Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-265
290 265. országos ülés Julius 6. 1874. képviselő urak, hogy ha egyszer nem arról lesz szó, hogy idáig odáig praecisirozzunk hasznavehetőbbé tétele czéijából egy létező választási törvényt, hanem hogy defmitive alkossunk meg egy ily törvényt : akkor nem fogok visszariadni azon követelésektől, melyek a szavazatjog átalánositása felé gravitálnak; megteszem igenis a magam föltételeit, de ismétlem, ily követelésektől akkor visszariadni nem fogok; addig engedjék meg, hogy föl ne tegyem rólok, hogy ha ők ezt bárminő jognak, de jognak tartják: akkor el ne ismerjék, hogy azon joggal kötelességek is vannak kapcsolatban. És ha Simonyi Ernő képviselő ur azt tartja, hogy nem a census, vagy a választási jog átalánositása oka amaz egyik vagy másik bajnak, a mely egyik vagy másik országban bekövetkezett, hanem a közerkölcsi állapotok mivolta, és hogy a bajok oka, gyökerei abban keresendők : én vele ebben egyetértek; de megjegyzem, hogy a közerkölcsök emelésére első sorban megkívántatik, hogy ne beszéljünk mindig csak a jogról, mely ezt vagy amazt megilleti; hanem jusson eszünkbe egyszersmind az azzal összefüggő kötelesség is. (Helyeslés jobb felől.) Vegyük a dolgokat ezen értelemben komolyan; mert sajnos, ugy látszik nekem, hogy nem igy veszszük ezt mindnyájan. Az előttem csak most szólott képviselő ur például azt monda, hogy amaz elszegényedett román nép megelégedett azzal, ha kenyeret és játékot kapott. Szerény volt, az igaz. Hiszen, ha valaki nem megkeresni, hanem ingyen kapni akarja kenyerét, s ha azt megkapja, azzal még nem elégszik meg, hanem még mulatságos játékot is akar hozzá: az bizony nagyon szerény. De ezt csak mellesleg jegyzem meg; czélom figyelmeztetni (Derültség.) a képviselő ur azon fölfogására, melyből kiindulva azt monda, hogy ha mi nem vagyunk azon helyzetben, hogy a népnek kenyeret adjunk,—amit én egyébiránt nem is akarnék ingyen adni. hanem igenis alkalmat akarok adni arra. hogy azt munkájával megkereshesse, adjunk legalább, úgymond, circusi játékot, adjunk választási jogot. — Engedelmet kérek, ha valaki a választási jogot circusi játéknak tekinti, a hol az emberek a vadaknak áldozatul odadobattak : akkor már csakugyan meggondoljuk: vajon megadjuk-e azt •és kinek. (Élénk helyeslés jobb felöl) Meggondoljuk, ha martalékul vessük-e a circus fene vadainak azt, mi a gladiátor életénél sokkal szentebb, az államéletet: azt senki kedveért tenni nem fogjuk. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Igen, de a választási jog mégis természeti, mégis vele született joga az embernek, és Simonyi Ernő képviselő ur kimondja, hogy már a természetes ösztön arra vitte az embert, hogy az államalkotáskor e jogot föntartsa, arról le ne mondjon. Én azt nem .hiszem, s nem osztozom azon egész elméletben sem, a melynek e nézet szülöttje. De legyen bármiként, annyi bizonyos, hogy mikor állam szervezéséről van szó: akkor nem az a kérdés, mit kivan az ember; természetes tehát állati ösztöne, mert az ember természetes ösztöne után indulni az állam szervezésében valójában nem volna tanácsos; hanem az a kérdés: mit kivan, mit kell kívánnia az ember eszének, miután az ész az, a minek dictátumait kell figyelembe vennünk, és követnünk akkor, mikor államszervezettel foglalkozunk, nem pedig az emberek természeti ösztönét, mely sok mindenfélét kivan, de a mire az állam épületét, de még annál sokkal kevesebbet is emelni nem volnék hajlandó. Ha pedig azt nézem, mit kivan, mit kell hogy kívánjon az ember józan esze, azt tartom: kívánja azt, hogy ha jogról van szó, megvan-e a képesség is a jognak megfelelő kötelességek teljesítésére ? (Helyeslés jobb felöl.) Van még Simonyi Ernő képviselő urnák és az utána szóló uraknak néhány nyilatkozata, a melyre — még refiectálni kívánok. A képviselő ur igazolvánazon tetszés-nyilatkozatokat, melyek a ház túlsó oldaláról ama bizonyos alkalommal hallhatók voltak, azt monda: „a nemzetiségi képviselők bizonynyal meg vannak győződve arról, hogy ha ők a házban állam-ellenes izgatást kezdenének: annak pártolására e házban senkire s igy sem a képviselő úrra, sem pártjára nem számithatnának. Tisztelt ház! Én, megvallom, sokkal jobban gondolkozom azon képviselőkről, kik a nemzetiségek köréből e házban ülnek, semhogy hinném, hogy akár ily gyámolitásra számitva, akár a nélkül állam-ellenes izgatásokat akarnának támasztani, akár e házban, akár ezen kivül. Ha mégis történnek egyszer-másszor nyilatkozatok, melyek ily lehetőségek föltevésére vezethetnek: meg vagyok győződve, hogy ez a szavak a vita hevében nem kellő mérlegelésének, nem pedig oly szándéknak tulajdonítandó. Messzire jutottunk volna, tisztelt ház, ha ikynemü izgatásokról és annak lehetőségéről kellene beszélnünk, hogy azok magában e házban is gyámolíttassanak. Azt sem hiszem, a mit Polit képviselő ur mondott, hogy tévedett a magyar törvényhozás 1848-ban, midőn hitte, hogy a haza nem magyar polgárait a szabadság által szorosabban fogja ez államhoz fűzni. Én hiszem, hogy nem tévedett, és ezt a következés igazolni fogja. De a szabadság hatása, mint minden a világon: bizonyos időt kivan, bizonyos időt föltételez; a szabadságnak mindenekelőtt ki kell fejleni az emberek bensejében, mert azt ajándékozni nem lehet, hanem arra minden ember önmaga emelkedik föl. Akadályait igenis el lehet hordani az útból, és az 1848-ki törvényhozás a szabadság kifejlődhetése elől elhordta az akadályokat, és ez örök dicsőségére leszen; de azt az egyesek kebelében fölkölteni, ez az egyesek föladata, a mely, mint mondám, időt kivan. Ha az akadályok