Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-261

261. országos ülés Julius 2. 1874. 17S lépégnek hódolni, nehogy az indokolásban a kelletén túlterjeszkedjem: annak némely részét magába az jnterpellatio keretébe foglaltam. Mindazonáltal a tárgy természete és nagyfontossága kényszerit, hogy némelyeket előrebocsássak. A mit ritkán szoktam tenni, egy átalános thesisből kell kiindulnom. Nézetem szerint ugyanis valamely nemzet képviselő testületének egyik fő föladata, tanulmányozni a nemzet hibáit, nemcsak azért, hogy a mennyire tőle telik, rajta legyen, azokat kiirtani; hanem főkép azért, hogy azoktól maga magát megóvhassa. Mert ha egyes polgár szenved e hibában: a baj a rósz, mely ebből származik, egyedül csak az egyest sújtja, és csak kivételes esetben és csak közvetve érinti némelykor magát az államot. De ha maga a törvényhozó-testület szenved e hajban, könnyen megtörténhetik, hogy ennek folytán szerencsétlenségbe juttatja az egész nemzetet. Nemzeti hibáink leginkább kettőben culminálnak. Az egyik az, hogy könnyen elcsüggedünk a halsorsban és túlságosan elbizakodók vagyunk a szerencse napjaiban. A másik az, hogy rendkívül hiszékenyek vagyunk: hiszünk, bizunk mindenben, emberben és sorsban egyaránt. A roszat, a bennünket, a nemzetet fenyegető roszat csakis akkor hiszszük, mikor már látjuk, mikor már rajtunk van, mikor elhárítására azután a kétségbeesés erejével kell küzdeni, holott rövid idővel azelőtt egy kis előrelátás, egy kis óvatosság elegendő lett volna arra, hogy azt magunktól elhárítsuk. Fájdalom, hogy a mi törvényhozásunk is, legalább annak nagy többsége szintén e bajba esett, és e bajban szenved mai nap is. Jól méltóztatnak tudni, hogy én és elvbarátaim a kiegyezés művét az első percztől fogva elleneztük. Sokszor kiemeltük, hogy nem csak azért ellenezzük, mert általa föláldozva látjuk a nemzeti élet leglényegesebb részét; de azért is, mert miután épen a lényeges rész áldoztatott föl, az a kevés, az az alkotmány-töredék, mely kezünk közt maradt: nincs ellátva semminemű garantiával. Nem alkotmány, nem is alkotmány-töredék az ; hanem kegyelem kenyér, melyet máról holnapra el is vehetnek tőlünk, épen mert a garantiákat kiadtuk kezünkből. Ez volt a mi álláspontunk, és ez ma is. Önök a tul oldalon máskép gondolkoztak; önök azt mondták: igaz, hogy föláldoztuk az önállásnak, függetlenségnek egy részét; de megtartottunk annyi befolyást, a mennyi garantiát nyújt a nemzetnek arra nézve, hogy az alkotmány meg fog maradni. A befolyás — jgy szóltak — meg van abban, hogy hiszen a közös-ügyekben a közös ministerium csak a két ministerium beleegyezésével, velők egyettrtőleg működhetik; azután ott vannak a delegatiok; ezek biztosítják az ellenőrzést, és e befolyásban, ezen ellenőrzésben látták önök azon garantiákat, melyek nélkül természetesen bárminemű alkotmány semmit sem ér. Ezzel nyugtatták meg önök magokat és saját lelkiismeretöket Nem volt jogunk és én nem is tettem soha, hogy az önök jóhiszeműségét e teldntetben kétségbe vonom ; de mikor fölmerülnek oly tünemények, nem tünemények : kézzelfogható tények, melyek bebizonyítják az ellenkezőt, bizonyítják, hogy önök roszul számítottak, olyas valamire építettek, olyas valamiben találtak garantiákat, a mi tényleg nem is létezik: akkor természetesen az a kérdés támad: mikép birnak önök még most is ezen rendszerhez ragaszkodni ? Legyen szabad csak néhányat az érintett tünemények és tények közül idéznem. Friss emlékünkben van még mindnyájunknak azon rögtöni, váratlan változás, a mely nem rég a hadügyi kormányzatban történt; köztudomású dolog az is, hogy a mi kormányunk és maga a kormány feje, a roinisterelnök ur. épen egy bizalmas körben volt akkor, midőn meglepte a hir, hogy a hadügyminister el leit csapva és egy másik neveztetett ki helyébe. Már magában a tény, hogy egy ország kormányának feje más által véletlenül tudja meg azt, hogy az államélet legfontosabb ágának vezetője, a hadügyminister, el lett csapva, és ott változás történt: ez a tény magában szomorúan jelzi azt, hogy jelen helyzetünk nem egyéb, mint valóságos tragicomicum. De hiszen nem is csinálnak belőle a minister urak titkot, hogy csakugyan ilyen a helyzet; bevallják ezt magok őszintén, becsületesen. Alig 5 — 6 napja június 24-én a tisztelt kereskedelmi minister ur Horn Ede tisztelt képviselő urnák kérdésére adott válaszában eme szavakat mondta: „A hadsereg fölszerelésének kérdése kizárólagos elintézése alá tartozik a közös hadügyministernek, s nekem, mint magyar ministernek, arra döntő vagyis korlátozó fölfüggesztő befolyásom a törvény alapján nincsen;; sőt még mellékesen hiányzik azon alkalom, mely különben az egy kabinetben ülő ministereknek a, minister tanácsban adva van." Tehát bevallotta ő maga, a mit mi évek óta ismételünk, hogy hiu álom az a befolyás, hogy az nincsen, nem létezik. De ha bevallják ezt itten, némelykor talán csak ugy tévedésből: az egyes ministerek nagyon világosan bevallják amott a túlsó oldalon Bécsben. Az uj hadügyminister, Koller báró, midőn hivatalába lépett, egy Íratott intézett az osztályfőnökökhöz. Méltóztassanak azt megolvasni. Ebben az első hivatalos nyilatkozatában nagy hévvel, nagy lelkesedéssel ki van emelve a császár, Austria, a birodalom támasza ; de sehol sincsen említés arról, hogy van 23*