfogva egyszerűen beterjesztve interpellatiomat, arra kérvén a tisztelt kereskedelmi minister urat, hogy válaszával hosszú ideig késni ne méltóztassék: mert érdekében áll mindenkinek tudni azt. hogy meddig tart e vámmentesség, és meg fog-e szüntettetni vagy sem ? Elnök : Az interpellatio közöltetni fog a kereskedelmi luinister úrral. Ghyczy Kálmán pénzügyniiiifster S Domahidy István képviselő ur néhány nappal ezelőtt, egy interpellatiot intézett hozzám , melyre a tisztelt ház engedelmével ez alkalommal válaszolni kívánok. (Halljuk!) A kérdés, mely hozzám intéztetett, a következő : Van-e szándékában a ministernek az állami egyenes adók és illetékek behajtásával a jelenben működő kerületi adóvégrehajtók mellőzésével a megyei és városi közigazgatási hatóságokat megbízni, és ha igen : mikor szándékozik ez akaratát érvényesíteni ? Tisztelt ház! Én magam is azon véleményben vagyok, hogy az adók behajtásának jelenleg fönálló rendszerében több tekintetekből lényeges változtatásokat tenni szükséges; az adó-ügy kezelésének, az adók beszedésének, behajtásának vezényletét azonban a kormány a legfontosabb államérdekek veszélyeztetése nélkül kezei közül nem adhatja ugyan ki, és azon jogáról nem mondhat le, hogy közvetlenül kezébe vegye ezen ügyeknek kezelését ott: a hol azt másképen czélszerüen eszközölni nem lehet. Mindamellett azonban én is elismerem, hogy az adók rendes befolyásának, és igy az állam érdekeinek tekintetéből czélszerü lehet, ha az adók beszedésénél, behajtásánál, átalában az adó-ügy kezelésénél az önkormányzati tevékenység is igénybe vétetik, és e végett, nézetem szerint, első sorban a