Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-181

2őö 181. országos ülés deczember 15. 1873. világosan ki van mondva, hogy a közös ministernek befolyást gyakorolni az egyik vagy a másik ország belügyére nem szabad. Tehát az önök első kötelessége, tiltakozni az ellen, hogy a közös minister bár mely befolyást gyakoroljon ez ország belügyeibe: hogy pedig gyakorolja, azt, reménylem, nem meri senki se >i tagadni. Emiitek föl egy negyediket, mely szintén mutatja, hogy a jelen kormány alatt, — és ez már épen a jelen ministeriumra vonatkozik — mennyire sülyedett az országgyűlés tekintélye, s mint szorittatik mindinkább össze a törvényhozó testületnek működési köre. Ugyancsak az önök által alkotott törvényczikk szerint, melyet az imént idéztem, a közös külügyminister, a külügyeket a monarchia két felében lévő kormányelnökökkel tartozik intézni, őket beavatni abba, amit tesz, és a szerint cselekedni. Ebből természetszerűleg következik, hogy egyik, vagy a másik ministerelnök is felelős az illető parlamentnek a külügyekről. És ime többizben fordult elő ; én magam két izben intéztem interpellatiot külügyekben a ministerelnök úrhoz, két izben sürgettem meg : csak azt sem méltóztatott mondani, hogy miért nem akar válaszolni, tehát a magyarországi, a magyar képviselőház ma már keveseb mint 1848. előtt egy megye; mert a megyéknek akkor joga volt fontos külügyi kérdésekkel foglalkozni, azokat nyilvánosan megvitatni. Mi lehet annak oka, hogy a tiszteli ministerelnök ur külügyekkel nem akar foglalkozni; hiszen az elvben nincsen kimondva önök által, hogy az kivan szorítva a parlamentből, s mindnyájan emlékezünk reá, hogy Andrásy ministerelnök alatt igen élénk és hosszas viták voltak. Igaz, hogy akkor a nemes grófnak szükséges volt megmutatni, hogy ő a külügyekhez ért, mert máskép nem építhette volna magúnak a hidat, —• meglehet ugyanazon okból nem akarja, hogy más valaki megmutassa, hogy ő is ért a külügyekhez, és meglehet megtiltotta azokhoz szólani. De bármint legyen: tény, hogy azon idő óta, mióta a ministeri változás történt, a külügyek a magyarországi országgyűlésből ki lettek zárva, és ez ellen én tiltakozom most és tiltakozni fogok mindig. Mondtam, tisztelt ház! beszédem elején, hogy egyedül csak arra szorítkozunk ezúttal, hogy hivatkozzunk azon határozati javaslatra, melyet a költségvetés első beterjesztése alkalmával benyújtottunk. Fölöslegesnek tartjuk most mást mondani ; mert hiszen az, mi azóta történt, nem csak, hogy arra nem alkalmas, hogy akkori véleményünket megváltoztassa, vagy enyhítse: hanem ellenkezőleg, minden, ami történt, annál inkább megerősíti azon érveket, melyeket ott fölhoztunk Mi történt azóta ? Igen kevés: — ha akarjuk; — igen sok: — ha akarjuk. — Igen kevés, mert hiszen a törvényhozás, úgyszólván, nem is működött azóta; most beszélnek az idő drágaságáról; szól róla a pénzügyi jelentés; szóltak róla a ministerek ; hanam arra még nem adtak választ, hogy miért pazarolták az időt akkor, mikor rendelkezésünkre állott; miért nem hivták össze az országgyűlést legalább egy hónappal előbb; miért akarták, hogy a 153 milliós kölcsönt ugy szavazzuk meg, hogy alig maradjon idő arra, hogy csak a formalitásokon keresztül menjen. Mondom tehát, kevés, de sok történt: ha tekintetbe veszszük, hogy mennyi történt azóta ezen országban, önök bevallották magával a kölcsönnel és azon beszédekkel, melyekkel a kölcsönt kisérték, hogy önök hét évi kormányzata Magyarországot a bukás és fizetésképtelenség örvényének szélére sodorták; ezt beismerték és csakis ezzel indokolták a kölcsön szükségességét, mondván, hogy ha ezt meg nem szavazzuk: meg van a bukás és a fizetési képtelenség. Ennek alapján tehát vonjuk most vissza határozati javaslatunkat, vagy hozzunk föl enyhébb érveket. Ha az ember e pénzügyi jelentést megnézi, nem tudja, sirjon-e, vagy nevessen fölötte. Miből vont le leginkább a pénzügyi bizottság ? A minap épen a kölcsön-tárgyalás alkalmával, egy kifejezés nagy sensatiot keltett a házban, s hozzá kell tennem, nem kellemes sensatiot. E kifejezés az volt, hogy a nemzetnek le kell mondania kedvencz eszméiről. Ugy látszik, hogy a pénzügyi bizottság, daczára azon rósz benyomásnak, melyet e kifejezés előidézett : mégis ezt tartotta szem előtt; mert, a mennyire én tudom, a jelen körülmények közt két kedvencz eszméje van a magyar nemzetnek. Egyik a népnevelés, melyet folyton hangoztatnak, másik a honvédség. Megvallom, előttem nagyon csökkenti e kedvencz intézmény becsét azon körülmény, hogy a honvédség a törvény szerint, csak a közös hadsereg kiegészítő része. Ugy hiszem, hogy a tisztelt honvédelmi minister ur épen nem a legügyesebben járt el, midőn előttünk épen azon szavakat olvasá föl, melyek mutatják, hogy bizonyos körökben a honvédségre csak azért fektetnek némi súlyt, mert kiegészítő része a közös hadseregnek. Ez én előttem csökkenti a becsét. Másrészről nem tagadhatom, hogy a honvédség a nemzetnek kedvencz eszméje, kegyelettel veszi körül, s örömmel látja fejlődését. S ime! azt veszem észre, hogy a levonások legnagyobb része épen ezen két kedvencz eszménél történt, a népnevelésnél és a honvédségnél. S mig egyrészről az történik, hogy ennyi erőszakot tesznek a nemzet kedvencz eszméin; másrészről mások kedvencz eszméit anynyira respectálják, hogy hozzányúlni sem mernek.