Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-261

188 261. országos ülés Julius 2. 1874. sára fordítja, politikai kérdések eldöntésénéi csak annyi joggal bírjon, mint azon választó, a kinek fogalma sines arról, hogy mi a politika, mi a képviselő föladata, mi működébe, mi hivatása; szintén nem lehet igazságos az, hogy a ki ezen választási jogot a legszebb politikai jognak tartja: csak annyi joggal bírjon, mint az, ki azt egy itcze pálinka árán oda adja. Világos tehát, hogy az, a mi ennyire igazságtalan: az czélszerü sem lehet; mutatja ezt a tapasztalás, bizonyítja az eredmény, mert látjuk, hogy ezen alapon hová jutottunk, és ha ezen az alapon haladnánk: nemcsak ezen szegény Magyarországot, de egy egész világot képesek lennénk megrendíteni. Aláássa, tisztelt ház, ezen állapot a törvényhozás tekintélyét, aláássa a parlamentálismus rendszerét, ugy, hogy szükségesnek látja a képviselőház oly drákói szabályokhoz fordulni, melyeket én részemről a jelen viszonyok közt talán menthehetőknek, de a melyeket uj választási törvény által mellőzhetőknek tartok. Látjuk, hogy mig Európában a pénznek árfolyama 2 — 3 százalék, nekünk már 10% sem hiteleznek; érezzük, hogy míg a ház reá ért egy vadászati s több fölös törvényről gondoskodni : addig a legfontosabbakra nem is gondolt: I hogy mig a kiadások halmazát szavazta meg, a pénznek kutforrásáról: a független nemzeti bankról gondoskodni megfeledkezett. Miképen lehet czélszerü oly választási törvény, hol egy értelmes választóra legalább tiz, esetleg száz tudatlan választó esik; midőn a választók nagy része csak akkor kész a eálasztás helyére menni, ha kocsit kap, ha ott iuegvbédeltetik, és hogy ha elmulasztott napszámának árát megtérítik stb., stb. Ez magában foglalja már a demoralisationak magvát, mely sajnosán országszerte terjed, és melynek óriási fokozatos emelkedése egyik választástól a másikig észlelhető. De a szegény tudatlan nép ártatlan: mert hiszen ugyan miképen legyen képes megbírálni azt, hogy kinek van igaza? hogyan legyen képes megbírálni, hogy melyik képviselő az, a ki az ő bizalmát, politikai bizalmát megérdemli? Mert már ebben nem lehetek egy értelemben Mocsáry képviselőtársammal, ki azt monda, hogy ez csupán egyszerű bizalmi kérdés. Nem egyéni bizalom kérdése ez ; de politikai bizalom kérdéséről van itt szó, a melynek alapja abban fekszik, hogy az illető képes legyen megbírálni a megválasztottnak politikai tetteit. Az, kinek fogalma sincs arról, hogy képviselője mit tesz; miként viseltessék az iránta bizalommal vagy bizalmatlansággal? ép ugy. mintha a vaknak a színekről, vagy valami képnek művészetéről kellene Ítélete hozni: helyes és biztos lehetne-e ezen ítélet? E bizalom tehát akkor csak a személyére szorítkozik annak, a ki csak politikai működése szerint bírálandó meg, minthogy a képviselőháznak csak a potikai téren működni föladata. Nem tartom én czélszeronek, hogy a képviselők száma, mint hajdan a Rákoson, a 400-at meghaladja. Ugy hiszem, sokan érzik ennek hátrányait, érezték tán már akkor is, midőn a házszabályok alkottattak : miért is ki lett mondva, hogy a határozat hozatalra 100 tag elégséges; a többi tehát csak arra való, hogy fluctuanssá tegye a 100 tag szavazatát, pedig a képviselőház czélszerüsége nagyrészt attól függ, hogy határozottan megállapított iránya legyen, hogy ki lehessen számítani, mit fog az holnap hozni, a mi jelenlegi szervezetünknél lehetetlen; mert nem tudjuk, hogy kik lesznek azok, kik véletlenül bejönnek a szavazásra, kik lesznek azok, kik talán megdöntik ma azt, mi tegnap megállapi itatott. Szükséges egy bizonyos continuitás a képviselőházban, melynél annak czélszerüsége nagyon problematikus; ennél kisebb ok a teher, mely e nagy számból az országra háramlik, valamint hogy sok intelligens erő vonatik el egyéb pályáktól, és hogy ennyi e térre képesített egyént, ki erre önként vállalkozni hajlandó, és egyúttal népszerűségénél fogva megválasztható is: az ország csak nehezen állithat ki. Igaz, hogy nagy közjogi kérdések elintézésére nagyszámú parlament czélszerü. De nem czélszerü normális codificationalis munkálatokra és a kormány ellenőrzésére. Az fog talán főihozatni ellene, hogy ez másutt is igy van. Én e tényt érvnek nem fogadhatom el ; nem fogadhatom el azért, mivel sajnos azon tapasztalás, mit az „ Ellen őr " nemrég igen helyesen érintett, hogy a parlamentálismus, ugy mint másutt is legújabban behozva van: nagyrészben czélszeratlennek bizonyult. Elég egy pillantást vetni Francziaország parlamentjére ; elég megnézni Spanyolországot; eiég meggondolni, hogy az olasz parlament Olaszországot a fmancziák tekintetében csaknem oda hozta, a hol mi vagyunk. Elég figyelembe venni, hogy a belga parlament az ultramontanisinus uralma alá került; elég figyelembe venni, hogy Németországban Bismark az. a ki önmaga képezi a parlamentet. Eltekintve a kis államoktól, tehát c=ak egy parlament áll előttünk, mely czéljának megfelel, és ez az angol. De figyelembe kell vennünk, hogy 'Angolországban a parlament nem czélszerü berendezésésénél fogva, hanem hibáinak daczára megfelel föladatának, minthogy az angol nemzetben megvan azon stabilismus, azon józan fölfogás, mely a nemzetet a parlament hibás összealkotásának daczára is a veszélytől megmenti. Én. tisztelt ház, javaslatomban az állampolgárságra is fektetek súlyt, és ezeknek is kívánok választói jogot adni, mivel veszedelmesnek tartom elfogadni azon tételt, hogy ezeknek semmi érdekök nincs az állam, a társadalmi rend föntartásában; ezeknek is van érdekök, s ennélfogva joguk is, bár