Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-191
191. országos ülés jauuár 17. 1874. 7 Horn Ede: A tisztelt ministerelnök úrhoz leszek bátor egy interpellatiot intézni a hadifölszerelés ügyében. Tudvalévő dolog, tisztelt ház, hogy a hadifölszerelés eddigelé a Skene-féle eonsortiumra van bizva. Fölöslegesnek tartom elősorolni e perczben azon mind politikai, mind hadügyi, de főkép az ipar szempontjából kiemelhető hátrányokat, a melyekkel ezen egyedáruság jár. Fölszólalás történt ezen egyedáruság ellen igen sokszor három év óta a legcompetensebb közegek által, a delegatio is kétizben küldött ki bizottságot ez ügyben, s mindezen felszólalásoknak az eredménye az volt, hogy a hadügyminister, úgyszólván, kényszerítve látta magát három évi vonakodás után fölbontottnak nyilvánítani a Skene-féle szerződést, s kijelentette azt, hogy jövőre a szabad versenynek tér fog engedtetni a hadifölszerelés szállítására. Nagyon jogosult volt a várakozás s nagyon természetes is, hogy ezen elitélt egyedárussági rendszer mellőzésével érvényre fog jutni az ellenkező rendszer : szabad verseny. Örvendett már rajta s készült rá a magyar ipar is, melynek főkép ezen mostani nehéz időkben igen kellemes és alkalmas volna egy kis munka. A közös hadügyminister a múlt hó második felében, közrebocsátotta a hirdetményt, az uj pályázat ügyében, de, fájdalom, az, ezen várakozást teljességgel meghiúsította, mert ezen kibocsátvány nem más, mint kijátszása az elvben kimondott szabad versenyzésnek, és föntartása, megerősítése az eddigi egyedárusságnak. Könnyű dolog volna kimutatni ezt azon kibocsátvány mindegyik pontjából, de nem akarván fárasztani a tisztelt ház becses figyelmét, csak egy főpontra fogok szorítkozni. Ezen főpont abból áll, hogy az ajánlattevő csakis három csoport szerint teheti ajánlatait, azaz, hogy az egész hadifölszerelés, mely 10—11 millióra rug évenként : három csoportra osztatik föl, melynek egyike a posztónemüeket, másika a vászonne:uüeket, a harmadik a bőrnemüeket tartalmazza, és kell, hogy az ajánlattevő az egyik vagy a másik csoportra, azaz legalább 3—4 millióra tegye ajánlatait és ha az egészre tesznek ajánlatot, legalább 3 millió cautiot kell 3 évnegyed alatt letenni, eltekintve a vádiumtól, mely 300.000 frtra rug. Annyi világos ezen tételekből, hogy a kisebb ipar, de még a középszerű ipar sem nyer semmiképen ezen szállítással, mert 3 milliót, főkép a mostani nehéz időkben, összehozni : ez a magyar iparnak teljesen lehetetlen. Ha hozzáteszem, hogy a kibocsátványban a hadügyminister egyrészről föntartotta magának azt, hogy már az ajánlattevés alkalmával ő fog ítélni az ajánlattevő képessége és biztonsága fölött, másrészről föntartja magának, hogy a végperczben az ajánlattevők közt ő fog szabadon választhatni : világos, hogy az egésznek eredménye nem lesz más, mint hogy ismét azoknak kezébe adatik az egész hadifölszerelés, a kik mellett a közös hadügyministerium évenként a közvélemény ellenére oly makacsul kardoskodott. Tehát a magyar ipar teljességgel ki lesz zárva, pedig a magyar iparos azon véleményben van, hogy azon időben, midőn Magyarország még belszükségleteit is alig tudta födözni, s mégis 30 millióval járult a közös hadsereg költségéhez: akkor jogosítva van az ország legalább azt követelni, hogy mennyiben ezen 30 millióból egy bizonyos rész ismét visszaadatik a forgalomnak : ebből Magyarországra jőjön legalább az őt illető rész. Ebből kifolyólag bátor vagyok a tisztelt ministerelnök úrhoz a következő interpellatiot intézni: Interpellatio a tisztelt ministerelnök úrhoz: 1. Van-e a magyar kormánynak tudomása arról, hogy a közös hadügyministerium által a hadifolszerelések szállításának ügyében múlt évi deczember 15-én közzétett pályázati kibocsátvány az ajánlattételre nézve oly föltételeket állapit meg, melyek a kisebb s középszerű ipart teljesen elütik a versenyezhetéstől, s az egész fölszerelési szükséglet szállítását továbbra is egy-két hatalmas consortium egyedáruságának biztosítják? 2. Ha van tudomás ezen, a magyar ipart teljes kizárással fenyegető intézkedésekről: szándékozik-e a kormány jogos befolyásának kellő időbeni erélyes érvényesítésével oda működni, hogy a pályázat alapföltételeinek módosítása névszerint a czikkenkénti vagy a territoriális divisiok szerinti ajánlattétel megengedése által az elvben kimondott szabad versenyezhetés valósággá váljék, s igy a hazai iparnak is mód és alkalom nyújtassák részesülhetni a közös hadsereg fölszerelései szállításában ? Midőn ezt a tisztelt ministerelnök urnák figyelmébe vagyok bátor ajánlani, hozzáteszem csak azt, hogy, bármennyire jogosultnak tartom a magyar ipar kívánalmát: szélsőségekbe menni semmiképen nem akarok, és nem kivánom, hogy a közös hadügyminister fogadjon el minden iparostól ajánlatot 1000 pár czipőre s 1000 nadrágra. Elismerem, hogy ez nagyon zavarná az egyöntetűséget; de a mit kívánok, annak semmi hátránya nem volna, hogy tudniillik mondassák ki, miszerint nem három csoportra kell osztani az ajánlatot, melyeknek mindegyike 3 — 4 millióra rug ; hanem minden csoportban lehessen czikkeuként az ajánlatot tenni, azaz: nem az egész posztónemüre nézve, hanem például az egész czipő-szükségletre, vagy az egész nadrág- és mellény-szükségletre nézve. Ez szintén néhány százezerre rug, és talán a magyar ipart is emelhetné. Vagy ha ez nem fogadtatnék el : van egy másik mód is, s ez abban áll, hogy ne kényszeríttessék az ajánlattevő az egész monarchia szükségletéről gondoskodni, hanem territoriális divisioként történjék az ajánlat, a minek azonkívül, hogy az iparnak nagy
