Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-246

246. országos ülés május 28. 1874. 293 államtitkár urat, ki azt állité, hogy ha a gyakorlati idő négy évnél rövidebb lesz : megint az ügyvédi képesség és tekintély fog megrontatni, hol találta föl ezen mértéket ? Azt hiszem, tisztelt ház, hogy ezen nézetnek nincs más alapja — nem akarok goromba lenni a világért sem, hanem nem tudom máskép kifejezni magamat, — mint a logikának hiányos volta. Én azt hiszem, hogy ha van az ügyvédi kar mai létszámában sok oly egyén, kik illetéktelenül jutottak oda be, kik, a mai fogalmak szerint, nem odavalók lennének : azért nem a jövő felelős, és semmi esetre sem felelős a mostani állapot, melyet, hogy ha helyesen kezelnek még a mai ügyvédi kart is igen tekintélyessé, igen képzetté tehetik. Ne méltóztassanak az igazságügyminister ur és az államtitkár ur befogni szemeiket a történeti tények előtt. Én nem messzeeső történeti tényre hivatkozom; legfölebb is a múlt évtizedre kell visszapilantaniok. Nem csupán ott van a hiba és nem ugy áll a dolog, mint Hoffmann képviselő ur mondotta, hogy a hivatalból kiesett emberek iránti könyörületből osztogatták az ügyvédi diplomákat.; — más körülmények is számbaveendők itt. Méltóztassék visszaemlékezni, hogy 1848 után minő irány uralkodott Magyarország közéletében. Hivatkozom az egyetemek statistikájára, hogy az 50-es években 3—400 közt állott a jogászok száma; ma — hála Istennek — fölül van az 1000-en. És miért volt ez igy ? Nem az volt oka, hogy nem lett volna meg azon értelmi anyag, a mely 1848. előtt volt, és most van a jogi téren működésben; hanem azért, mert az 1848 utáni években bekövetkezett társadalmi hangulat egészen más irányt adott a gyermekek nevelésére nézve. Én hivatkozom mindenkire, itt mindnyájan tudunk példákat rá, hogy oly családok, melyek a korábbi szokás szerint gyermekeiket a jogi pályákra adták volna: az akkori hangulat nyomása alatt kereskedői és reáliskolákba adták gyermekeiket, és midőn az ifjú iskoláit bevégezte : hazament, s nem lett sem technikus, sem kereskedő, hanem, miután azon irányt, mely tulajdonképen az övé volt, s melyek családja századokon át követni szokott a kultúrában, e rövid idő alatt elfeledte : (itthon maradt, és egészen más körülmények közt élt. Midőn a 60-as évek bekövetkeztek, azok, kik akkor a közoktatási kormány élén állottak, látták azon hanyatlást, mely az országban volt, s látták, hogy Magyarország ma már nem rendelkezik azon kulturális erővel, mint korább, — mert, engedelmet kérek, bár kalamitásnak mondották az ügyvédek sokaságát az országban: én nem vagyok e nézeten, és ellenkezőleg az ügyvédek sokaságát kulturális erőnek tekintem, — látták, mondom, a kulturális erő hanyatlását az országban, és megkönynyitették az ügyvédi pályára lépést azoknak, a kiket talán nem saját szándékuk, hanem a körülmények nyomása téritett el azon iránytól, melyet különben követtek volna. Nem áll az sem, a mit Schwarz Gyula tisztelt képviselőtársam állított; és itt van egy oly körülmény, melyben nagyon csúnyául szokta a statistikai tévedés az emberek fejéhez verni csalódásukat. Schwarz Gyula képviselőtársam ugyanis azt mondja, hogy oly községben, a hol három—négy asztalos, lakatos vagy kovács van: 70-—80 az ügyvédek száma; én ezt nem fogadhatom el először, . mert a számok egyik felét nagyon csekélynek, mert több az asztalos, — a másikat igen nagynak tartom, mert kevesebb számú az ügyvéd ; meglehet, hogy Fehérvárit másképen van: ez speciális eset lehet; de az ország más részében, abban például, melyet én ismerek, s mondhatom, elég nagy körben vagyok ismerős: — nem áll ezen arány. Vannak ugyan ügyvédi jogosultsággal, oklevéllel biró egyének; de azok nem működő ügyvédek. És kérdem: vajon hiba-e, kulturális veszteség-e, ha az ügyvédi oklevél valakinek kiadatik, ki az ügyvédséget nem gyakorolja ? Emlékeztetem a tisztelt képviselőházat arra, hogy a közigazgatási téren Magyarország legjobb alispánjai, szolgabirái azon emberek sorából kerültek ki, kik bár nem voltak ügyvédek, de az ügyvédi oklevelet megszerezték. Ezt tehát én nem tartom veszteségnek. A mi az államtitkár ur azon állítását illeti, hogy ha a doctoratus nem vétetik föl, és ha a két évi joggyakorlat megmarad, az annyi, mintha semmit sem tennénk: ez csak következése előbbi tévedésének. Először lehet igenis megszüntetni azon eljárást, mely eddig gyakorlatban volt, hogy tudniillik ne adassék jogosultság az ügyvédi téren azoknak, a kik tanulmányaikban elmaradtak; mert azon idő, melyben ez indokolható volt, megszűnt; másodszor a vizsgálati rendszert lehet javítani; és erre nézve azt tartom, hogy sokkal helyesebb, ha, a mint Hoffmann képviselő ur őszintén elmondotta, a valódi állapotott ismerjük: mintha az államtitkár ur kívánsága szerint ezt elhallgatta volna. Ismétlem: a vizsgálati rendszert meg kell változtatni. Az ügyvédség rendezése azután két évi gyakorlat mellett is magában foglalja a javulás garantiáit, mert ezen két év elég ; mert, véleményem szerint, nem ugy áll, a mint Hoffmann képviselő ur kiszámította, hogy akár két, akár három év mellett, tulaj donképen csak egy évi a gyakorlat. Mert én azt tartom, hogy nehéz dolog azt kiszabni és megmondani, hogy ettől az órától és ettől a naptól, eddig az óráig és napig ezt és ezt fogod tanulni. A kik megpróbálták: rendesen a gyakorlat első napjaiban ismerték el azt, hogy csalódtak. Azt hiszem, hogy Magyarországban, ha jó vizsgálati rendszer állíttatik föl, ha megszüntettetik a protectio minden tekintetben, {Kautz Gyula közbeszól: Nincsen í) — ha nincs, annál könnyebb-