Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-263

24i 263. országos ülés Julius 4. 1874. Tegyük föl, hogy a község repudeálja a rabbiseminariumot: ezzel meg volna buktatva az egész dolog, a mit. megvallom, őszintén sajnálnék. A mi Pulszky tisztelt tagtársam beszédét illeti, kivel egyébiránt legtöbb kérdésben egyet szoktam érteni, arra némely észrevételemet ezúttal el nem hallgathatom. Nem érthetek egyet tisztelt barátomnak mai motivatiojával. Legelőször is sajnálom, hogy egy oly tekintélyes szónok ránk egy uj nemzetiséget akar octroyálni. Ugy hiszem, hogy a tegnapi ülés, ha más nem elegendő arra, hogy ne kívánjunk többet a Dtrrzetiségekből. Az előttem szólott képviselő úrral nem érthetek egyet, tisztelt ház, azért sem, mert sem a tisztelt ház, sem az ország előtt eddigelé diplomatikai! a g legalább, hála Istennek, sohasem volt elismerve valamely zsidó nemzetiség, hanem csakis zsidó hitfelekezet. Hagyjuk meg tehát őket zsidó hitfelekezetnek, és ne csináljunk belőlök magunknak egy ujabb nemzetiséget. A cultnrai érdekeket is nagyon hangsúlyozta tisztelt barátom ; de oly modorban, hogy ezen érvet itt nem találom egészen szerencsésen alkalmazhatónak. Valóban szokatlan tisztelt barátom részéről, hogy a culturát egyszerre oly tökéletesen azonosnak tartja a papokkal, és ellentétbe állítja azt akkor, midőn a másik fél is culturát, tudniillik iskolát emleget. Már most államférfiúi szempontból a két cultura közül, midőn az egymással ellentétbe helyeztetik : melyikre kell magamat elhatároznom, a papnevelési culturára-e vagy a népiskolaira? Én részemről az utóbbihoz vagyok kénytelen a modern állam szempontjából szegődni; j sőt még egy magasabb szempontból is kötelességemnek tartom ahoz csatlakozni, mely csakis az ujabb korban jutott teljes érvényre: ez az illető hitfelekezeteknek autonómiája, mely azt követeli, hogy az államnak minden szerfölötti beavatkozástól az egyes hitfelekezetek belügyeibe, óvakodnia kell. Tisztelt ház! Ha a papok nevelése nem belügye egy egyház-községnek: akkor nem tudom, hogy mi lehet az. Én pedig azt állitom, hogy a modern állam eszméje azt követeli, hogy minél távolabb tartassák az államhatalom minden eféle nem elegendőleg indokolható befolyástól. Másrészt a modern cultura kell, hogy elég erős lábon álljon már, hogy a maga lábán is meg tudjon állni, s azon támaszra, a mely alatt, nem tagadom, nagyra nőtt és nagykorúságra vergődött : többé ne legyen kénytelen szorulni. Nem ignoráljuk, tisztelt ház, azt, a mi körülöttünk történik. Igaz, hogy a ház bölcsessége letette a napirendről azon bizottság munkálatát, mely az állam és az egyház közti viszonyok rendezésének módjaival foglalkozik ; de én bizom azért azon javaslatnak jövőjében, a mely egyelőre ad acta van téve. Megtörténik, hogy addig, mig a fölállítandó rabbi-semínarium növendékei kikerülnek azon intézetből : ezen rabbiknak az állam, mint olyan, igen nagy hasznát nem is fogja venni; mert addig gondoskodni fog az állam arról, hogy más alkalmas orgánumokra bizhassa azon íünctiokat, melyeket eddigelé kizárólag a papokra kellé biznia. Nagyon sajnálom, hogy a tisztelt háznak türelme már ki van merülve; de azt hiszem, hogy ha cultur-kérdésekkel foglalkozunk : nem veszítünk időt. ha azoknál egy pár perczczel tovább időzünk is. Nekem máskor volt már alkalmam a tisztelt ház előtt egy vezérelv érdekében nyilatkozni, melyet ezúttal is a tisztelt ház figyelmébe óhajtanék ajánlani, s ez a közoktatásügy vezérletének egysége, harmóniája. Ennek némi megsértését látom abban, midőn egyrészt theologiai facultásokat többé nem akarunk fölállítani, holott azelőtt iiyeket mindig az egyetem kiegészítő részeinek tartott ; másrészt most oly nagy hévvel karolunk föl egy theologiai intézetei. Én, mint ezen képviselőház tagja, kötelességemnek tartom rámutatni a lejtőre, melyre igazán még csak fél lábbal lépünk ugyan, s ha megállunk, vagy ha jókor visszafordulunk : igenis jó lesz. De ha ez irányban tovább haladunk: eljutunk oda, a hova talán senki sem akar eljutni, a mi ellen óvainteni részemről szerény körömben is, a midőn reá alkalom nyílik, kötelességemnek tartom. Ez irányban vannak a logikai következmények folytán ama Bismark-féle kormányzás bonyodalmai, melyekből óhaj1 tom, hogy a német nemzet mielőbb kibonyolódjék, s a melytől hazánkat megkímélve szeretném látni. Bátor vagyok még csak röviden jeizeni azon okokat, melyeknél fogva az ügynek jelen stádiumában megnyugszom. Ezek a következők: 1. A rabbi-seminarium, a mely föl fog állíttatni, nem kötelez senkit, A kisebbség — én ugyan nem tudom, hogy kisebbség-e, avagy pedig felerésze, vagy talán nevezetes része, csak hogy bizonyos, s nem ignorálhatjuk, hogy az érdeklettek véleményei megoszlottak, — tehát azok számára, a kik kívánják, hogy legyen rabbi-seminarium, lesz olyan, a kik repudeálják, azokra nézve nem fog az existálni. Lényeges különbség ez a régi és uj kor irányzatában, melyet méltó kiemelni. Mert ezzel a tisztelt kormány szakított — s én részemről üdvözlöm e téren — a régibb traditioval, az 1832—36-iki országgyűlés traditioival; mert akkor még egészen más nézetek és elvek voltak az uralkodók ; akkor a zsidók még nem voltak emantipálva; akkor még igen sok ember föltételekhez akarta kötni az emancipatiot. Volt olyan, ki azt mondta, előbb ők emancipáljanak minket, tudniillik az uzsorától. Azóta rájöttünk, hogy e téren legalább a keresztyének is meglehetős sikerrel versenyeznek