Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-263
228 263. országos ülés Julius 4. 1874. alapján jogszerű bizonyítékok mutatkoznak arra nézve, hogy Freistadtler hamis esküt tett. Megegyeztethetőnek tarja-e a minister ur az igazságszolgáltatás érdekeivel, és a közerkölcsösséggel, hogy ily körülmények között bárki is a fejedelemnek nyilvános kitüntetésére ajánltassék ? Budapest, márczius 5-én 1874. A mint a tisztelt képviselő ur a legfelsőbb elhatározvány szövegéből megérthette: Freistadtler Antal ur a bécsi világkiállítás alkalmával szerzett érdemei folytán mintegy kétszáz más egyénnel és kiállítóval együtt lett kitüntetve. Hogy ezen kiállítás magyar osztályainak életbeléptetése és elrendezése körül működött számtalan egyén különös érdemeiről, személyes viszonyairól és előéletéről magam közvetlen tudomást nem szereztem; hanem e tekintetben a kiállítás vezetésére hivatott akkori kereskedelmi ministertársamnak véleményét és ajánlatát kellett mérvadóul tekintenem és vennem: ezt, ugy hiszem, a tisztelt képviselő ur maga is természetesnek fogja találni. A kereskedelmi minister ur pedig javaslatba hozta Freistadtler Antal urat, mert részint magán, részint hivatalos tudakozódás és tudósítás folytán őt tisztességes egyénnek, Somogymegye egyik kitűnő gazdájának ismerte, és maga személyesen meggyőződött, hogy Freistadtler Antal ur kiállítása a magyar gazdászati osztálynak csak díszére válik. Ily előzmények és ily jelentés után Freistadtler urnák előéletét nyomozni valóban fölöslegesnek tartottam, annyival is inkább, mert a 70-es években a közoktatás és nevelés ügyében hozott áldozatai és szerzett érdemei folytán, őt ő felsége a Ferencz József-rend lovag keresztjével kitüntetni kegyeskedett. Biztosítom azonban a tisztelt képviselő urat, hogy sem a kereskedelmi minister ur, sem én Freistadtler Antal urat ujabb kitüntetésre ajánlatba nem hoztuk volna: ha távolról is tudomásunk lett volna azon általam nem sejtett körülményről, hogy Freistadtler ellen hamis eskü miatt vád emeltetett, és ennek következtében a vizsgálat elrendeltetett. Meg kell azonban jegyeznem: hogy habár a tisztelt képviselő ur nagy figyelmet fordított is ezen ügynek részletes nyomozására, mégis mind a végzés keltéről, mind a jogérvényes határozat hozataláról tévesen értesült. Hivatalos adatok nyomán mondhatom és állithatom, hogy múlt évi augusztus havában Freistadtler elien a hamis eskü vádja miatt a fenyítő törvényszék által vizsgálat rendeltetett el; de a közvádlónak közbejött fölterjesztés ellenében, melyben az egész ügyet a tényálladék miatt beszüntetendőnek véleményezte, a végtárgyalás nem a múlt évre, hanem folyó év január havának végére határoztatott el, a mely azonban mindekkoráig meg nem ejtetett; mert a közbejött appelláta folytán ezen ügynek végleges eldöntése a legfőbb törvényszék ítéletétől függ, és e szerint mindekkoráig Freistadtler Antal ur ellen alakszerű, jogérvényes határozat a vád alá helyezés iránt nem létezik. Azon határozat, a melyre a tisztelt képviselő ur hivatkozott, és a mely october 7-én hozatott, nem a vádlott bűnösségére, hanem egy mellékes pénzbeli biztosítás kérdésére vonatkozik. Bünföljelentést bárki ellen, bárki az országban tehet, s ez esetben az illető törvényszék az elsővizsgálatot mindenki ellen elrendeli, kivévén természetesen a törvényhozás tagjait. Freistadtler ellen ily bűn följelentés tétetett, és a pesti elsőfolyamodásu törvényszék ellene a vizsgálatot elrendelte, a nélkül, hogy ez által akár a büncselekvényre, akár a vádlott bűnösségére nézve ítéletet hozott volna. Magyarországban — és azt hiszem, minden jogállamban, — törvényesen vádlottnak csak az tekinthető , a ki ellen jogérvényes vádhatározat bíróilag ki van mondva. Freistadtler ellen azonban ily határozat nem mondatott ki: a végitélet a legfelsőbb törvényszéktől függ, és ennélfogva azt hiszem, hogy addig, a míg el nem ítéltetik: senkinek sincs jogában ez ügyben valami intézkedést tenni. Ha azonban ezen vizsgálat Freistadtler elmozdításával végződnék, vagy bármi tekintetben személyére homályt vetne: bizonyosan kötelességemnek ismerném ő felségének ujabb elhatározását kikérni; (Helyeslés) mert sem a korona méltóságával, sem személyes felelősségemmel összeférhetőnek nem tartom : hogy oly személy, a kinek jelleme nem tiszta, vagy kinek bár eddig föddhetetlen múltja valamely ujabb cselekménynyel be van szennyezve, a legfelsőbb kitüntetés birtokában maradjon. {Atalános élénk helyeslés jobb felöl.) Simonyi Ernő: Tisztelt ház! A tisztelt minister urnák adott válaszára nézve kevés észrevételem van. (Halljuk \) Atalábau véve, mint a magyar törvényhozásnak tagja, csak igen keveset és igen tartózkodva fogok hozzászólani bárminemű rendek osztogatásának kérdéséhez; mert mindezen rendek magyar törvényeken nem alapulván, tulajdonképen azok az országgyűlési tanácskozások tárgyait ily módon nem is képezhetik; (Közbeszólások: Ugy van!) hanem mindazonáltal, ha valaki a fejedelem által nyilvános kitüntetésekben részesül, bármi természetű legyen is a kitüntetés, akkor, midőn a törvényszék előtt mint vádlott áll: ugy hiszem, az igazságszolgáltatás érdeke és a közerkölcsiség megkívánja azt, hogy olyankor legalább kitüntetésekben ne részesittessék. Az igen tisztelt minister ur válaszában beismerte azt, hogy neki tudomása erről nem volt; és azt, hogy ez igen természetesen tévedésből esett: nem vizsgálta az ügyet elegendően, hanem collegájának, a kereskedelmi ministernek, ajánlatát elfogadta, a ki ismét nem vizsgálódott az egyének jelleme iránt, hanem tekintetbe vette az általa kiállított tárgyakat, és ez által szerzett érdemeket, s a nélkül, hogy az