Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-232

132 232. országos ülés május 4. 1874. meg; azt tudniillik, hogy közjegyző lehet, a ki magyar honpolgár, az állam hivatalos nyelvét érti stb. Azonban a nemzetiségi törvény 27. §-a nem csupán a qualificatioról j hanem a kormány azon föladatáról is szól, hogy gondoskodjék arról, hogy az illető vidéken oly hivatalnokok alkalmaztassanak, kik értik a magyar nyelvet. Ez nem qualifieatio, hanem utasitás a ministernek. Ha volna helye azon hivatkozásnak, hol a kinevezésről is van szó : annak csakis a 7-ik §-ban lehetne helye. Hasonlókép kivan mondva qualificatioul, hogy csak az lehet biró, a ki az 1868 : XLIV. törvényczikk rendeleteinek megfelelni képes. És itt nem találta helyén a törvényhozás a 27. §-ra való hivatkozást, hanem hivatkozott az egész törvényre, mely biztosítja azt, hogy a más nemzetiségekkel való szolgálatra azok nyelvén lehessen érintkezni és jegyzőkönyveket fölvenni. Tehát a 2. §-boz van szerencsém beadni azon módositványt, hogy hagyassák ki a nemzetiségi törvény 27. §-ra való hivatkozás. A 7. §-ra nézve a központi bizottságban egy tisztelt előadó ur gondolkozván a fölött, hozott be egy szövegezést, mely, az én véleményem szerint, megfelel ugy az állam-igényeknek, mint a nemzetiségi igények kielégitetthetésének, és megvallom, őszintén sajnálom, hogy nem lett elfogadva : igy tehát kénytelen vagyok én ugyanazon értelemben a tisztelt ház elé hozni. Hogy miért nem lett elfogadva, alig tudom más okát, mint, hogy egy szélső távoleső ellenvélemény volt beadva, és igy a központi bizottság jónak látta a középutat keresni, azért tehát nem fogadta el. Hogy mi tekintetben sértené azon szellem azon irányzatot, mely e törvényjavaslatban az igazságügyministor által le van téve, mert nem vonom kétségbe, hogy óhajtja az igazságügyminister is, hogy meg legyen felelve az igényeknek : azon praecisirozottabb kifejezést tehát, melyet az emiitett egyik előadó benyújtott, el lehetett volna fogadni, a mi azért nem történt, mert egy szélső, távol eső indítvány volt benyújtva. Ha a létező törvényekből, és a későbbi törvényekből elnyirbálunk egyik-tnás:k jogot , hogy ez hasznos leimé, ezt méltóztassék megítélni; de egyet bizonyosan tudok: azt, hogy az a nemzet méltóságával és a törvényhozás rendszerességével egyátalában össze nem egyeztethető. A tisztelt minister ur a múltkor igen szépen és helyesen megmagyarázta néhány szóval, hogy mi van a nemzetiségi törvényben. Elmondta, hogy egyrészről biztosította az állam hivatalos nyelvét, másrészről megengedte, hogy az illető nemzetiségek a maguk nyelvét a méltányossághoz képest, és az állam követelményeinek keretén belől használhatják. Én is ugy értettem a nemzetiségi törvényt. Ugy értem most is ; de annak nincs megfelelve ezen szövegezéssel. Egyrészről tehát azért óhajtom megváltoztatni, másrészről nagyon sok történik az országban, a mi nem ezen elvek szerint magyaráztatik. Bizonyos, s meg vagyok róla győződve, mert magam személyesen meggyőződtem, és személyesen tapasztaltam azt, hogy vannak törvényszékek, a melyek fölülemelkedvén és tultevén magukat a szó szerinti törvényen: másképen intézkednek és jónak látják rendeleteket kiadni. íme, tisztelt ház, igy történt ez Károly-Fehérvárott, igy történt nálunk Aradon, s megtörtént Zomborban is. A törvény 12-ik §-a meghatározza, hogy ott, hol a nemzetiségi törvény gyakorlatban van: a gyakorlat föntartandó, mig a törvény másképen nem fog intézkedni: mégis e törvényszékek jónak látták elrendelni, hogy nem fogadnak el más beadványt csak magyar nyelven. Hogy mennyire nem volt joguk azon törvényszékeknek azt tenni: az kétségtelen. Meg is vagyok nyugtatva, és nem kételkedem egy perczig sem, hogy az igazságügyminister a törvény szigora szerint fog eljárni, és bizonyára fogja utasítani azon törvényszékeket, hogy a törvény szerint járjanak el. De biztosithatom a minister urat arról is, hogy ha azon elvek szerint, mint méltóztatott magyarázni a nemzetiségi törvényt, azon elveknek az életben a gyakorlatban érvényt fog szerezni : bizonyossá teszem az igazságügyminisíert, hogy a legnagyobb bizalommal, megnyugvással fog minden nemzetiség az igazságügyminister ur cselekményei iránt viseltetni. Nem akarhatom, s hiszem, hogy a törvényhozás sem akarhatja azt, hogy egy törvényt ugy hozzon meg, mely azután alkalmat nyújtson ily félremagyarázásokra, és épen azért óhajtanék minél világosabb szövegezést adni e két szakasznak; óhajtom pedig különösen azért, mert ha valahol a közélet viszonyainak valamelyik téren meg kell, hogy engedjük a nyelvszabadságot: azt bizonynyal a magánjogi viszonyok elintézésére teljes szabadságban kell fönhagynunk. De ha el akarnók is venni, nincs hatalmunkban, mert lehetetlenség bármi törvénynyel odahatni, hogy soha senki ne írjon okmányt más nyelven, mint magyar nyelven. Ez intentioja a háznak sem lehet. Azt hiszik sokan, hogy a közokmány, már ha az közhitelességgel bir, az Isten tudja miféle állami cselekményt képvisel. Én nem ugy fogom föl, hanem ugy, hogy igenis szüksége van a közéletnek arra, hogy a- felek közt létező jogviszonynak biztosíték, hitelesség nyújtassák arra nézve, hogy senki által kétségbe ne vonassák, s ne szolgáltasson alkalmat évek során át elhúzódó perlekedésekre ; mert minél nagyobb hitelességgel bir valamely okmány: annál jobban biztosíttatik a jog is. Én csak ezt a különbséget találom a közjegyzői okmány és a magánokmány közt : azt, tudniillik, hogy az kétségbe ne vonassék. Ebből nem következik, hogy, mert az az ország egész területén érvényes, tehát azt nem szabad más nyelven, mint magyarul szer-