Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-177
IhO 177. országos ülés deczembfr 3. 1873. munka- és közlekedési- s a pénzügyminister urakat, miszerint az általam múlt hó 27-én beadott interpellátiomban elszámolt ügyiratokat még az ügynek napirendre tüzese előtt kinyomatni, s a ház asztalára letenni szíveskedjenek, addig is a háznak szóbeli fölvilágosítást adván : ha vajon szándékoznak-e, és mikor az érintett okmányokat a ház rendelkezésére bocsátani ?" (Helyeslés.). Azt hiszem, tisztelt ház, hogy ha a ministeriunmak van kifogása: azt legalább eleve tudassa velünk, hogy ilyen vagy olyan kifogása van, hogy aztán a tisztelt ház intézkedhessek. Ha a minister urak nem fognának ez iránt intézkedni: én kénytelen leszek a tisztelt ház határozatát provocálni; mert ezen ügyiratok nélkül én legalább képtelen lennék ítéletet hozni, hogy volt-e hiba, és ha volt, ki által követtetett el. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Elnök: Az interpellatio a minister urakkal közöltetni fog. Szapáry Gyula gróf belügymiilisíeí l Tisztelt ház! Budapest fővárosának rendezése ténynyé válván, szükséges annak főpolgármestere fizetésének megállapítása iránt intézkedni; miután az 1874-ik évi költségvetésben az iránt még nem történt intézkedés, bátor vagyok egy előterjesztést azon kéréssel benyújtani: méltóztassék azt a pénzügyi bizottsághoz utasítani, hogy az a költségvetés előterjesztéséig jelentését ez iránt beadván, a ház figyelmét erre is kiterjeszthesse. Elnök: Az előterjesztés a pénzügyi bizottsághoz utasittatik, ugy, hogy a költségvetés előterjesztése alkalmával minister urnák ezen előterjesztése figyelembe fog vétetni. Méltóztassanak már most meghallgatni a műit ülésben megejtett szavazásnak eredményét. Huszár Imre jegyző (olvassa:) „Az egyház és állam közti viszonyok rendezése tárgyában kiküldött bizottságra beadatott 221 szavazat; azok közt üres volt kettő. Legtöbb szavazatot nyertek: Simonja Lajos br. 219 szavazatot, Gorove István 218 szavazatot, Boncs Döme 217 szavazatot, Csengery Antal 217 szavazatot, Gullner Gyula 217 szavazatot, Házmán Ferencz 217 szavazatot, Királyi Pál 217 szavazatot, Zsedényi Ede 217 szavazatot, Lükő Géza 216 szavazatot, Madarász József 216 szavazatot, Molnár Aladár 216 szavazatot, Joannovits György 215 szavazatot, Kondorossy György 215 szavazatot, Hoffman Pál 214 szavazatot, Nikolics Sándor 214 szavazatot, Bánó József 213 szavazatot, Wahrmann Mór 213 szavazatot, Molnár Antal 212 szavazatot, Taray Endre 212 szavazatot, Zichy Antal 212 szavazatot, Tisza Kálmán 209 szavazatot, Somssich Pál 208 szavazatot, Kállay Ödön 204 szavazatot, Paczolay János 197 szavazatot, báró Sennyey Pál 188 szavazatot. Bartal György 176 szavazatot, Szentimrey Elek 170 szavazatot. Elnök s Tehát a most a fölolvastott képviselők az egyház és állam közti ügyek rendezésére kikiildendő bizottságba megválasztattak. Tisztelt ház! Következik a napirend első tárgya, vagyis az igazságügyinimster ur határozati javaslatának tárgyalása, az általa beadott és még beadandó törvényjavaslatok előzetes tanulmányozására kikiildendő bizottság megválasztása tárgyában. Wächter Frigyes jegyző (olvassa:) Határozati javaslat. A képviselőház tizenöt tagból álló bizottságot küld ki, mely a közjegyzőségről, ügyvédi rendtartásról, gyakorlati birói vizsgáról, a főváros pesti részei telekkönyvei átalakításáról szóló, nemkülönben az igazságügyre vonatkozó beadandó többi törvényjavaslatokat átvizsgálván, azokról véleményét a ház elé fogja terjeszteni. Véleménye, a törvényjavaslatokkal együtt, osztályul ési tárgyalás alá vétetik. Pauler Tivadar Igazságügyminister: Tiszteit ház! Ugy hiszem, határozati javaslatom indokolásában nagyon rövid lehetek. Több nagyfontosságú törvényjavaslat, amely az igazságügyi reformra vonatkozik, a ház asztalán fekszik, s a legközelebb több más nagyfontosságú törvényjavaslat fog beadatni. A büntető-törvénykönyv s a váltó-törvénykönyv készen van. Ezen törvényjavaslatoknak előzetes megvitatására, a nézetek tisztázására czélszerünek tartom, hogy a tisztelt ház, ugy, mint máskor, most is egy külön szakbizottságot válaszszon. Ez indítványom, és ennek elfogadását kérem a tisztelt háztól ugy, hogy a választást mielőbb megejteni méltóztassék. {Helyeslés.) Elnök: Elfogadja a tisztelt ház? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatott, s most az a kérdés, hogy mikor történjék meg ezen választás? (Fölkiáltások: Szombaton!) Ennélfogva, a szombati ülésben fog ezen választás megejtetni. Következik a mentelmi bizottság jelentése Becze Antal és gróf Haller képviselők kiadatására vonatkozólag. Wächter Frigyes jegyző (olvassa a mentelmi bizottság jelentését a képviselőháznak 1873. május 12-én 1768. sz. a. hozott határozata következtében.) A gyergyó-szent-miklósi kir. törvényszéknek 1873. május 2-án-298. sz. a. kelt kérvénye, melyben Becze Antal országgyűlési képviselő az ellene hivatalos hatalommal való visszaélés miatt folyamatba tett bünfenyitő pernek befejezhetése ezéljából kiadatni kéretik: tárgyalás és véleményes jelentéstétel végett az alólirt mentelmi bizottságnak kiadatott. A bizottság folyó évi november 17-én tartott ülésében ezen kérvényt érdemileg tárgyalván, véle-