Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-183
183. országos ülés deczember 17. 1873. 289 forintot [meghaladott összeg hajtatott már be. olyannyira, hogy a szegény lakosok nemcsak utolsó falat kenyerüktől, legszükségesebb ruhájuk- és takarójuktól megfosztatnak, hanem a nyugalom e helységben annyira veszélyeztetve van, hogy csak a katonaság elszállásolása által lehetett a végszükségre jutott lakosokat fékentartani. E község elöljárósága tehát fölszólított engem, hogy a tisztelt háznak bemutassam az ö kérvényét egy kimutatással együtt, melyből kitűnik, hogy, ide nem számítva a múlt évi hátralévő adótartozást, már közel kétszer annyit fizettek, mint egy évi adója a községnek. Egyébiránt nem egyedül ezen községben, hanem az egész környékben, talán az egész országban ily mérvben gyakoroltatnak az adóbehajtások, ugy, hogyha lehet mondani hogy van ínség: ugy bizonyára a legnagyobb ínség az, melyet a pénzügyi közegek okoznak. (Jgazl a szélső hal oldalon.) Ezek következtében egy interpellatiot adok be az összes mínisteriumhoz. (Olvassa:) Interpellatio a magyar királyi mínisteriumhoz! Van-e a ministeriumnak szándéka, tekintve a jelen nehéz pénzviszonyokat, és a folyó év volt szűk termését, oly módozatokról gondoskodni az adóbehajtást illetőleg, hogy a földmivelő ország népe a végpusztulástól megkíméltessék. S ugyancsak fölhívom a tisztelt ház figyelmét ezen község 255 családjainak kérvényére, kik 1866 —1867-iki években külföldön leendő nyereményes eladás reményében dohányt termesztvén, miután vevőt a külföldön nem kaptak: itt e házban fölszólitották a pénzügyminisíer urat, hogy terményeiket fogadja el; azonban a pénzügyministeriumtól azon választ nyerték, hogy a pénzügyministerium teljesen el van látva: dohány-készlettel, s oda utasította, hogy dohánykészíetüket raktározzák. Azonban az 1868-iki nehéz év következtében kenyérszükségletükről való gondoskodásra voltak a termelők családjai utalva, s ezen szükséget fölhasználva a helyben volt pénzügyőrök azon biztosítást adták a termelőknek, hogy ha nekik mázsánként 2 forint kifizettetik, fölszabadítják a dohányt szabad eladásra; volt köztük elég, ki ennek hitelt adni nem akart ; de az untalan ösztönzés s a helyi raktárak kulcsainak átadása által megingatva, családjuk megmentése végett elkövették a csempészetet; előre megfizetvén! a kitűzött szabadalmazás! árt. Sőt Hadi N. pénzügyőri biztos hivatalos alakban jelent meg azon kijelentéssel: hogy neki adandó 200 o. é. forint jutalomért minden későbbi kellemetlenségtől megmentendi a községet, — mit át is vett tőlük. Azonban mi történt ezután? az történt, hogy ennek következtében ezen 255 családfő nem kevesebb, mint 873 ezer 984 forint és 25 kr birsággal és 266.455 forint, vagyis összesen 1,200.000 KÉPVH. KAPIiÓ. 18^. YIII. KÖIB1. forint birsággal és fogyasztási illetékkel rovatott meg. Ezen szegény lakosoknak, kik mindnyájan a legalsóbb néposztályból valók, és kiknek összes birtokuk tiz- vagy huszadrészét képezi ezen birságnak, minden lépést megtettek, részint, hogy magukat megmentsék, részint, hogy a pénzügyministert és magát ő felségét hozzájuk benyújtott folyamodásokkal fölvilágosítsák. Erre vizsgálat küldetett ki, és a vizsgálattal épen ezen pénzügyi biztos bízatott meg, ki 200 forintot kapott, és különösen azok, kik egy-egy mázsa után 2—2 forintot kaptak. A dolog mindeddig elhúzódott, és mostanában, a nehéz időben, midőn, mint előadtam, ezen községeken csaknem két évi adójuk megvétetett, a legnagyobb kegyetlenséggel minden vagyona lezároltatott, lefoglaltatott ezen 255 családfőnek, és veszélyben vannak, hogy ha rajtuk a legközelebbi napokban aexecutio végrehajtatik : valamennyien koldusbotra jutnak. (Mozgás a szélső hal oldalon.) Tisztelt ház! Az ország gondoskodik az inség elhárításáról, és ime, itt inség készíttetik elő oly kegyetlenséggel, melynél nagyobbat soha, talán csakis a tatárjárás idején látott az ország. (Fölkiállások a szélső bal felől; Gyalázat l) Ha áll ezen elv, hogy summum jus summa injuria : akkor különösen áll ez az állam emiitett követelésére. Az államnak anyának kell lenni, máskép nem számithat az őt védő, érte életét föláldozni kész gyermekekre. Ezen végső szükségben a legközelebbi időben rajtuk végrehajtandó több mint 1,200.000 forintnyi követeléssel szemben, teszem le kérvényét az illető 255 családnak a tisztelt ház asztalára azon kéréssel, méltóztassék azt soron kívül tárgyaltatni a kérvényi bizottság által, és a legközelebbi alkalommal tárgyalásra fölvenni. Elnök l A benyújtott kérvény a kérvényi bizottságnak adatik ki; az interpellatio pedig föl fog olvastatni. Beöthy Algernon jegyző (újra fölolvassa az interpellatiot). Elnök : Közöltetni fog a pénzügyministerrel. Bobory Károly: Én a kérvényt előzetes tárgyalás végett kértem a kérvényi bizottságnak kiadatni. Elnök l A kérvényi bizottság ugy is currensben van, tehát legközelebb tárgyalás alá fogja venni e kérvényt is. Ugron Gábor: T. ház! Van szerencsém a városi főispánság intézményének megszüntetéséről törvényjavaslatot tenni le a képviselőház asztalára. Én ugyan sem a megyékben, sem a városokban nem helyeslem ezen intézményt; de mivel ugy tapasztalom, hogy a folyó évi költségvetés tárgyalása alkalmával, valamint a pénzügyi bizottság tár37