Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-232

130 5232. országos ülés május 4. 1874. annak részére a magyar állani hivatalos nyelve mellett egyenjogúságot követelnek; nem szólok egy szóval sem nemzetiségi agitátorokról, sem pedig a külföldnek szánalmát kereső „Schmerzens-Kinder"-ékről; hanem szólok azon nem magyar ajkú honfitársaink tulnyomólag derék többségéről, a mely az állam törvényeit tiszteletben tartva, e hazát nemcsak kötelességből vagy kényszerűségből, hanem teljes szivéből saját hazájának ismeri. Ezek kedvéért lett a nemzetiségi törvény, fölfogásom szerint, megalkotva, és ezek méltányos jogait nyelvük használatára nézve akarta a törvény biztosítani; de korántsem tág értelmezéssel nemzetellenes, hazaellenes és veszélyes irányoknak tért és alkalmat nyitni. Ugyanazért én kötelességemnek tartom a nemzetiségi törvényt mindenkor a legszigorúbban magyarázni, és ha ezt a jelen kérdésre alkalmazom : akkor, megvallom, nem vagyok képes fölfödözni az 1868: XLIV. törvényczikk. egyetlen egy §-ában, de szellemében sem azon követelménynek jogosultságát, hogy az államban közhitelességgel fölruházott közegek által kiállított közokirat, mely minden bíróság előtt végrehajtási joggal bír. eredetiben más nyelven, mint az állam hivatalos nyelvén szerkesztve lehessen. Ne hozzák föl nekem, tisztelt ház, a nemzetiségi törvénynek azon intézkedését, hogy a törvényhatóságok jegyzőkönyvei más nyelven is vitethetnek, mint az állam hivatalos nyelvén; mert erre czáfolatom az lesz, hogy igen is a jegyzőkönyvek más nyelven is vitethetnek; de a magyar szöveg mellett, sőt a nemzetiségi törvény 4. §. egyenesen ugy intézkedik, hogy eltérések esetében a magyar szöveg fog dönteni, és a magyar szöveg tekintendő az eredetinek. Ne hozzák föl nekem azt sem, hogy még a törvénykezés terén sincs kizárva más nyelv használata; mert ezt azzal czáfolom meg, hogy van hazánkban más törvénykezési nyelv is az állam hivatalos nyelve mellett; de csakis az illetők saját területükre szorítva, és mihelyt területük határát túllépik, az állam hivatalos nyelvét, vagy azon terület nyelvét tartoznak elfogadni, a melybe léptek. Ne hozzák föl nekem azt, hogy a nemzetiségi törvény a feleknek magán-érintkezéseiben nyelvük szabad használatát biztosította. Korántsem akarom a felek magán-érintkezéseiben ezen jogukat csorbítani; de itt nem magán érintkezésekről van szó, hanem közhitelességgel fölruházott közegek által kiállított közokiratokról ; ezeknél pedig tisztelt ház, meggyőződésem az, hogy ha mi azt akarjuk, hogy közokirat az állam összes bíróságai és hatóságai által kivétel nélkül mindenkor közhitelességgel biró okiratoknak tekintessenek : akkor csakugyan szükséges, hogy ezen okiratok oly nyelven legyenek szerkesztve, mely az államnak összes bíróságai és hatóságai által kivétel nélkül átalánosan ismert nyelv, azaz az államhivatalos nyelv legyen. Ha tehát már a nemzetiségi törvényczikknek sem §§-aiból, sem szelleméből nem vagyok képes a központi bizottság által fölállított követelmény jogosultságát belátni : akkor kérdem, lehet-e tán e követelményt indokolni, lehet-e mellette érveket fölhozni a czélszerüség szempontjából? Alaposakat, meg nem czáfolhatókat, szerény fölfogásom szerint, mellette fölhozni e szempontból nem lehet. Arra, hogy a nyelv kérdés akadályt ne képezzen a közjegyzővel való érintkezésben: a főkellék az, hogy a felek a közjegyzővel bármikor, bárhol saját anyanyelvükön mindig érintkezhessenek, vele nyelvükön szólhassanak. Ez nekik törvényes joguk; ez a közjegyző hatáskörének és működésének nélkülözhetetlen corollariuma. Ezt akarja nekik biztosítani ugy a központi szövegezés, mint az átalunk beterjesztett különvélemény. De merem állítani, hogy az át álunk beterjesztett különvélemény talán még hathatósabban biztosítja a feleknek ezen érintkezéseikben saját nyelvük használatának jogát; mert, a míg a központi szövegezés ugyan megengedi facultative az okiratoknak más nyelveken való fölvételét, de arra nézve egyátalában nem nyújt garantiát: vajon ily képességgel és joggal fölruházott közjegyzők lesznek-e kinevezve, olyanok tudniillik, kik arra, hogy más nyelven szerkeszthessenek okiratokat, képesek és jogosultak: addig a különvélemény egyenesen utasítani óhajtja az igazságügyministert arra, hogy csak oly közjegyzőket nevezzen ki, kik az illető vidéken átalánosan dívó, és átalánosan használt nyelvekben tökéletesen jártasak. E szerint a különvélemény a-feleknek a közjegyzőkkel való érintkezésükben nyelvök használatát még sokkal biztosabban, mert imperative óvja meg. —E mellett, tisztelt ház, az a kérdés : vajon a közjegyző, ha már a fél saját nyelvén közölte volt akaratát, mint ezt, a beterjesztett különvélemény szerint, mindenkor meg fogja tehetni: ezen vele közlött akaratot minő nyelvben foglalja írásban, ez a kérdés, meggyőződésem szerint, másodrendű fontosságú. A közjegyző intézkedésénél, a közjegyző hatáskörénél a döntő momentum a benne helyezett bizalom, és a közjegyzői állással az általa kiállított közokiratok hitelességével járó felelősség. Azt már a velem talán nem egy véleményen lévő képviselő urak is meg fogják engedni, hogy ha a közjegyző hatáskörével vissza akar élni: akkor csak ugy élhet vissza egy irni és olvasni nem tudó, az állam hivatalos nyelvét tökéletesen értő, de együgyű tapasztalatlan emberrel szemben, a mint visszaélhet a bármely nyelven egyátalában irni és olvasni nem tudóval szemben. A ki bizik a közjegyzőben s eljárásában: az bizik egyúttal a magyar szöveg hite-