Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-265

292 2(5.>. országos ülés Julius 6. 1874, jobb meggyőződésből voltam azon, hogy azokat a szavak kellő mérlegelésének elmulasztásából magyarázzuk. Igenis, én e nyilatkozatok daczára is hiszem, hogy a méltányos eljárás, hogy a szabadságban való együttesség, a melynek inaugurálásával az 1848-ki törvényhozás magának oly fényes emléket állított, a magyar nemzet fiait ajk-, és nyelvkülönbség nélkül egy testté fogja összefűzni; hiszem, hogy ezen egység elég erős lesz. mindinkább és inkább igazolni a magyar államnak törvényhozási és kormányzati egységét, azon egységet, mely az idő követelményeként egyszer megszületve épen, mert a helyzetnek megfelel, szinte egy ezreden át sértetlenül fönáll. És ezzel tiszt, ház, elmondtam mindazokat, a miket az átalános vitában nem magára a törvényjavaslatra, hanem azon egyetemes nagy horderejű elvekre vonatkozólag, melyek itt ellentétes irányban fölállittattak. elmondani kötelességemnek ismertem. Egyébként annak kijelentésével végzem beszédemet, hogy én a törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás aiapjául igenis elfogadom; a részletekre nézve pedig kötelességemnek fogom tartani annak idején mondani el nézeteimet, ha tudniillik azt szükségesnek látom. Ismétlem, hogy én a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobb felől. Torma Károly elhagyja az Elnök: széliét, melyet Perczel Béla elfoglal.) Babes Vincze! Tisztelt ház! Két körülmény kényszerit engemet fölszólalni ezen tárgyban. Én nem tagadom, miszerint elhatározásom volt kezdettől fogva, hogy fölszólaljak, hanem elhatározásom akkor az volt, hogy tüzetesen, objectiv szempontból taglaljam azt az ügyet, és objectiv véleményemet mondjam arra nézve, a nemzetiségi szót föl sem említve. De minthogy itt olyanok hozattak föl a múlt napokban, melyeket hallgatással nem mellőzhetek, mert meg vagyok azokról győződve, hogy nem helyesek, sőt nem is igazak: épen azért már most e tekintetben is el fogom mondani véleményemet, illetőleg megjegyzéseimet. Elismerem, tisztelt ház, hogy álláspontom némileg nehéz. Nebéz először azért, mert nem szándékozom semmit ismételni a tárgyra vonatkozólag, a mi már mondatott. Másodszor azért, mert attól tartok, hogy a födologra nézve némi elfogultsággal találkozandom azon oknál fogva, mert a tisztelt ház átalános helyesléssel fogadta Tisza Kálmán tisztelt képviselőtársam minapi beszédét, s igy némileg anticipálva ítéletet mondott az ügyben. Mindamellett azon reményben vagyok, hogy a tisztelt képviselő urak birandnak még annyi igazságérzettel, hogy ha szintén kimondották is egyoldalulag itéletöket: mégis a tényektől, — ha azokat kimutatom, — nem tagadják meg az elismerést. Én e törvényjavaslatot egészen más szempontból Ítélem meg, és egészen más okból nem fogadom el, mint az előttem szólók. Vizsgáljuk meg: mi tulaj donkép a kérdés? Bármely küzdelemnek, legyen azon nemzetiség politikai vagy szervezkedési kérdése, mi a tulajdonképeni veleje? Ugy gondolom, senki se fogja tagadni azon igazságot, hogy a küzdelem a modern népjog, s a régi históriai jog közt foly. Tudjuk a történelemből, hogy midőn az emberi nem társaságba kezdett szervezkedni, a patriarchális systema volt a természetes. Tudniillik: egy volt a ki parancsolt, a többi hódolt. Később midőn e társaságok természeti szüksége szerint tágultak, már nem volt elég az autokratia, nem volt elég a patriarchális systema ; hanem lett oligarchia, s aztán aristokratia, és ez föntartotta uralmát, úgyszólván, egész a mai korig. Egy pár század óta fölébredt azonban a nép, és kezdett magának jogokat reclamálni, azaz részt az uralkodásban. Az aristokratia, vagyis a régi jogosultak, a kik jogukat történelmi jognak keresztelték, ennek alapján ellenálltak és ellenáll ma is. Innen van a nagy küzdelem. Erről van itt is a kérdés. Van egy nagy osztály a hazában, mely azt mondja: legyen néjvjog, mert az 1848-ki törvény is kimondotta, hogy a democratia uralkodjék a hazában; inig mások azt mondják, hogy az káros, ártalmas, és én megvallom, hogy ha azt valaki be tudná bizonyítani, de nem sophismákkal, nem fictiokkal, hogy hazánkra nézve azon czélból, hogy az a szabadságban fönnállhasson és kifejlődhessék, — hasznosabb, ha kevesebben birják a nyilvános politikai jogot: akkor én helyesen igazoltnak találnám amaz oldalnak tendentiáját, és magam is acceptálnám intézkedéseit. De bocsánatot kérek, én azt tartom, hogy ez idő szerint, midőn Európában azon tendentia létezik, a melyet senki sem tagad, hogy a nagy államok a kis államokat fölemészszék: én ezen időben nem látom üdvösnek jónak és helyesnek, hogy egy kis ország, egy kis nemzet ugy szervezkedjék, miszerint csak kevesen, csak korlátolt számban gyakorolják a politikai jogokat ; vagyis mi ugyanaz, hogy kevesebben képezzék az államot, mert hiában, nem lehet tagadni, hogy mindig azon osztály képezi az államot, a mely politikai jogokat gyakorol, sa kinek politikai jogai nincsenek : az mindig jognélküli és az államnak alkotó részét nem képezi, de csak függelékét; mert kérem, hisz akár hogyan veszik, én részemről nagyon elhiszem, hogy a Deák-párt, a kormánypárt, meg van győződve, hogy hazánk fön nem állhat másként, mint összeköttetésben, talán több mint összeköttetésben Austriával; ezt elhiszem; ezt el lehet hinni. De kérem alásan, képes-e Austria biztosítani