Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-242

248 242. országos ülés május 19. 1874. dalom! az események nagyon is nagy elégtételt szol­gáltatta]' nekünk. Szükségét tehát e kölcsönnek megtagadni nem lehet. Szó lehet legfölebb is arról, hogy miután az igen tisztelt pénzügyminister urnák múltkori be­szédének tartalma szerint az, a mi előreláthatólag bizonyosan szükséges, az 1875-ik évi január l-jén fizetendő szelvényekkel együtt 42 milliót tesz: nem túlságos nagy-e az összeg, a mely fölvétetni ké­retik ? Én azonban, tisztelt ház, tekintetbe véve egy­felől azon kiadásokat is, melyek nem kell, hogy reánk háruljanak ez évben ; de reánk hárulhatnak, minő a keleti vasútnak adott 17 millió tallérnyi előleg, minők a vasút-építésre vonatkozó leszámolá­sokból eredhető terhek: nem tartom ezen összeget túlságos nagynak, nem pedig daczára annak, hogy részint reménylem, részint gondolom, hogy ezen utóbb emiitett kiadások ez évben nem fognak igé­nyeltetni. Nem tartom pedig túlságosnak még ez esetben sem azért: mert meggyőződésem most is az, melyet e kölcsön első felének megszavazása alkalmával nyil­vánítottam, és ennek épen hiánya volt egyik oka annak, hogy a kölcsönt akkor meg nem szavaztam; hogy ha már azon helyzetben vagyunk, hogy köl­csönhöz kell nyúlnunk: ne tegyük ki magunkat an­nak, hogy pár hó múlva ismét újra hitelt kelljen ke­resnünk; hanem biztosítsuk magunknak az emberi lehetőség határáig azt, hogy megnyerjük az időt arra, hogy pénzügyi háztartásunk rendezését keresztül­vihetjük. Ezen szempont az, melyből én az össze­get tulnagynak nem tartom; mert azt az igen tisz­telt pénzügyminister urnák belátásától és lelkiisme­tes hazafiságától reménylem, hogy sikerülni fog neki a keleti vasút kötvényeiből, vagyis az annak adott előlegekből reánk származható hátrányokat elhárí­tani; a mi pedig a leszámolásokat illeti, ezekre nézve óhajtanám ugyan, hogy minél előbb megtör­ténjenek ; mert alig van nagyobb hátránya állami hitelünknek, mint ezen leszámolások függőben létele; de ezt, őszintén szólva, ismervén a ministeri tár­gyalások nem szerfölött gyors voltát, nem reményi­hetem. A második kérdés, a bizalom kérdése. (Halljuk'.) Én, tisztelt ház, azt tartom, hogy még ha a kölcsön szükséges volta beláttatik is: a fölhatalma­zást erre meg lehet tagadni bizalom nemlétének alap­ján; mert ez nem azt jelenti, hogy az államháztartás elveszti az egyensúlyt, s a kiadások födöztetni nem fognak; de jelenti azt, hogy az ügyek vezetése oly kezekbe megy át, melyek iránt bizalommal viselte­tik az ország törvényhozása. De ha e kérdést a jelen esetben vizsgálom, kénytelen vagyok megmondani, hogy, bármennyire tisztelem is a ministerium egyes tagjait, minthogy legnagyobb részt ugyanazokat látom a ministeri szé­keken, kiknek kormányzata alatt, ha nem is kelet­keztek, de folyvást növekedtek a bennünket sujtoló bajok; minthogy az újjáalakult ministeríumnak a politikai kérdésekben eddig tanúsított magatartása én reám nézve legalább bizalom-gerjesztő nem volt: átalánosságban kénytelen vagyok kifejezni, — mondom, személyes tiszteletem és nagyrabecsülésem daczára, — hogy bizalommal nem viseltetem iránta. Azonban kivételt kell tennem, tisztelt ház! Ki­veszem ez alól azt, kinek e meghatalmazást e tör­vény megadni szándékozik; kiveszem az uj pénzügy­ministert; kiveszem pedig azért, mert nem is em­lítve azt, hogy képviselői működése közben folyvást intett épen azon hibák irányában, melyek elköve­tése miatt ma bajban vagyunk. Én azt tartom, hogy ő a bizalmat arra nézve, hogy teljes erővel és ügyekezettel nagy képzettségének összes súlyá­val fog azon törekedni, hogy az ország bajait meg­szüntesse : kiérdemelte múltkor tartott exposéja által, melyben először adta példáját annak, hogy a pénz­ügyminister is tud őszintén beszélni, és meg tudja ismertetni az országgal a pénzügyek állapotát. (Élénk helyesls bal felől) Ez indok magában is elég reám nézve arra. hogy midőn most először kéri a törvényhozástól, hogy hozassék oly helyzetbe a fölveendő kölcsön által, hogy azután terveit érvényesíthesse: a biza­lom alapján, vagy a bizalom hiánya miatt ezt tőle megtagadni ne lehessen. {Helyeslés balközépen.) Tisztelt ház! Talán sokan azt fogják találni, hogy nem lehet, vagy nem helyes egy kormányból kiválasztani annak egyik tagját, és az átalános bizal­matlanság mellett bizalmat fejezni ki ezen egy tag irányában. Meglehet, hogy ez nem szokásos; de a mi helyzetünk természetében fekszik ; ugyanis maga a tisztelt ministerium tette ilyenné a helyzetet, mi­dőn megalakult, ugy, hogy a pénzügyi kérdéseken kívül a pénzügyminister ur a morális kötelezettség alól ministertársai megegyezésével mentessék föl. (Ugy vanl bal felől.) Ha tehát nem rendszeres ez eljárás : ez nem az én hibám, hanem következik egyenesen magának a ministeríumnak összealkotásá­ból. (Ugy vanl balközépen.) A legfontosabb a kisebbségi vélemény szem­pontjából az a kérdés, hogy elérhető-e a czél, me­lyet a képviselőház, a törvényhozás maga elé tűzött. Más viszonyok közt ez a kérdés igen egyszerű, mert egy kölcsön fölvételének czélja az szokott lenni: vagy segíteni a momentán bajokon; vagy léte­síteni azon befektetéseket, melyeket a törvényhozás szükségeseknek tart, és melyeket kölcsön nélkül létesíteni nem lehet De minálunk, azt gondolom, a czélnak ezen tul kell terjedni.

Next

/
Thumbnails
Contents