Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-225

32 225. országos ülés april 23. 1874. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa az 54-ik szakaszt.) Kondorossy György: Tisztelt ház! Mennél inkább halad elő valamely nép a cultura terén, annál inkább szükségessé válik az állam fönálló intézményeiben oly reformokat létesíteni, melyeknek czélja a nyilvános élet okszerű fejlődését elősegíteni, a tapasztalt hátrányokat a társadalomból eltávolítani, s mindezzel az átalános helyesebb haladást fokozatosan előmozdítani. Ily szempontból tekintem én a most tárgyalás alá került törvényiávaslat intentióját s keletkezését is az igazságszolgáltatás terén, és igy én is örömmel üdvözlöm ezen törvényjavaslatnak a törvényhozás elé lett terjesztését. Hogy azonban bármely reform nemcsak pillanatnyi kisegítő eszköz legyen, hanem, hogy az a nyilvános életre is áldásosán kihasson, s e mellett állandósággal is bírjon: szerény nézetem szerint kell, hogy az a nép szellemének, jellemének, műveltségi fokának, de ezenfölül még — és erre különös súlyt fektetek — a valóságos szükségleteknek is kellőleg megfeleljen; mert különben a czélzott javítás könnyen elhibáztathatik, s a helyett, hogy a tapasztalt hátrányok elenyésztenének, maguk a fönálló viszonyok is károsokká fajulhatnának. Károsan szoktak kihatni a nyilvános életre az oly reformok, melyek a valóságos szükségletek öszszes postulatumait rendszeresen át nem karolják; hanem egyelőre a kívánalmaknak csak egy részét törekszenek kielégíteni, vagyis correctebben szólva, midőn fél rendszabályokat alkalmazunk. Ez eset fordul elő a törvényjavaslatnak most fölolvasott szakaszánál átalában, de különösen előfordul annak a) és b) pontjainál. Az egész §. ugyanis mindazon jogügyleteket, melyeknek érvényességéhez közjegyzői okirat kívántatik, taxatíve elősorolván, azok közé nem vette föl azon ügyleteket is, melyek részben már félreismerhetlen természetüknél fogva is az a) és b) alatt foglaltakkal világosan azonosak, minők például föl- vagy lemenő ágbeliek, harmadizigleni rokonságvagy sógorságban álló személyek között kötött adásvevési, csere, életjáradéki, kölcsönkötés, és ajándékozási jogügyletek, részben a melyek azon kiváló fontosságuknál fogva, a melyet az átalános jogforgalomra ugy, mint a felek speciális jogbiztonságára gyakorolnak, minden körülmények között lehető legnagyobb óvatosságot parancsolólag követelnek, értem az ingatlan tulajdonjognak átruházása vagy korlátozása iránt kötött jogügyleteket. Ezen eseteket az 54. §. magában nem foglalván, a benne foglaltak pedig a szükségleteket vagy túlságosan vagy kelleténél kevésbé elégítvén ki, az abban foglaltak, nézetem szerint, a kényszer és a permissiv rendszernek egy, nem igen szerencsés transactióját képezik, és mint olyanok a szükségleteknek csak egy részét elégítvén ki, világosan fél rendszabálylyal reformálni törekszenek. Én a most jelzettem eseteknek az 54. §-bóí történt kihagyását fölötte nagy bajnak tartom, és pedig a következő okoknál fogva: midőn az 54. §. a) és b) pontjaiban a házastársak által kötött adásvevési, csere, életjáradék, kölcsönkötési stb. jogügyletek érvényességéhez közjegyzői okiratok megkívántatnak, kétségtelenül azon számtalan visszaéléseknek jövőben lehető megakadályozása czéloztatik, a melyek a házastársak által színlelt magán-okiratokkal, s azoknak különösen antedatálásával jóhiszemű harmadik személyek szándékos megrontására eddig — fájdalom, oly sünien — elkövettettek. Azonban kérdem azt: vajon e czél elérhető-e azon intézkedések által, melyek az 54. §. a) és b) pontjaiban foglaltatnak, ha a szülők, gyermekek, s harmadizigleni rokonok vagy sógorságban álló személyek hasonló jogügyleteket köthetnek, a nélkül, hogy azoknak érvényességéhez is közjegyzői okirat megkívántatnék ? Valóban nem; mert ezen esetben csakis a szereplő személyek változnának, maguk a visszaélések pedig ezentúl is ezen érdeklett személyek által ép oly büntetlenül űzethetnének, mint előbb a házastársak által. A közjegyzői okiratnak egyik legnagyobb becse ugyanis az, hogy az okirat keltét biztosítja; már pedig ezt a keltet a szülők, gyermekek, harmadizigleni rokonok, vagy sógorságban álló személyek épen ugy meghamisíthatják, mint eddig a házastársak; különösen, ha még azt figyelembe veszszük, hogy a mi perrendtartásunk oly magán-okiratokat, melyeket azoknak kibocsátója egész terjedelmében irt és sajátkezüleg aláirt: teljes bizonyitékuaknak elfogad. Én tehát óhajtanám, hogy az 54. §. a) és b) pontjaiban az is fölvétessék, hogy szülők, gyermekek, harmadizigleni rokonság, vagy sógorságban álló személyek között kötött adásvevési, csere, életjáradéki, kölcsönkötési stb. jogügyletek az 54. §. a) és b) pontjaiban foglalt kényszer alá vettessenek; óhajtom pedig ezt annyival is inkább, mert erre már előbbi törvényeinkben kétségbevonhatatlan analógiát találunk. Méltóztassanak csak az 1840: XXII. törvény czikk 32-ik §-át megolvasni, a mely világosan rendeli, hogy azon terhes szerződések, melyek szülők, gyermekek, s harmadizigleni rokonok között a csődöt megelőzőleg 15 nap alatt köttetnek: csak ugy érvényesek, ha az azokban foglalt pontok máskép is bebizonyíthatók; tehát ez nem uj eszme, ennek támpontja van mai eddigi törvényeinkben is, s ez a jelen törvényjavaslatnak intentiójával sem ellenkezik, sőt annak tökéletesen megfelel. Azonban nemcsak az a) és b) pont nem elégít ki engem; hanem kifogásom van a c) pont ellen is, mely azt rendeli, hogy a hozomány átvételéről kiállított elismervények, akár házastárs, akár más