Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-188

380 188. országos ülés deczember 22. 1873. pillanatnyilag a hatalom birtokában voltak, bár látták az ország veszélyét: még sem akartak semmit hatalmukból engedni; más felől okozta az, hogy ismét a hatalmon kivül állók azt, hogy a hazát megmenteni siessenek: attól tették függővé, hogy a hatalom emberei, hogy a másik rész fogadja el az ő álláspontjukat, az ő nézeteiket. E kettőnek szerencsétlen közreműködése teremtette meg Magyarországnak Mohácsot. Hogy leszünk mi most a parlamentalismus Mohácsával? Szemben van a tisztelt túloldal, és a másik oldalon áll az ellenzéknek legalább egyik része. Az ellenzék ezen része azt mondja: „látom a veszélyt, kívánok segíteni, nem kívánok tőletek elvi áldozatot, hanem a mi a megmentésre szükséges: tegyük meg; saját elveit, a melyeknek megvitatása napirendre ma ugy sem jöhet, tartsa meg mindenik." Mit mondanak önök, mire szólított föl tegnap is a tisztelt képviselő ur? Arra, hogy igen, itt van a veszély, siessetek, csak együtt menthetjük meg e hazát; azonban csak ugy kelletek, ha elveiteket eldobva, a mieinket fogadjátok el. Ha tehát lesz parlamenti Mohács: ezen jobb oldali makacsság fogja előidézni. (Élénk helyeslés bal felől.) Én, tisztelt ház, mint imént is mondám, a parlamentalismus betegségei ellen az orvosságot csak a parlamentalismusban, a nyilvánosságban, a küzdelem parlamenti lefolyásában keresem. (Helyeslés hal oldalon.) Habizunk egymás hazafiasságában: ne ugy akarjuk azt megpróbálgatni, hogy a parlamentalismus természete ellen hát mögött, kis küldöttségekben, vagy talán még titkosabban akarjuk kicsinálni előre, — hogy egy közönséges kifejezéssel éljek, — kifőzni, hogy minek kell következni; hanem bízzunk egymás hazafiasságában annyira, hogy ha csakugyan beállott egy oly krizis, a melynélfogva a hazában lévő egyetlen párt sem képes önmagában az ország kormányát erélyesen vezetni: mindenik pártban, meg lesz azon hazafiság, egyfelől hogy segédkezet nyújtson annak létesítésére, a mit a ház érdeke kivan; másfelől, hogy senkitől elvtagadás ne kivántassék. (Igaz ! bal felől.) Ha ez meg nem lesz: akkor pedig bízzuk az orvoslást azon eszközre, a mely a döntést az ország kezébe teszi le; bizzuk a már akkor szükségessé vált uj választásra; de ne keressük mellékes utón. Én különben is engedelmet kérek, de nem tudom megegyeztetni semmiféle fogalommal, ha azt mondjuk: „a kormányban többé nem bízunk, hogy az ország ügyeit rendezhesse, mellé adunk már most, — mert ugy van a dolog állítva, —• egy bizottmányt, ebben a bizottságban azután majd tanakodni fogunk, ki tudja, talán meg is egyezhetünk, hogy egy uj kormányt összecsináljunk; akkor azután ezen kormánynak, a melyet eddig folyvást szidtunk, de meg nem buktattunk, azt fogjuk mondani: most pedig te mehetsz." Ezt, megvallom, sem a parlamentalismussal nem tudom megegyeztetni, sem Magyarországnak bármely kormányával szemben az eljárást méltányosnak nem, tarthatom. Nem abban találom a méltánytalanságot, ha megmondom egyenesen, hogy a kormányba, mint ilyenbe, nem bízom; de igenis találom abban, ha csak azért tartogatnám, hogy a megválasztott perczben aztán egyszerűen eltaszítsam magamtól. (Helyeslés bal felől.) De én nem hiszem, hogy oly veszély nélkül való is legyen ezen eljárás, mint a hogy itt tegnap előadva volt; mert nemcsak az a két lehetőség van, hogy vagy a megállapított elveket a mostani kormány nem tehetvén magáévá, megbukik és talán <— mert még akkor is csak talán — lép az ottani tanácskozások folytán készült alapra egy erőteljes kormány; vagy pedig a mostani kormány, elfogadván azon elveket, az ő számára lesz meg az erélyesen támogató párt. Én nemcsak ezen két eshetőséget látom. Látom először azt az eshetőséget, hogy ezeu kormány nem fogadja el a megállapított elveket; de oly egyetértés az alapra nézve még sem jő létre, hogy azon másik erőteljes kormány megalakulhasson. Ekkor mit nyertünk a 2l-es bizottság ezen irányú működésével? Azt, hogy oda jutottunk egy pár hónap múlva, a hol ma vagyunk. És ezenkívül van még egy eshetőség, s ez az, hogy akár ezen kormány, akár egy másik kormány, mely akkor megalakul, azt fogja mondani: „igen, én elfogadóin azon elveket", s javaslatait azután néhány hónap múlva elkészíti; addig fönáll az a kormányzat, — már legalább elfogadva az eddigi álláspontot, és a mostani kormány fönmaradását véve föl, — ugy, a hogy mi rosznak tartjuk: akkor előlép javaslataival, melyek alkalmazásukban meglehet egészen mások lettek, mint a hogy a küldöttség az elvek megállapításánál magának képzelte; akkor pedig — s ez nagyon könnyen és teljes bona fides mellett megeshetik, — ismét hol vagyunk ? Néhány hónapot vesztettünk a rendezési időből és megint ott vagyunk, a hol ma állunk. (Igazi bal felöli) Különben, tisztelt ház, miként beszédem elején is mondottam, én nem ellenzem a bizottság megválasztását; csak azt akartam kifejezni, hogy azon nagy eredményeket nem várom tőle, melyeket sokan várnak; azon nagy reményeket nem kötöm hozzá, melyeket sokan hozzákötnek. Ha meggondolom, mi volt ezen bizottság, legalább eszmében, midőn először inditványoztatott, és mivé lett ma , engedjenek meg, én ugy találom : hogy ez az egér, melyet a hegy hosszas vajúdás után szült. Mert, midőn először szóba jött: oda volt állítva ugy, hogy a kormánytól nem lehet többé várni, hogy bajainkon segítsen, ki kell venni