Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-225

225. országos ülés april 23. 1874. 47 retteni volna, hogy ha épen az igazságügyminister ur ezen 55. §. szerinti kényszerre vonatkozólag becses véleményét kimondotta volna. Miután pedig ezen túlvagyunk, és igy csakis az 55. §-hoz kell szólani: bátor leszek igen röviden tekintettel azokra miket a behozni szándékolt telekkönyvi kényszerről Várady és Schmausz képviselő urak fölhoztak, röviden megjegyezni a következőket: Részemről átalábanvéve a közjegyzői intézmény szándékolt meghonosítására, annak népszerüvétételére nézve ez időszerint semmi kényszert alkalmazhatónak nem találok ; annál kevésbé találom pedig a kényszer által azt megkedveltethetőnek, miután a törvényjavaslat szerint sem a közjegyzők száma és székhelye, sem az azok által követendő díjszabályzat elénk beterjesztve nincs, melyek igen fontos tényezőt képeznek arra nézve, hogy minő alakban és arányban terjeszszük ki a kényszert. Nagy különbség van tisztelt ház, ha a közjegyzői intézmény városokban. és vidéken faluhelyeken van behozva. Városi helyeken megengedem, — és a tapasztalás is azt bizonyítja, — hogy nagyobb forgalom és elevenebb üzlet lévén az okiratolás, és minden közjegyzői eljárások gyakoribbak; nüg ellenben vidéken különösen a falusi nép közt, még ha közjegyzőségek is állíttatnának föl: ritkábban fordul elő az okiratolás szüksége. Tekintve továbbá azt, mit kétségkívül senkisem fog tagadni, hogy ha a közjegyzőségek nemcsak bizonyos nagyobb forgalmi városokban, hanem telekkönyvi hatósággal birő községekben is állíttatnának föl, hová főleg a távollakó felek nagyobb költséggel juthatnak el, bizonyos kisebb fontosságú ügyekre nézve mint a fél vagy negyed telek adásvevési jogügyletek kötése : a jegyzői dijak, ugy az utazási és idővesztési költség merőben lehetetlenné tennék azt, hogy a közjegj'zői intézményt a nép megszeresse, és hogy ez intézmény népszerűvé váljék. A nép, mely még a telekkönyvi kényszert is irtózattal tekinti, akárhányszor birtokváltozás van, minthogy az teherrel és költséggel jár: lehetőleg elkerüli a telekkönyvezési. Memmvel inkább fog pedig visszariadni, ha még a közjegyzői okiratozásra is kell költekeznie, és annyival inkább, hogy ha mintáz 55. §. 2-ik bekezdése szól: „A magánokiratokat is csak akkor lehet telekköiryvezni, ha azok közokirat erejére emeltettek." Maga ezen intézkedés annyival inkább visszarettentené mindazokat, kik magát ezen intézményt lassanként életbeléptetni óhajtanák, látván, hogy azzal mi czélt sem értek el. Továbbá az 55. §. indokolására fölhozott érvek közül egyiket sem találom alaposnak, mert ugyanis a hitel egy jó telekkönyvi rendszerrel, czélszerüleg szabályozott törvénykezési, jelesen végrehajtási eljárás mellett eléggé biztositható, mivel ellenkező esetben minden jogügyletet hasonló kényszer alá kellene vetni, mit pedig sem jogilag, sem nemzetgazdászatilag igazolni nem lehetne; hogy pedig a népet ily kényszer által minden károsítástól bizton megóvni lehessen: ezt az indítványozók sem merik állítani, következőleg oly könnyen minden körülmények megfontolása nélkül egy ily nevezetes intézkedést a törvényhozás föl nem karolhat, illetőleg törvénybe nem iktathat. A legelső indok, melyet fölhoznak, mely bővebben volt megvitatva: röviden az, hogy ez által alkalom nyílnék merőben correct okmányok fölvételére. Megengedem, hogy a közjegyzők által alakilag minden tekintetben correct okiratok keletkezhetnek és ez által a közokiratok döntő súlya sokat nyerhet; de tagadom — és maguk az indítványozók se merik állítani, annál kevésbé képesek bizonyítani, — hogy a közjegyzői okiratok tulaj dónk épeni lényege illetőleg béltartalma megtámadhatlan és azok oly okmányoknak legyenek tekintendők, melyek ellen ne lehetne jogosítva senki föllépni. Annál kevésbé látom át, hogy ez által a nép a rászedéstől és megkárosítástól megkíméltessék ; mert ha ezt elérhetnők: akkor igenis mindenki föltétlenül annak behozatalára szavazna. De miután ezt elérni legtávolabbról sem lehet: ezen indok önmagában megdől. Valamint megdől a második indok is, mely azt mondja, hogy a közjegyzői intézmény csak ugy lesz meghonosítható: ha kitűnőbb szakerők nyeretnek meg annak, hogy jövedelmező állásaikat elhagyva, ezen pályára lépjenek. Megengedem, hogy ez lehet egyesek gondolatában, hogy ép azért ily jövedelmező áliás biztosításáról kell gondoskodni, hogy munkájok legyen s hogy ezen munkaerő, melyet ily ügyek kezelésére fordítanak, jövedelmi forrássá váljék. De ez uj intézmény létrehozásánál, főleg tekintettel arra, a mit Csemeghy Károly képviselő ur fölhozott, hogy ha a kényszerre nézve nem látnak elég képes erőket: akkor az intézmény maga is csak bizonyos hiányos erőknek fölhasználásával lehetne behozható. Ha igy volt meggyőződve — nem tudom, hogy az igazságügyminister ur helyesli e nézetét: — akkor kár volt a közjegyzői intézménynek akár kényszer mellett, akár kényszer nélkül való behozatalát is megkísérteni; mert ez nem tenne egyebet, mint újból szaporítani azon közegek számát, a kik, ha jóravalók és különben is vagyonos állásúak, ezen pályára akkor, midőn állásuk bizonytalan, lépni nem fognak; inig ellenben nem arra valókra az országnak vagy azon közönségnek, mely reájuk szorul, szükségük nem volt. Részemről mindazok után, miket elmondani bátor voltam, nem tehetem, hogy ezen különvéleményt, még azon alakban is, melyben az 54. §-tól elkülönítve tétetett: elfogadhassam; mivel a jogbiztosságot, melyet a közjegyzői intézmény által elérni akarunk: legkevésbé sem biztosítja, ugy hogy ezen, intézmény életrevalósága által meggyökerezhessék,