Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-217
342 %t%, erszágos ülés márczius 23. 187á. E baj fölismerésének megdöbbentő hatása rendité meg a többség önbizalmát; ez volt kétségtelenül főoka a bekövetkezett átalános forrongásnak; és ez idézte elő azon épen oly természetes, mint czéljában nemes vágyat is, mely a különböző árnyalatokhoz tartozó nagy tehetségeknek közreműködhetése tekintetéből a pártok egyesítésére irányzott fusionalis és coalitionalis törekvésekben nyerte kifejezését. És valóban, tisztelt ház, ha volt valaha oly idő, midőn az ez iránybani kísérleteknek sikerét méltán reménylhette a közérdek iránt melegen érezni tudó honfikebel: ugy bizonyára a mostani idő volt olyan, midőn az átalános ziláltság és zavar folytán már-már egy parlamenti válság örvénye felé sodortatánk. Mindemellett is e kísérletek, melyek az egyesülés érdekében mindkét részről nagy loyalitással folytattatok, fájdalom! meghiúsultak, és pedig meghiúsultak egy oly oknál fogva, mely hatalmasabb volt, mint az illetők jóakarata, és ekkor történt, hogy mélyen tisztelt hivatali elődöm, ki a legnehezebb viszonyok között is férfiasan megállván helyét, {Élénk éljenzés a jobb oldalon.) hónapokon keresztül két súlyos tárcza terhét vette vállaira, és legközelebb is a pártok egyesítésének nagy ez élj a körül is annyi kitartással fáradozott, — kényszerítve látta magát lelépni a kormányról, mi által a válság tetőpontra hágott, Ily körülmények között hivatván föl ő felsége által egy uj kormány alakítására; nem lehetett más a föladatom, mint az, hogy megkísértsem legalább részben létesíteni azt, mit egész teljességében létesíteni tisztelt elődömnek nem sikerült, és az ez iránybani fáradozásaimat fényes, a hazára nézve, ugy hiszem, fölöttébb örvendetes siker is koronázta két jeles tehetségnek, de különösen azon kitűnő férfiúnak megnyerése által, {Élénk éljenzés a jobb és bal oldalon.) ki, daczára előhaladott korának és egynémely politikai kérdésekre nézve a miénktől eltérő nézeteinek, elég hazafias önföláldozással birt a kormányba lépni, és a pénzügyi bajok orvoslásának súlyos föladatát vállaira venni. {Zajos éljenzés a jobb és bal oldalon.) A lefolyt eseményeknek ezen előrebocsátott rövid vázlata után természetesnek fogja találni a tisztelt ház, ha a most ilyképen megalakult kormány tartózkodva a politika összes terére kiterjedő és annak minden fontosabb kérdéseit fölölelő programm előterjesztésétől: ez idő szerint csak az általam már emiitett és a válság előidézésére legnagyobb befolyással volt súlyos pénzügyi és közgazdasági bajok orvoslását tűzi ki magának közvetlen föladatul és igy programmul, követvén e részben a példát, melyet a 2l-es bizottságnak épen e czélból kiküldésével adott maga a képviselőház. {Helyeslés a jobb oldalon.) Ne mondja senki, hogy ezzel nagyon is szűkre szabtuk azon keretet, melyben mozogni szándékozunk. Hiszen egy hires franczia pénzügyminister monda egykor: „csináljatok nekem jó politikát és én csinálni fogok nektek jó pénzügyeket," és e mondat kétségbevonhatlanul igaz volt és lesz mindörökké. (Igaz a bal oldalról.) Nekünk, hogy sikerrel oldhassuk meg a magunk elé tűzött föladatot, és a lehetőségig egészségesekké tehessük társadalmi és nemzetgazdasági állapotainkat, ki kell terjesztenünk figyelmünket az államélet összes functióira és át kell vizsgálnunk annak egész szervezetét; mert csak ez utón leszünk képesek megtalálni és javaslatba hozni a dolgok elintézésének legegyszerűbb és igy legkevésbé költséges módját, a terhek elosztásánál pedig azon helyes mértéket és igazságos arányt, mely, mig egyrészről az állam bevételeinek rendes befolyását leginkább biztosítja, másrészről az erők zsibbasztásának vagy kimentésének is legbiztosabb elháritója. Mindez együttvéve képezi azon föladatot, melynek megoldására egyesültünk, és ez bizonyára nem oly csekélység, mint talán egyelőre látszik. Állami létünk, szellemi és anyagi fejlődésünk jövő biztosításának érdekei forognak ezeknél szóban, és épen azért, mert mi teljes mértékben érezzük az előttünk álló föladatnak ugy fontosságát, mint sürgős voltát, és mert tudjuk, mily számos törvényhozási intézkedést és mennyi időt fog ez igénybe venni, programmunk egyik kardinalis pontját képezi még az is, hogy részünkről mindent elkövessünk, hogy a kitűzött czélra irányult actio oly kérdések fölvetése által meg ne zavartassák, melyek megoszthatnák a munkások táborát, vagy legalább késleltethetnék a főczél elérését. (Helyeslés a jobb oldalon.) lm, ez programmunk a legközelebbi időre, és most szabadjon befejezésül magam és ministertársaim nevében még egy pár szót intéznem a tisztelt képviselőházhoz. Válságos nehéz napok vonultak el fölöttünk legközelebb, és habár elmúlt is a pillanatnyi veszély: a bajok, melyek kívánatossá tették volna minden erők egyesülését, még ma is teljes mértékben fönállanak és gyors orvoslást követelnek. Ennek lehetővé tételére vállalkozott a jelen kormány, és valamint annak minden egyes tagját a haza iránti szeretet és mély kötelesség érzete vezette ide e helyre, hol nehéz munka és súlyos felelősség vár reájuk: ugy ugyanezen érzelmek nevében kéri és reményli most önöknek közreműködését és támogatását; mert legjobb akaratú igyekezetünk is sikerre csak ugy számithat, ha a bennünket rendes időben elválasztó pártérdekeket a haza veszélyben forgó főérdekének alárendelni készek és képe-