Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-246

294 246. országos ülés május 28. 1874. ben érünk czéllt: — akkor be fog következni az, hogy ezen erős rendszabályok nélkül sem fog Magyarország kultúrája hanyatlani. Méltóztassék a tisztelt háznak arra is gondolni, hogy az nem oly jogosulatlan törekvés: ha valaki önállóságra, saját munkája után való kenyérkeresetre törekszik. Ez az emberi természetben van, és ép ez az, a mi az emberi eivilisatio garantiáját képezi. Ha azt akarjuk visszaszorító rendszabálylyal megölni : akkor méltóztassék meggondolni, hogy erős ellenséggel állunk szemben: az emberi természettel, és valahányszor az államok az emberi természetet jogtalanul korlátozni akarták, az mindig az állam kárával történt. Ezen okoknál fogva a kötelező tudorsághoz — a mai körülmények közt, midőn az könnyen kezeltetik — hozzájárulok; azonban a két évi gyakorlati időt teljesen elegendőnek tartván: bátor vagyok ezen rövid módositványt benyújtani: az 5. §. hetedik sorában e szavak helyett „három évig", tétessék „két évig". (Helyeslés hal felől.) Matolay Etele: Tisztelt ház ! Bocsánatot kérek, hogy a mai ülésben, már másodszor vagyok bátor igénybe venni figyelmüket; de a meggyőződés ereje, melyből fölszólalok, késztet arra, hogy koczkáztassam ezen talán némileg indiscret kérelmet. Én a fősúlyt ép arra fektetem, a mire, ugy látom, az előttem szólott tisztelt barátom is fektette tudniillik, hogy az eddig divatozott két évi gyakorlat föntartassék. Ennek indokolására leszek bátor nézeteimet elmondani. Nincs itt arról szó tisztelt ház, hogy most ez idő szerint állapítsuk meg a gyakorlat tartamát; ha arról volna szó: akkor igen is könnyen bele lehetne nyugodni, hogy a különböző nézetek, melyek egyrészről több, másrészről kevesebb évet kivannak, a középszámmal egyenlittessenek ki, mint a központi bizottság tette a 4 és 2 év közt a három évet vévén föl. Itt azonban arról van szó, hogy a nemzedékeken át divatozó két éves gyakorlati idő fölemeltessék. Nézetem szerint, ha a törvényhozás egy meglévő institutiot változtat: ahoz mindig elegendő okának — ratio sufficiens — kell lenni; ezt pedig a jelenben nem tudom föltalálni. Azt mondják, hogy nem elég az ügyvédnek elméleti képességgel birnia; ezenkívül gyakorlati képességet is kell szerezni. Azt senki nem tagadja, hogy gyakorlati képességet kell szerezni; de abban ugy nincs megmondva, hogy a két év elégtelen, minthogy 10 év szükséges. Különvéleményünkben, melyet egyik képviselőtársammal mint a jogügyi bizottság tagjai, bátorkodtunk e kérdésben beadni, azt mondtuk, hogy a kik a gyakorlati időt fölemeltetni kívánják: azok összezavarják a gyakorlatot a tapasztalattal; és ime az átalános vita igazolta e nézetünket; mert az államtitkár ur világosan kimondta, hogy ő azt kívánja, ha valaki megkapja az ügyvédi diplomát, vagyis az ügyvédségre való jogosultságot: az tapasztalt ügyvéd legyen. Azt hiszem, hogy ez némi fogalomzavar, mert a tapasztalat az egész életre kiterjeszthető ; hogy tapasztalt ügyvéd legyen valaki, arra a három év ép oly kevés, mint a kettő. Ugyancsak az államtitkár ur beszédében szives volt megemlékezni azon érvünkről a különvéleményben, melylyel azt állítjuk, hogy a gyakorlat arravaló, hogy megtanulja : miként kell fölhasználni azt, mit tanult az elméletben. Az államtitkár ur ezt tagadja, s azt mondja, hogy ez nem elég, s azt állítja, hogy tapasztalt ügyvédnek kell lennie; mert különben nem veszi észre, hogy a theoria mily vékony szálon függ és könnyen csalódnék. Nagyon szeretném, ha az államtitkár ur jelen lenne, mert azt a kérdést szeretném hozzá intézni : vajon vau-e a korosabb ügyvédek közt olyan, ki minden kérdésre, minden perre nézve fogadni merne, hogy nem csalódik ? Ezt elérni három év alatt ép ugy nem lehet mint két év alatt. Qui nimis probat, nihil probat; azért azt hiszem, hogy nincs indokolva a három év szüksége. Az államtitkár ur lehet fiatalabb nálamnál; de azért talán emlékszik a vén juratusokra : vajon azok lettek-e jobb ügyvédek kik 10—12 évi juratusság után letettek az ügyvédi vizsgát? vagy azok, kik alig várták, hogy az úgynevezett négy terminus után letehessék az ügyvédi vizsgát és azt le is tették? De nem is ez a kérdés; hanem az, hogy mit tanulnak a gyakorlati idő alatt. A régi időben megtörtént és most is megtörténik, hogy az ügyvédségedeket principálisaik pinczemestereknek vagy a gazdaságban gyakornoknak használják, és ha arra használják: akkor a háromév is kevés; egy practicus ügyvéd oldala mellett pedig többet tanul az illető három hó alatt, mint másnál három év alatt. Azt is monda az államtitkár ur minapi beszédében, hogy munka és fáradság által jusson mindenki az ügyvédi diplomához. En azt hiszem, hogy a munka és fáradság nem czél; csak eszköz. Elismerem, hogy ez szükséges hozzá; de ismétlem, hogy attól nem függ, hány évet töltött gyakorlatban; ellenkezőleg meg vagyok győződve, hogy minél hoszszabb időre terjesztjük ki a gyakorlatot: annál könnyebb lesz kibúvó ajtót találni a munka és fáradság alól. Azt mondják, emelni kell az ügyvédi kar műveltségét; megengedem és épen azért nekem nem az a czélom, hogy a docíoratus ellen fölszólaljak, én azt elfogadom, de csak föltételesen; elfogadom akként, hogy az ne legyen egyedül az egyetemi hallgatókra szorítva, de hogy a tudori szigorlatot letehesse bármely akadémián tanuló jogász is ; mert