Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-232
232. országos ülés május 4. 1874. 135 üélfogva magánjogi ügyleteikben anyanyelvüket használhatják egymásközt: nyelvi kényszer, a mely semmivel sincs igazolva. Pedig nem oly nehéz eligazodni ezen kérdésben. Tartsuk szem előtt azt, a mit már a 1861-iki országgyűlés kimondott nagy föliratában: ,A mindinkább terjedő nemzetiségi érzelem figyelmet érdemel, és nem lehet azt a múlt idők és régibb törvények mértékével mérni," ha az országgyűlés szükségesnek tartotta ezt kijelenteni, és ha a következő országgyűlések ezt többször gyakorlatban is érvényre juttatták: helyesitsük most is, tisztelt ház; mert ha akkor szükség volt a polgárok egyetértésére, mikor arról volt szó, hogy az alkotmányos életet visszaszerezzük: szükség van ezen egyetértésre és a kedélyek megnyugtatására most is, midőn arról van itt szó, hogy a visszanyert szabadságot és alkotmányos életet biztosítsuk. Nézetem szerint, e kérdés sem a Kapp, Trauschenfels képviselőtársaink által ajánlott mód szerint, sem a különvéleményben foglalt mód szerint nem válhatnék Columbus tojásává. Nem szabad a tojást oly erősen odacsapni az asztalhoz, mert összetörik, a helyett, hogy megállana. A mi a Boncs Döme módositványait illeti, kijelentem, tisztelt ház, hogy mind az egyiket, mind a másikat elfogadom. (Helyeslés.) Az egyik módositványban a 27. §. tévedésből csúszott be, a 27. §. a kinevezésről, nem pedig a qualificatioról szól; holott a qualificatiot illetőleg legjobb az 1868: XLIV. törvényczikk rendeleteire átalánosságban hivatkozni. Pártolom Boncs módositványait (Helyeslés.) Kapp Gusztáv % Elállók. Tisza Kálmán % Tisztelt ház! Csak egynéhány perezre kérem a tisztelt ház figyelmét, (Halljuk.) A kisebbség igen tisztelt előadója elvégezvén beszédét , vagy beszédének legalább végefelé azt mondotta, hogy ő azt hiszi: a kik elfogulatlanok, azokat is meggyőzte a kisebbség véleményének helyességéről, és az ellenkezőnek helytelen voltáról. Engedje meg, én magamat, és azt hiszem, nem ok nélkül, e kérdésben csakugyan elfogulatlannak tartom : de engemet nem győzött meg, és abból azt kell következtetnem, hogy még több elfogulatlan ember van e házban, kiket hasonlólag nem győzött meg. (Helyeslés) Én bátran merem állítani, hogy soha elfogultan oly ügyekhez, melyek a nemzetségi kérdésre vonatkoznak: nem szólottam; de ha vádolva voltam, hogy elfogulva szólottam: rendesen azért voltam vádolva, mert azt tartották rólam, hogy túlságos magyar szempontból szólok; (Ügy van!) pedig nem volt — szerintem — igazuk ; de az ellenkezőről soha senki sem vádolt; valamint bátran merek hivatkozni arra is, hogy valahányszor oly követeléseket hallottunk — hála Istennek, nem igen gyakran, bár többször mégis, mint szerettük volna, — valahányszor oly kívánságokat hallottunk, melyek valósággal Magyarország államiságával, vagy a magyar nyelv helyzetével meg nem egyeztek: sohasem késtem az ily követelések ellen sorompóba szállani; (Ugyvan!) habár nem egyszer lettem figyelmeztetve, hogy az még a pártállásnak is árt, és ha nem is mindig, de a legtöbb ily esetben azt tapasztaltam, hogy bizony a ház tisztelt túlsó oldalán nagyon óvakodtak ily kérdésbe beleszólni. (Igaz! Ugy van! bal felől.) De épen azért, mert ezt tettem: meg fogom tenni mindannyiszor, annyival inkább kötelességemnek tartom, hogy ott, hol a kivánatot helyesnek, jogosnak, méltányosnak tartom, annak pártolására fölszólaljak. (Átalános helyeslés.) És ezen esetben nagy örömömre szolgál, hogy ily helyzetben vagyok. Hogy kinek kedveért alakíttatott a nemzetiségi törvény, azt én nem vitatom; de azt tartom, alkottatott azért, hogy fölállittassék egy szabály, mely szerint a magyar államiság határain belől megadatván az ország más ajkú fiainak mindaz, mit megadni lehetett: megvonassák a határ, meddig a törvényhozás megadni akar mindent; de egyúttal megvonassák azon határ is, a melyen tul, a ki követel: az nem kaphat a magyar törvényhozástól semmit ; (Helyeslés.) alkottatott azon föltevésből, hogy nem jók és nem roszakra osztályoztassanak a hon polgárai; azon föltevésből, hogy a haza minden fia lelje meg boldogulásának eszközeit, melyeket megadni módunkban van; másfelől, hogy az ország is lelje meg törvényes alapon a biztosítást a tulkövetelések ellen. (Élénk helyeslés.) És én most is azt mondom: nekünk azon törvényes nyomon "kell haladni, melyet e tekintetben az országgyűlés maga elé szabott: nem mennék tul rajta ; de nem is akarok rajta innen maradni. A törvényhozásnak bizonynyal joga van minden törvényt megváltoztatni. Hogy helyes, ildomos jól volna-e ezt szóba hozni ? az egészen más kérdés; de az a jogállam eszméjével meg nem fér; de 'erős meggyőződésem, hogy méltóságával sem fér az meg; többet mondok, nem fér meg a jóhiszeműséggel sem, hogy ha egyszer valamit biztosított, azután azon adott biztosítékot mellékes utakon egyenként akarja visszavonni. (Átalános helyeslés.) Mit mond a nemzetiségi törvény, combináíva azon törvénynyel, mely a bíróságok rendezéséről szól ? Megmondja, hogy a nem-magyar nyelven szerkesztett okiratok is elfogadtatnak a törvényszékeknél; sőt a legfőbb törvényszéknél is elfogadtatnak, és azok alapján ítélet hozatik. Tehát azon törvény, mely e tekintetben mindaddig, mig fönáll, irányadó törvényül tekinthető és tekintendő: kimondja, hogy a magánosok között nem-magyar nyelven szerkesztett okiratok még legfőbb országos bíróság előtt is ítélet alapjául szolgálnak. De ugyan kérdem, mit ér a törvény azon szava, ha ma nekimegyünk, és azt , mondjuk: érvényes okiratot nem lehet más, mint
