Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-241
240 241. országos ülés május 18. 1874. siteni befolyásukat, és e mellett a bíróságok kezéből a fegyelmi ügyeik fölötti bíráskodás is elvonatik: bíróságaink tekintélye, mely úgyis a legtöbbször az ügyvéd által érintetik, lesz még inkább veszélyeztetve. Mindazokat, a melyek a kamarák fölügyeleti és fegyelmi hatóságának természetére nézve elmondattak, különösen a példák, melyeket az államtitkár ur méltóztatott fölhozni, rám nézve legalább azon hatással voltak, hogy nézeteimnek, álláspontomnak helyességéről még inkább meggyőztek. Ugyanis tisztelt ház, a mit az államtitkár ur elmondott, nézetem szerint nem annyira fegyelmi eljárásnak tárgya, mint inkább a társadalmi becsületbíróság hatáskörébe tartozik. Én a fegyelmi vétségeknek azokat tartom, illetőleg követelem, hogy azok állami hatóság által büntettessenek meg, a melyek az állami rendnek, az igazságszolgáltatás menetének, a hatóságok tekintélyének lehetnek ártalmára; vagy melyek által más polgárok akár vagyonúkban, akár becsületükben megsértettek. Ellenben az, hogy valaki saját állásának, vagy társainak viselete által díszére válik-e, vagy nem : ez nem a fegyelmi bíróság hatáskörébe tartozik; hanem ez a becsületbíróság tárgya, és épen. mert a kamara hatásköre csak becsületbirósági hatáskör lehet, alakulhat az csak önkénytes társulás utján, mert ily bíróság jogosultságának alapját egyedül az önkénytes alávetésből merítheti. De ily bíróság büntetései is csakis társadalmiak lehetnek, és nem terjedhetnek oda, hogy valaki keresetmódjától eltiltassék, mert ez egyike a legsúlyosabb büntetéseknek, ily büntetés kimondására csak a rendes bíróságot lehet fölhatalmazni. Igen sajnálom, hogy az igazságügyminister ur hasonlatait, melyekkel élt, tudniillik, midőn az evangélikus papok, vaspályák hivatalnokai, állami és köztörvényhatósági tisztviselők fegyelmi ügyeire hivatkozott: nem ismerhetem el találóknak. A mi a köztisztviselőket illeti, tisztelt ház, az 1870 : XLlI. törvényczikk a törvényhatósági tisztviselők fegyelmi ügyeit a rendes bíróságok elé tartozóknak mondja ki, és azt hiszem, hogy ezen példa inkább szolgál az én álláspontom mellett indokul, mint sem az igazságügyminister uré mellett. A mi pedig az evangélikus papokat, vagy pedig a vaspályák tisztviselőit illeti: lényeges a különbség azon viszonyban, mely egyrészt azon egyének és saját hatóságaik, másrészt az ügyvéd és az ügyvédi kamara között létezik. Az egyházi testület megválasztja papját, a vaspálya kinevezi tisztviselőit s élelemmel, fizetéssel látja el, a mi adhat jogosultságot a fegyelem gyakorlatára, de ily viszonyt nem vagyok képes fölfödözni az ügyvédi kamarák és az ügyvéd közt. Az igazságügyminister ur azt véli, bogy a kamarai kényszer csak azokra nézve lehet súlyos, a kiknek okuk van tetteik ellenőrzését kikerülni, a kik félnek a fölügyelettől és ellenőrzéstől. De ha megfelel a valónak azon sötét kép, melyet a tisztelt államtitkár ur festett az ügyvédi kar jelenlegi erkölcsi állapotáról; nem tudom, tisztelt ház, nem lesz-e legalább némely vidékeken épen a jellemesebb ügyvédeknek okuk társaik beavatkozásától őrizkedni, és nem íogják-e a kamarai kényszer súlyát épen ezek érezni. Még egy észrevételem van tisztelt ház. Jól tudtam azt, hogy a kamarai kényszer mellett egyik legfőbb argumentumot a külföldre való hivatkozás fogja képezni, mert az minálunk már ugy szokás. Azokon kívül, a miket e tekintetben bátor voltam elmondani, csak annyit jegyzek meg, hogy a külföldön a kamarai intézménynek alapja, üdvös hatásának kútforrása a történelmi fejődésben rejlik. Nekem van reményem, hogy a szabad társulás utján alakuló kamarák hazánkban is hasonló életerős intézményekké nőhetik ki magokat : ellenben attól tartok, hogy a kényszer csak akadályul szolgál and azon üdvös hatásnak, mely a szabad társulásból kifejlődhetik. Az igazságügyminister ur hivatkozott azon általam helyeselt mód ellen, miszerint a fölügyelet a bíróságok s ministerium által gyakoroltassák, az eddigi gyakorlatra, s méltóztatott azt elégtelennek mondani: mert eddig is létezett az 1804-iki utasítás és mindamellett számtalan visszaélés fordult elő. Bátor vagyok kételyemet kifejezni a fölött, hogy a legszigorúbb kamarai fölügyelet, legszigorúbb kasztrendszer mellett is végképen elejét lehetne venni minden kihágásnak, minden visszaélésnek; hanem megvallom, akárkitől inkább vártam volna, mint a ministertől annak bevallását, hogy daczára az 1804-ki utasítás szerinte is elég szigorú szabványainak, daczára oly számos bírósági és ügyészi közegeinek, még sem volt képes a kellő fölügyeletet kellő szigorral gyakorolni az ügyvédek fölött. És be kell ismernem, hogy ha van meggyőző argumentum a kamarák fegyelmi hatósága mellett : mindenesetre egy ilyen tehetetlenségi vallomás lehet a legmeggyőzőbb. Nem akarván a tisztelt ház fáradt türelmét tovább igénybe venni: bevégzem előadásomat, és ajánlom indítványomat a tisztelt ház figyelmébe. (Helyeslés bal felől.) Pauler Tivadar igazságügyininister: Tisztelt ház! Az előttem szóló tisztelt képviselőtársam azt mondta, hogy közte és köztem a czélra nézve nincs különbség; mindketten ugyanazt akarjuk: az ügyvédi karnak emelését, s csak az eszköz különböző, ő tudniillik a szabad társulás utján akarja ezt elérni, én azokkal, kik a törvényjavaslatot védik, a kötelező kamarai, vagyis a testületi rendszer szerint.
