Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-265

265. országos ülés Julius fi. 1874. 293 Magyarországnak fönállását és fejlődését? Micsoda Ausztria? Hisz ne tagadjuk, hisz tudja s beszéli az egész világ, hogy Austria csak ideiglenes ezen mai állapotában; hogy Austria ma-holnap hozzácsatoltatik Poroszországhoz. (Jobb felől élénk ellenmondás.) Elnök: Méltóztassék megengedni, tisztelt képviselő ur, én egy képviselőnek ilyen értelemben tett nyilatkozatát nem helyeselhetem s azért fölszóllitom a tisztelt képviselő urat: tartózkodjék az olyan kifejezésektől, melyek törvényeinkbe ütköznek. (Fölkiáltások a szélső bal felől: Ez a szólásszabadság!) Babes Vincze: Másképen fogom tehát magamat kifejezni, (Halljuk!) és ugyanaz lesz a következés, ugyanazt fogja érteni akárki, s engem a tisztelt elnök tilalma nem zavar meg. Én azt állítom és azt meg fogja engedni akárki, miszerint a kisebb államok s nemzetek fön nem állhatnak, nem biztosithatják lételöket és kifejlődésüket, csak szövetségben más nemzetiekkel s államokkal. Én azt tartom, hogy a szövetség természetes azokkal, a kiknek velünk ugyanazon érdekök, tendentiájok és hajlamok van; azt gondolom tisztelt ház, hogy ennek megértetésére nem kell erőltetni az argumentumot arra nézve, hogy a magyar nemzetnek és hazának lehetetlen más felé gravitálni, mint kelet felé ugyanazon államok és népek felé, mert vele egy érdeknek a jelenben, a jövőre és a múltra nézve, és mert azokkal együtt képesek leendünk magunkat a túlságosan erősek ellen védelmezni. Tudniillik mindenre szükséges bizonyos erő. Én azt gondolom, hogy e czéíra csak két ut vezet: először a művelődés; másodszor a jogalapitás és kiterjesztés. Más mód nem képzelhető arra. hogy az erőket kis testekben fokozza. Művelődés szükséges, hogy azáltal érthesse mindenik, hogy mi forog a kérdésben; jogátalánositás: hogy mindegyik érthesse hogy az a mit államnak nevezünk, az ő hazája és menhelye. Ezek nélkül uraim akár mit mondunk is, a haza nem haza; lehet börtön, vagy akármi, de igaz haza csak az, mely polgárainak léteit, művelődést és jogokat biztosit. Részemről nagyon természetesnek tartom — meglehet, hogy más másként érti, — hogy az által, ha a jogokat átalánositjuk, a hazának ugyanannyi védőt szerezünk, a Id magát azonosítja a haza fönálíásával, a hány jogosult polgár van; mert hiába! lehet azon fictiot pengetni, hogy mindegyik egyenjogú a hazában; de tényleg jogosult csak az, a kinek van egy kis része a haza ügyeinek elintézésében, tudniillik a választásban. Ez ennek értelme és minthogy én ezen szempontból óhajtom az átalános szavazati jogot, hogy tudniillik necsak egy millió — vagy talán azon kivételekkel, a miket a törvényjavaslat tartalmazza 300.000 — polgár legyen jogosult, hanem 2 egész 3 millióig is: jobban szeretem és hazafiasabbnak tartom a haza lételét és jövőjét 2—3 millióra fektetni, mint egy vagy fél millióra. Ez az én logikám; ezért óhajtom az átalános szavazati jogot. Meglehet, hogy csalatkozom, és mindenesetre csalatkozom, — azok szerint, kik az aristokratia elveit pártolják, és reactiora, vagyis conservativismusra törekszenek:— mert ez mindegy. (Ellenmondás jobb felől.) Különbség csakis a fokozatban van. (Derültség.) Az mondatik, hogy az átalános szavazatjog semmi biztosítékot nem nyújt, hogy azzal is vissza lehet élni, és hogy az itt-ott sok kárt okozott épen a szabadságnak. Igaz! De, tisztelt ház, nincs emberi intézmény, nincs elv, nincs jog, nincs törvény, nielylyel visszaélni ne lehessen; visszaélni mindennel lehet. Valamint nincsen zár a világon, melyet a törvény be ne törhetne, és önök mégis Werthheimládába zárják pénzöket. Miért? Azért, mert ott biztosabb. Én magam is azt hiszem, hogy ez nem akadályozza meg a visszaélést, hanem csak nehezíti; így van ez a demokratikusabb törvénynyel is; hogy pedig ez nehezíti a visszaélést: ezt bizonyítják azok, a kik ellenzik; mert ha nem nehezítené: akkor legyenek meggyőződve, hogy azok is szívesen adoptálnák a demokratiát. Hiszen, szerintem, nem is az 1848-diki törvényben van a baj, hogy nálunk viszszaélések történtek. Igaz ugyan, hogy az 1848-iki törvény hiányos; de azért, mert hiányos, ha becsületes és hazafias lett volna annak kivitele, még sem történt volna az, a mi történt; mert átalános elismert igazság az, hogy még a legroszabb törvény sem rósz a becsületes végrehajtók kezében, és hogy a legjobb törvény is rósz, ha a végrehajtók nem becsületesek. Emlékezem az 1848-diki választásokra, — ámbár fiatal ember voltam, — de jól emlékszem, hogy akkor nem fordult elő azon fondorkodás és szavazat-rablás, a mi később gyakran előfordult: mert akkor még nem volt ezen mindenféle teketória a közegekben. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy meddig tartott akkor a veriíicatio? Nagyon rövid ideig. 1861-ben szinte rövidebb ideig tartott; de szaporodott a baj és visszaélés 1865-ben; még jobban szaporodott 1869-ben, és tetőpontját érte 1872-ben oly amryira, hogy ugy az ellenzék lapjaiban, mint szintén egy adressben is világosan állíttatott, hogy e törvényhozó-testület nem lenne törvényes. Nem az a hiba, tisztelt ház, hogy a törvény hiányos; hanem az. hogy a végrehajtók roszak. És most positiv tényekre hivatkozom, hogy miként hajtatott végre a törvény Temes- és Torontál megyében, és hogy a fehértemplomi kerületben? Ekkor azt fogják látni, hogy Torontálmegyében jól, mert becsületesek voltak a végrehajtók; Temesvárott már roszabbul, és hogy a lehető legroszabbul Fehértemplomban, mert ott még a legvagyonosabb választók is kitöröltettek; de nem