Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-171

171. országos ülés elérni. Itt jutok, tisztelt ház, azon ponthoz, melyet tulaj donképen nem értek, — és melynek nagyobb horderőt tulajdonítani nem akarok addig, inig az illető képviselő ur nem fogja magát kimagyarázni ; nem értem, és csakis azért említem, hogy magyarázatára fölszólítsam ; mert nem hiszem, hogy föltehette volna bárkiről közülünk, hogy őt valaha arról gyanúsíthatnék, hogy alkotmányos, parlamentális utón kivül kívánna valamit az országban keresztülvinni ; miután itt egyedül az alkotmányos, parlamentalis ut a törvényes, és miután az alkotmányosságot, parlamentálismust nemcsak a képviselőháznak, de az összes hazának közérzülete, — törvényeink — és szeretett királyunknak ünnepélyes esküje biztosítja ; tehát, ugy hiszem, hogy ezen vád őt nem érhette, és ettől se neki, se nekünk még csak félnünk sem kellett soha ! azért ezen biztositásnak tulajdonképeni értelmét fölfogni nem bírom. Azon említett programmban ezenkívül sok mindenféle van, vagy legalább sok mindenfélét képzelünk benne, amit tulajdonképen megmagyarázni nem tudunk, mivel elhallgattatott; elhallgattatott pedig, ugy látszik, szándékosan nem egyszer, de többször. Én nem vagyok fölhatalmazva sem a tisztelt háznak, sem az országnak nevében beszélni ; de saját nevemben kimondom, hogy azon ígéret következtében, mely szerint a tiszteltképviselő ur programmját ki fogja fejteni, tőle miként férfias jelleméhez illik : egyenes választ várok. Azon kérdésre nézve, miként vélekedik az állam és egyház közti programúiról, és azon kérdésre, melyre nézve tőle eddig fölvilágosítást sohasem kaptunk, fölvilágosítást reménylünk; — mely, ha nem adatnék meg : igen sokan talán olyasmit találnának alatta érteni, mit ő maga sem akar ; t. i. azt, hogy e tekintetben nem emelkedett föl a kor követelményeinek színvonalára; azért reménylem, hogy azokat, sőt talán engem is meg fog czáfolni azon nézetben, melyet én e tekintetben táplálok. Most áttérek, tisztelt ház, magára a szőnyegen forgó tárgyra. Egy német tudós, tisztelt ház, azt mondja, hogy a számok bizonyítják, miként kormányoztatnak az országok. Alig, hogy elterjedt a kormány-válság híre : a pénzügyminister ur már is jelentette a háznak, miként a magyar állampapírok árfolyama emelkedett. Nem akarómén ezt annak tulajdonítani; de miután a tisztelt minister ur nem magyarázta meg indokát: kívánnám tudni mi annak oka'? és miben kereste, vagy látta ő az emelkedésnek indokát? Tisztelt ház ! Ha átalános beismerés szerint nagyon válságos helyzetben vagyunk : akkor első kötelességünk a helyzetnek constatálása. Előttünk áll egy kölcsön, mely 153 millióról szól. Ez eddig a j legnagyobb kölcsön, melyet az állam kötött; és nékem ugy látszik, hogy a mostani helyzet épen nem alkalmas arra, hogy most köttessék a legnagyobb november 2f>. 1873. 107 kölcsön; sőt azt hiszem, hogy arra kell szorítkozni, hogy válság idején a lehető legkisebb kölcsön köttessék; mert ha a válság elmúlik, reményhetni, hogy olcsóbb kölcsönt kapunk. A kölcsön kötése azzal indokoltatik, hogy általa hitelünket kell megvédeni. Bocsásson meg a tisztelt ház, hogy ismét kénytelen vagyok egészen nyíltan egy fájó sebre mutatni, melyből azt látom, hogy a mi hitelünk helyreállításáról ma nem lehet szó : mert ugy látom, hogy nekünk mint államnak ma hitelünk, személyes, individuális hitelünk nincs, mit legjobban bizonyít ezen javaslat, mely szerint arra, hogy ezen kölcsönt fölvehessük: kénytelenek voltunk realitásainkat adni jelzálogul; ezen hitel tehát nem az államé, hanem azon realitásnak hitele, melylyel mindenki bír, ha sok adóssága van is, míg realitása van. De én ugy látom, hogy ezen hitelünk is a realitás lekötése által teljesen kimerittetik és kérdem mi marad akkor jövőre? a központi bizottságelőadójának indokolásából világos, hogy ezen most fölveendő kölcsönnek első fele tán a jövő évben, tán már a jövő év nyarán elfogy és ha a másik felét is fölveszi, mi ismét egy évig födözi a hiányt: két vagy három év múlva bizonyosan oda lesz az is. Ha pedig kifogyott, és áll az, hogy egyéni hitelünk nincs, ha reális hitelünk kimerittetett mihez nyulunk akkor, ha valami baj ér, ha háború fenyegeti az országot, quid tunc? Akkor tán oda kellene fordulnunk, mire hajdan történelmünk legszomorúbb korszakában volt példa, hogy a szepesi 16 várost lehet elzálogosítani? (Derültség.) Tisztelt ház! Keserű irónia ez, amelyet csak sajgó keblem fájdalma volt képes kisajtolni. A pénzügyminister ur igen gyakran Isten áldásától várta a segítséget, ezen segítség nem érkezett meg. Reményijük, hogy megérkezik, de arra pénzügyi dolgokban számítani, nem szabad. Egyik barátom midőn a háború jövő eshetőségét említem: azt mondta, hogy itt van a tulaj donképeni háború, itt van tulaj donképeni veresége hazánknak, mely nagyobb volt, mint Franciaország vesztesége annyiban, hogy Franciaország a háború befejezte után még mindig bírt annyi hitellel, hogy realitásainak lekötése nélkül képes volt oly nagy kölcsönt kötni; mi pedig kénytelenek vagyunk összes roppant államjószágainkat lekötni. Ezen helyzetnek még egy más, tán legsúlyosabb része az, hogy annak előterjesztéseért, valamint az elkövetett hibákért a felelősséget senki sem akarja elvállalni; ezen felelősségnek megosztása kívántatik, megosztása mindenekelőtt az egész ház által, azutáu a többség pártja által. Én, tisztelt ház, bár a többség pártjának tagja vagyok; a felelősséget nem fogadom el nem pedig azért, mert az a parlamentalismus elméletével ellenkezik. 14*