Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-191
6 191. országos ülés január 17. 1874. színhelyéről eltávolíttatni és másokkal helyettesíteni, a mi a választást mintegy 1V2 óráig megszakította. Ezen megszakítás után a választás újra folytattatott. Időközben történt, hogy a választási helyettes elnök megbetegedvén, a választási elnök távirati utón fölszólítást intézett Torontálmegye központi választmánya elnökéhez, melyben előadta, hogy ő már három napon át folytatván működését, és azt előreláthatólag sokáig vinni nem lesz képes, minek következtében kéri, gondoskodjanak más választási elnök kiküldéséről. A központi választmány elnökétől azon válasz érkezett, hogy a központi bizottság tagjai a megyében szétszórva lévén, a központi választmányt ily rövid idő alatt összehívni nem lehetséges. A választási rendes elnök folytatta működését másnap reggelig ; de miután három napon és három éjjelen át hivatalos kötelességének eleget tett, összerogyott és így anyagilag képtelen volt az elnökség továbbvitelére. Ekkor a választás megszakittatott. Daczára ennek, a választók hosszas ideig együtt maradtak. Mindaddig, míg a választás tökéletesen befejezve nem volt : nem éreztem magamat hivatva, a választás cselekményébe bármiképen is beavatkozni; de miután a választási elnök hivatalos jelentését megtette a központi bizottság elnökéhez és annak utján értesültem, hogy a választás befejeztetett : kötelességemnek tartottam a csoportosulások és az ott folytonosan folytatott izgatások megakadályozására megtenni a kellő lépéseket és ez iránt az intézkedések meg is történtek. Ez volt a választás lefolyása. Az előadottak után bátor vagyok még a képviselőház előtt jelenteni, hogy a történtek irányában a legszigorúbb vizsgálat van elrendelve, és részben már folyamatban is van, részben pedig, a mennyiben eddig nem történt volna, folyamatba fog vétetni. Nevezetesen előfordultak a választás alkalmával oly tények, melyeket restéi az ember el is mondani; értem különösen azt, hogy maguk ezen képviselőháznak tagjai is résztvettek azon izgatásokban oly módon, hogy különösen az egyik császári küldöttnek adván ki magát, így járta be a vidéket a népet izgatni. (Nagy mozgás.) Meg lehet győződve a tisztelt ház, hogy e tekintetben is a szükséges vizsgálatok meg fognak indittatni, és a jelentés beérkezte után kötelességemnek fogom tartani, az ügyet kimerítően a tisztelt ház elé terjeszteni. (Helyeslés.) Intézkedésemben az előadottakon tovább is mentem; nevezetesen intézkedtem, hogy a zászlók használata által elkövetett visszaéléseknek eleje vétessék. Eleje vétessék pedig ugy, hogy ne csak ama zászlók használata tiltassák el, melyeken a szerb fejedelmi czimer van, de egyátalában a külországok színei ne használtassanak. {Élénk helyeslés.) Alapítottam pedig rendeletemet az 1848. évi XXI-ik törvényczikkre, mely világosan meghatározza, hogy melyek a nemzetnek színei, a melyeket használni lehet, és mely minden más szin használatát eltiltja. (Helyeslés.) Ezek azok az intézkedések, a melyeket eddigelé tettem, s meg lehet a tisztelt ház győződve, hogy tudom e részbeni kötelességemet. Eléggé tisztelem hazánk törvényeit, és eléggé szeretem hazámat, hogy e tekintetben megtegyek minden szükséges lépést arra, hogy ezen baj, a mely most kicsinynek látszik : nagyobbá ne fejlődjék. (Atalános helyeslés.) E tekintetben mindaddig, mig a választási mozgalmak tartanak, megtartani azon határt, a meddig terjed a választási szabadság, és a hol kezdődik a törvényes állapot elleni izgatás, gyakran igen nehéz. Igyekeztem ezen határvonalat megtartani eddig is, és kötelességemnek tartom azt ezentúl is megőrizni. Meg lehet győződve a tisztelt ház arról, hogy különösen akkor, mikor a választás és az azzal összekötött izgalom végét éri, mindenképen fogok igyekezni — a törvényeknek minden irányban való megtartása mellett — meghúzni a törvényesség határvonalát, és legyenek meggyőződve, hogy mindenki, a ki megkísértette azt a legkisebb mértékben is átlépni: a törvények minden szigorával meg fogom büntettetni. (Atalános élénk helyeslés.) Huszár Imre: Tisztelt ház! Nagy megnyugvással hallottam a belügyminister válaszából azt, hogy némileg eloszlott azon fölfogás, a melyet az igen tisztelt ministerelnök ur november 8-diki beszédében jelzett, hogy tudniillik a Pancsován és vidékén történtek inkább választási mozgalmak hullámveréseinek, mintsem az állam ellen intézett agitatioknak tartatnak. Én megvallom, akkor is tisztában voltam az iránt, hogy a mi ott történik, nagyon is tul van a megengedhető választási mozgalmak határain. A következmény beigazolta, hogy, fájdalom! sokkal nagyobb mértékben volt azon a határokon tul, mintsem akkor azt sejteni lehetett. Azon intézkedések, a melyeket a belügyminister ur tett, erélyről tanúskodnak, és tanúskodnak arról, hogy az országnak nemcsak jogait, de méltóságát is fon kívánja tartani. Miután a tett intézkedésektől magamnak megnyugvást merithetek,kérem a tisztelt belügyminister urat továbbá arra, hogy, a mint a vizsgálatok be lesznek fejezve : legyen szives eredményét a tisztelt ház tudomására juttatni, és különösen tudomására hozni a háznak egy praecis választ a második kérdésemre, hogy milyen módon sikerült ott a törvénytiszteletet helyreállítani, és sikerült-e egyátalában a törvénytiszteletet azon vidéken minden ily üzelmek ellen biztosítani. Ennek reményében kérem a tisztelt házat, méltóztassék a tisztelt belügyminister urnák válaszát tudomásul venni, {Helyeslés) Elnök : Azt gondolom, a ház határozatául kimondhatom, hogy a belügyminister ur imént adolt válasza tudomásul vétetik.