Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-140
30 140. országos ülés májas 2-1. 1873. sok, mind a status irányában, és ezek a bíróságok. A megyei tisztviselők, bizotímányi tagok nem a minister propositiójára neveztetvén ki, azok is e részben külön bíróságok alá tartoznak. Az administrativ tisztviselők, a ministerium hivatalnokai egyenesen a ministemek előterjesztésére, részben maga a minister által neveztetnek ki. A felelősség eszméje szerint minden hibáért, melyet a tisztviselők elkövetnek, in príma linea természetesen a minister felelős; hanem ezt a felelősséget nem lehet oda magyarázni, hogy a minister felelős azért is, ami abból következett, hogy az illető tisztviselő helytelenül adta elő a tényálladékot; mert itt in prima linea azon hibázó tisztviselő a a felelős. Azonban fegyelmi eljárásra itt is van szükség. Mivel a minister felelős, mivel az nevezi ki a tisztviselőt, vagy annak előterjesztésére neveztetik az ki: igen természetes, hogy a fegyelmi hatalmat a tisztviselők fölött maga a minister gyakorolja. Micsoda formákat szab magának a ministerium: azt én részletesen nem tudom; hanem elég az hozzá, hogy a ministeriumnak kötelessége a tisztviselő iránt mindazon esetekben, amelyek fegyelmi eljárás alá tartoznának, a fegyelmi eljárást teijesiteni. A minister ur előadásából látjuk, hogy ő maga megvizsgálta az ügyet, kihallgatta az illetőt, s azon meggyőződésre jutott, hogy szándékosság nem fordult elő, annál kevésbbé forog fönn pedig bűnösség; mert hisz ezt egyenesen a bírósághoz kellett volna utasítani; hanem fordult elő hiba, mulasztás, melynek súlyos következése lett; és e meggyőződésre jutván erre nézve, mint a minister ur előadja, azon módját használta a fegyelmi eljárásnak, vagy hogy ugy nevezzem, büntetésnek, amely még bírósági személyek iránt is a törvényben ki van mondva: helytelenítette, roszalt cl ti hiba elkövetését. A kártérítést illetőleg, mivel az nem fegyelmi, hanem bírói utón ítéltetik meg, azt a bírósághoz utasította. Az én nézetem szerint tehát a minister helyesen járt el, azt tette, amit tenni hatalmában és kötelességében állott. A dolog ujabb stádiuma annyiban különbözik az előbbitől, hogy a per ugyan legalább egy részről megindittatott; hanem a vádlott tisztviselő, letevén az összeget, amely kérdésben forog a ministeriumnál, és erről értesittetvén az illető törvényszék : a kártérítés megtörtént és megtörténhetik, az egyes feleknek a pénz átadathatik, és mivel ugy értettem, hogy több a követelő és a követelés is sokkal nagyobb, mint az egész összeg, amelyről itt szó van : a prioritás jöhet kérdésbe, amelyet elintézni a törvényszék dolga. Én tehát azt hiszem, hogy a dolog reánk nézve he van fejezve. A minister megejtette a fegyelmi vizsgálatot, a minister a rosszalást vagyis a fegyelmi fenyítéket kimondotta, a kártérítés megtörtént. Én tehát igenis hajlandó vagyok elfogadni a Zsedényi képviselő ur által beadott, a napirendre való áttérést kivánó indítványt s kimondani, hogy az ujabban adott fölvilágositások folytán, meggyőződvén arról, hogy a minister e részben teljesítette, amit tennie kellett, szándékosság, bűntény pedig nem forogván fönn, másfelől meg a kártérítés is megtörténvén: mi ebben a dologban megnyugszunk, s átmegyünk a napirendre. Ami az iratok előterjesztését illeti, kétséget nem szenved, hogy, midőn a ház kívánja, a ministerium tartozik az iratokat előterjeszteni. A legelső kérdés tehát az : kivánja-e a ház az iratok előterjesztését; mert az egész háznak kell azt kívánni, nem pedig egyeseknek; csak a ház mondhatja ki többsége által, hogy kívánja, vagy hogy nem tartja, szükségesnek. Ez a dolog nincs is praecedens nélkül. Ez a praecedens, ha nem csalódom, — öreg ember vagyok, kinek az emlékezete gyenge, — a temesvári fakérdésnél fordult elő, hol egy tisztviselő vádolva volt. Akkor a pénzügyminister ur előterjesztette a dolgot, az adatokat, szóval, elmondotta a resultatumot. Ott is az egyik kérdés az lévén, hogy kivánja-e a ház az iratok előterjesztését. A ház többsége azt mondta, hogy nem kívánja. Akkor a minister ezt, mint bizalmi nyilatkozatot megköszönvén, kijelenté, hogyha azonban egyesek az ügyről bővebb fölvilágosítást kívánnának szerezni, az iratokat megtalálják az irattárban, hová azokat leteszi. Ugyanez történhetik most is. Az iratoknak a ház elé terjesztését nem tartom szükségesnek azért, mert én teljesen elhiszem, és nincs okom kételkedni abban, hogy a minister ur a dolog állását hiven adta elő, vagyis ugy, amint az a tényeknek megfelel. Én az ő szavainak hitelességében nem kételkedem, és nincs is ok rá, hogy kételkedjem. (Helyeslés jobb felöl.) Ami azt illeti, hogy helyesen itélt-e a minister ur a dologban, azaz, nem kellett volna-e nagyobb büntetést kiszabni a fegyelmi utón: ezen kérdést illetőleg mi nem vagyunk fölülvizsgáló hatóság, (Élénk helyeslés jobb felől.) Valamint, ha a bíróság ítélne, és nézetünk szerint, csekélyebb büntetést szabna valamely bírói személyre, nekünk nem volna jogunk az ítéletet megváltoztatni: ugy most, midőn a minister bir és egyedül ő bir azon joggal, hogy, akár a büntetést, akár a megfenyitést, akár ennek bármi szelídebb nemét alkalmazza, mi nem hirunk azon joggal, hogy ezen ítélet helyességét fölülvizsgáljuk. (Igaz! jobb felől.)
