Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.
Ülésnapok - 1872-232
232. országos ülés május 4. 187é. 131 lességében is; de ha nem bizik valaki meg a közjegyzőben, és azt mondja, hogy nem tudja, mi áll az okiratban: akkor ott van a törvényes biztosíték, ott van a törvény 60. §-a, mely egyenesen kötelességévé teszi a közjegyzőnek, — nem ugy, mint a központi bizottság, — hogy a fél számára az általa magyar nyelven kiállított közokiratot hiteles fordításban mindenkor kiadni tartozik. Nem akarom a tisztelt ház türelmét továbbra is igénybe venni. (Sálijuk \) Annál kevésbé, mert ugy hiszem, hogy az elfogulatlanok előtt talán sikerült kimutatnom azt, hogy sem a törvény szelleme, sem pedig a gyakorlati élet szüksége nem parancsolja azt, hogy pártoljuk, a mit a központi bizottság indítványba hozott, hogy tudniillik, a közjegyző más nyelven is állithasson ki okiratokat. A különvélemény elfogadásával, tisztelt ház, meg lesz óva az, mi szent legyen mindnyájunk előtt, szent a hazának polgárai előtt, faj- és nyelvkülönbség nélkül ; meg lesz óva az állam egységének törvényes és alkotmányos eszméje. Én bátor vagyok a különvéleményt ajánlani. (Élénk helyeslés.) Boncs Döme Tisztelt ház! Egyben, vagyis inkább kettőben megegyezem az előttem szólott tisztelt képviselőtársaimmal: abban, hogy legyünk azon, hogy az állam egysége és alkotmánya meg legyen óva, s abban, hogy a központi bizottság által ajánlott szövegezést, a mint van, el nem fogadom ; habár ahoz sokkal közelebb állok, mint tisztelt képviselő ur különvéleménye; de eltérünk egymással abban, hogy az ő indítványát egyátalában nem fogadom el. így tehát nem fogadhatom el sem a központi bizottság által tett szövegezést, sem a különvéleményt; nem pedig azért, mert a mint egyrészről, mindazt meg akarom adni az állam követelményének, a mi azt megilleti, sőt megkövetelem mindenkitől, hogy azt adja meg: ép ugy másrészről határozottan helytelenítenem kell azon irányzatot és intentiot, mely a nemzetiségeknek a törvényben megadott jogkörét szükebbiteni, s annak az életben való használatát megakadályozni akarja, s ezért, a midőn ellenvéleményemnek és módositványomnak indokolására fölszólalok : hazafiúi érzületem fájdalmas kedélyhangulatával teszem azt ; mert látom és érzem, épen a most előttem szőlottnak előadásából és indokaiból éreznem kell, hogy van némelyekben oly irányzat és hajlam, mely nem megközelítőleg, hanem eltávolitólag hat azon mindnyájunk által óhajtott czél elérésére, hogy e hazában a közös megnyugvást, az államélethez való ragaszkodást, és igy végre valahára az állam consolidálását minél hamarább elérhessük. (Helyeslés) A népek megnyugvását és az államélethez való ragaszkodását nem oly törvényekkel, melyek a már törvényben megadott jogkört szükebbitik, nem parancsolattal, sem pedig szigorral, hanem csakis őszinte jóakaratú törvényes intézkedések által szerezhetjük meg, melyek már a törvényben letett elvekből következetesen folynak ki. Az áramlat, tisztelt ház! mely e kérdésben megindult, meggyőződésem szerint, egészen téves kiindulási pontból származik ; mert azon urak, kik igy vélekednek: összetévesztik a magyar állam eszméjét a magyar nemzetiség eszméjével, s igy — látszik — csakis azon vágyból és óhajból indulnak ki, hogy, mint volna jó ezen hazának constellatioja. Hisz, ha csak pium desideriumról volna szó, ha valaki kérdez, én is azt mondom: mindenesetre jobb volna, hogy ha az ország minden polgára egyfaju és nyelvű lenne ; de ez nincs igy, ezt lehetetlen olyanná tenni, tehát vágyaik és óhajaik után indulni, és számításon kivül hagyni a tényleges életviszonyokat és tényezőket, melyek közt élünk: azt hiszem, sem bölcs, sem hasznos intézkedés nem lehet. Nem mondhatok mást, mint azt, hogy valóságos csalódás és önámitás, hogy ha ebből indul ki valaki. Sajnos, ezen áramlat megindult egy idő óta minden téren, és különösen a journalistikában tapasztaltam ezt, — s ez bizonyosan nem hasznos, hogy bármily törvényről van szó, azt mondják, hogy mindenek fölött magyar nemzetiségi szempontból kell megoldani a kérdést. Igy van, midőn a megyék kikerekitéséről okoskodik a journalistika, igy, midőn a választási törvényről és a birói szervezetekről van szó, és igy van, midőn a közjegyzői törvényjavaslatot tárgyalja. Méltóztassanak elhinni, hogy ezen politika épen nem hasznos; mert a mellett, hogy ezen okoskodást keresztülvinni, s annak testet adni lehetetlen: káros annyiban, hogy fölzaklatja a nyugodt kedélyeket, és izgatottságot kelt azoknál, a kik — én legalább azt hiszem — a magyar állam irányában bizalommal viseltetnek. Ezek előrebocsátása után legyen szabad röviden megmondanom, miért nem fogadhatom el a központi bizottság által benyújtott szövegezést. Egyszerűen azért, mert a központi bizottság nem volt figyelemmel arra, a mik a házban a múlt alkalommal, a midőn e kérdés tárgyaltatott, mondva lettek. A központi bizottság nem járt el szorosan a ház utasítása szerint, nem járt el azon beszédek szellemében, melyek itt mondattak, különösen pedig Tisza Kálmán és Zsedényi képviselő urak, valamint az igazságügyminister ur által mondattak. A központi bizottság ugyanis akkor, midőn az utasításaiban benne van, hogy az 1868: XLIV. és az 1869: IV. törvényczikk értelmében szövegezve a törvényjavaslatot: jónak látta, az 1868: XLTV. törvényczikkre való hivatkozással, annak 27. szakaszát ide iktatni. Engedelmet kérek, hanem ez nem is illik a 2. szakaszba, mert ez csak a qualificatiot határozza 17*
