Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-172

172. országos ölés i anélkül nem lehet. Nálunk, jól monda Horn képviselő ur, ez alapnál nagy szerepet játszik az Isten áldása. Én ezt középmértékben vettem, én számítottam közép-évekre, és ha a középnél jobb évek következnek : meg vagyok győződve, hogy tiszttársaimtól elkezdve végig szerte a hazában mindenütt azt fognák rólam mondani, hogy én útjában álltam mindenütt a nemzet életvidor fejlődésének, én lehetőleg a fejlődési képességtől messze alul maradtam, hogy én a féket nagyon is erősen tartottam, és mint kishitű, mint pessimista állanék most e nemzet előtt; de mert az évek nem a középszerűn fölül, hanem azon alul évről-évre mindinkább alul maradtak : ugy az ugyanazon alapra fektetett számítás optimisticusnak, sangvignicusnak tűnt föl. Ez az én végzetem, képviselő urak, de nem bűnöm! (Tartós mozgás.) De ám legyen! De hogy a helyzetet fölismertem : e tekintetben hivatkozom Debreezen város tisztelt képviselőjére, ki oly nagyon is szomorú prognosticont állított föl énnekem. Ha jól emlékszem, a közelebbi b\\dget-tárgyalás alkalmával, néhány hónap előtt, mikor én bátor voltam egy fölhívást intézni a ház minden pártjához, és ha személyemnél fogva jelentőséget nem is tulajdonítottak a képviselő urak azon fölhívásnak: megérdemelte volna azt a hely, a honnan intéztetett, hogy megfigyeltessék. Fölhívást intéztem a képviselő urakhoz a tekintetben, hogy pénzügyeink jobbra, magasabbra emelhetésének érdekében pártkülönbség nélkül legyünk közreműködők mindnyájan. A képviselő ur azt monda nekem: elismerem, hogy jöhetnek idők és állhat be helyzet, melyben a párttekintetek félretételével a közrehatás, az odaadó föltétlen közrehatás mindenkinek kötelessége lesz ; de a minister ur is — monda, — el fogja ismerni, hogy azon idő épen nem örvendetes. Én elismertem, mert láttam a bajt, mely beáll reánk nézve annálfogva, hogy a múltban megvetett terhek mindannyian, úgyszólván, ránk jöttek, és ugyanakkor a sorsnak csapása is ért, és e kettőnek találkozása nem tette örvendetessé a helyzetet. És én elismert optimismusom mellett koczkáztattam azon kérdést, s bizonyosan azon képviselő urak voltak azok, kik íiem látták oly nehéznek a helyzetet, mint én; mert ha látták volna: akkor meg vagyok győződve, hogy az én fölhívásom kedvező fogadtatásra talál. Nem kétlem, üljön itt bárki, kezelje a kormányt bármely színezetű párt: hazánk minden jó fia engedni fog azon fölhívásnak. Isten adja, hogy ugy legyen, és hogy ezen közreműködésre időt nyerjünk ; kérem a törvényjavaslat elfogadái-át. (Hosszan tartó éljenzés és taps.) Simonyi Ernő! Tisztelt ház ! (Zaj. Halljuk ! Holnap \) Amikor parancsolni méltóztatik, akkor fogom megtenni azon néhány észrevételemet, melyeDvensber 2fi. 187.']. J^o ket az előttem mondottakra tenni akarok. (Halljuk! Most!) Igen örvendek, hogy a pénzügyminister ur szájából egy határozott megczáfolását és meghiúsítását hallottam azon föltevésnek, hogy ezen kölcsönnel a bankkérdés összeköttetésbe volt volna hozva. A minister ur ugyan azt mondja, hogy azért nem válaszolt e kérdésre, mert lehetetlennek, természetellenesnek hitte, s mintegy repugnált neki, hogy arra válaszoljon. Már az nem rajta történt meg először ; az minden parlamentáris ministeren számtalanszor megtörténik, és láthatjuk ezt naponként Angliában, hogy a parlament egyik-másik tagja föláll, mondván, hogy ezt és ezt olvasta a hírlapokban, kérdi a ministert: van-e ennek alapja vagy nincs ? A bankkérdésnek összefüggése ezen kölcsönnel igen sok hírlapban többizben meg volt említve; nem csodálkozhatik tehát a minister ur, hogy ha ez itt megpendittetvén, és ő erre nem felelvén: e híreket komolyaknak vették. De, mint most adott nyilatkozata után kiderült, minek — ismétlem — igen örvendek, ezen gyanúsítás minden alapnélküli. Bár csak a minister urnák valamennyi feleletével hasonlóképen meg lehetnék elégedve; de azt nem tehetem. Arra nézve, mit én a minister úrtól kívántam, hogy indokolta volna előterjesztését: én, ismét csak a parlamenti szokásra támaszkodva, azt kívánom, hogy ily nagy pénzoperationál, és különösen ily körülmények közti operationál, mint amilyen ez, a pénzügyminister ur az indokolásnál többet mondjon, mint ami az írott indokolásban foglaltatik ; de ő azt nem tette, és, megvallom, az nem sok, ami abban az irott indokolásban van, és senkit tudtomra nem győzött meg a kölcsön szükségességéről ; még csak azon egyetlenegy motívumot sem tüntette föl, melynélfogva e ház minden fölszólalt tagja elfogadta tudniillik azon kényszer-helyzetet, amelyben vagyunk. Azt mondja a minister ur, hogy kényszer-helyzetbe hozatott a ház, és lesz a ház mindenkor, valahányszor ily kölcsönt akar fölvenni, mert a bankárok sem fogják magukat hosszú időre egyoldalulag lekötelezni. Én nem abban találom a kényszer-helyzetet, hogy a bankárok csak e hó 30-ig akarnak várni; hanem abban találom a kényszer-helyzetet, hogy a minister urnák néhány nap múlva ezen pénzre szüksége van, és ha mi most e kölcsön-törvényjavaslatot elvetjük a pénzügyi bizottságnak jelentése szerint: nincs idő arra, hogy más kölcsönről gondoskodjunk. Ez a kényszer-helyzet: nem pedig az, hogy 30-ig kell határozni. Azt még nem volna nagyon nehéz kimondani, hogy elfogadjuk vagy nem fogadjuk el; hanem önök azt mondják: ha nem fogadjuk el, akkor nincs több idő, hogy kölcsönt köthessünk ; ez tehát a kényszer-helyzet, melynek elő-