Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-140
14©. országos ölé.s május 24. 187?. 31 Szóval, hogy a minister ur előadása a tényekkel megegyez, azon nem kételkedem és nem is kételkedhetem, mivel nem látok okot, hogy miért kételkedjem ; afölött pedig, hogy az itélet szelídebb volt-e, avagy szigorúbb volt-e, mint kellett volna lennie, nem vagyunk fölülvizsgálatra jogosítva. Kérdést sem szenved azonban, hogy a parlamentalis élet nehézségei közé tartozik azon viszony, melyben a minister áll hivatalnokai irányában. A minister felelős, tőle tehát nem lehet megtagadni azon jogot, hogy, ha szükségesnek látja, a hivatalnokot el is bocsássa. Hanem e részben különböző gyakorlat van a parlamentáris országokban, így például Poroszországban, mint tudom, nem bir a minister azon joggal, hogy saját akarata, és meggyőződése szerint a tisztviselőt bármikor elbocsássa. Angliában igen is meg van ez a joga; sőt Amerikában ezen jog annyira megy, hogy az elnök minden positiv bűntett, kihágás, vagy hiba elkövetése nélkül is elbocsáthatja a tisztviselőket. Példa volt reá, hogy, nem tudom már, melyik elnök megválasztatván, egyszerre 30.000 tisztviselőt bocsátott el, akik egészen más politikai párthoz tartoztak, mint ő. Azt gondolom, hogy valamint egy részről nem lehet kívánni, hogy a ministernek e részben legkisebb joga se legyen ; más részről épen hazánkban az elbocsátásnak ezen korlátlan jogát még sem merném helyeselni, nem merném pedig helyeselni sok politikai ok mellett azért sem, mivel a hivatalok viselésével nyugdijak vannak összekötve, és vagy attól is megfosztaná a minister, csupán önkénye szerint a több évekig szolgált hivatalnokot, vagy pedig a pensió megmaradna az ilyen hivatalnoknak. «s ezen esetben az állam nagy összegekkel terheltetnék. Ezen jövőben még segítenünk kell. Ami parlamentáris életünkben még a tapasztalat mutat ki nem egy hiányt, melyet pótolni kell, én tehát azt hiszem, hogy törvény által kell meghatározni ezen viszonyt, úgyszintén a fegyelmi eljárást, annak módját és a büntetést; egy szóval, igen sok helyütt van fölállítva az administrativ igazságszolgáltatás tisztviselők irányában. Ez sok tekintetben kívánatos a ministerre, kívánatos a tisztviselők, de kívánatos a magánosok biztosítására is, kik abban talán megnyugvást találnak. Én tehát reményemet fejezem ki az iránt, és talán nem fogok benne csalódni, hogy a ministerium tanulmányozván a kérdést, törvényjavaslatot fog erre vonatkozólag beterjeszteni, ami a jövőben cinosurául fog szolgálni. A fönforgó esetben teljes megnyugvást találván a minister ur válaszában; meg lévén győződve. hogy a vádlott tisztviselő semmi gazságot, semmi bűntényt, semmi oly vétséget, melynél szándékosság forogna fön, el nem követett, és meg lévén arról is győződve, hogy a minister, mint fegyelmi hatalommal biró feje azon ministeriumnak, melyhez ama tisztviselő tartozik, helyesen járt el: elfogadom a Zsedényi által beadott, a napirendre való áttérésre vonatkozó indítványt, és azt hiszem, hogy ezúttal az iratok előterjesztése nem szükséges; s azért azt óhajtom, hogy a ház előterjesztésüket ne rendelje el. (Éljenzés a jobb oldalról) Csanády Sándor: Tisztelt képviselőház! Mindenekelőtt csodálkozásomat fejezem ki az iránt, hogy a jelenleg tárgyalás alatt levő Kohner-Csemeghy-féle váltóügyben az igazságügyminister ur, mint védő lépett föl. az ez ügyben befolyt ministeri hivatalnokok és előbbi minister urak érdekében. Igenis, tisztelt képviselőház, mert a minister urnák azon most, a legközelebbi perczekben tett nyilatkozata, miszerint ő nem hajlandó az e tárgyra vonatkozó iratokat a képviselőház asztalára letenni azért, hogy a képviselőház meggyőződést szerezhessen magának a dolgok valódi állásáról: meggyőződésem szerint ez amellett tanúskodik, hogy mint ügyvéd lépett föl azért, hogy nyilatkozata által elpalástolja az ott netán történt hibákat, mulasztásokat, tévedéseket. Pedig tisztelt képviselőház, épen magának a. minister urnák és elődjének érdekében állott volna az, hogy az ügyiratoknak a képviselőház elé való terjesztése következtében, mind maga a képviselőház, mind pedig a nagy közönség biztos tudomást szerezzen magának a dolgok valódi állásáról. Én tehát egyátalában nem tartom helyes eljárásnak azt, hogy a minister ur az ez ügyre vonatkozó ügyiratokat nem akarja a képviselőház asztalára letenni, és ezen körülmény — kimondom egész őszinteséggel — gyanút gerjeszt bennem ez ügyre vonatkozólag. De tisztelt ház, nem mulaszthatom el, hogy csodálkozásomat ne fejezzem ki Deák Ferencz urnák jelenlegi nyilatkozata fölött is. Hiszen ha visszaidézzük emlékezetünkbe Deák Ferencz képviselő urnák néhány nappal ezelőtt tett nyilatkozatát: lehetetlen, hogy a két nyilatkozat közt a legnagyobb különbséget, a legnagyobb ellentétet ne találjuk. Ugyanis a minister ur ezelőtt néhány nappal adott válaszában elmondta mindazokat, amiket elmondott ma: az akkor mondottakhoz emlékezetem szerint ma egyetlen egy uj dolgot sem fűzött, és mi történt? akkor épen Deák Ferencz képviselő ur volt az, aki kinyilatkoztatta, hogy nem lévén megelégedve az igazságügyminister ur válaszával, és azon kívánsággal, hogy a minister felelete tudomásul vétessék, követelte, hogy az interpellatió tárgyalásra tűzessék. Mit jelent ez más szavakkal? azt, hogy a minister ur által mondottakból nem lehetvén következtetni azt, hogy itt a mulasztáson kívül másnemű tévedés is ne forgott
