Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-153

184 153. országos ül< mint már más alkalommal is ajánlottuk, e czélra csak 15.000 frtot szavaznék meg. Lázár képviselő ur indítványa, melytől a ki­nyomatást nem lehet megtagadni, nyomassák ki, fölvétele iránt majd annak idejében lehet határozni. A másik codificationális költségről, melyet az igaz­ságú gyniinister a maga tárczájában kér, annak ide­jében fog a ház határozni. Én azt hiszem tehát, hogy a kérdés ugy tűzendő ki, megszavaztatik-e az e pont alatt kért 30.000 forint vagy nem; ha meg is szavaztatik, még Lázár Ádám tisztelt képviselő ur indítványa nem dűlt el, hanem, ha a háznak ugy tetszik, elfogadhatja vagy elvetheti azután. Elnök : Miután Lázár képviselő ur indítvá­nya két részből áll, ugy hiszem, második részére kimondhatom, hogy kinyomatik, szétosztatik és föl­vétele iránt a ház annak idejében fog határozni. Most tehát fölhívom azon képviselő urakat, kik a pénzügyi bizottság által ajánlott 30.000 fo­rintot elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtör­ténik) A többség megszavazza. Mihályi Péter jegyző ,' (olvassa:) Ő felsége személye körüli ministerium költségei. Lipthay Béla f». előadó (olvassa -.) Az állandó pénzügyi bizottság jelentése ő császári és apostoli királyi felsége körüli minister előirány­zata tárgyában. Az 1873-ik évre megszavaztatott 64.854 frt. Az 1874-ik évi előirányzat . . 62,924 frt. E szerint 1874. évre kevesebb . 1.930 írttal. Ezen megtakarítás tekintetbevételével a minis­ter előirányzata a következő: I. czim. Személyes járandóságok. 1. rovat. Fizetések és lakpénzek 45.624 frt. 1873. évre megszavaztatott . . 46.554 „ tehát 1874. évre kevesebb . . 930frttal. Ezen különbözet onnét ered, hogy a) jövőre az osztálytanácsos a ministerium épületében fog szállást kapni, és igy eddigi lak­pénz-illetménye elesik 500 frt. h) egy első-osztályu fogalmazói állomás 1.100 forint fizetéssel és 300 forint lakpénzzel 1.400 frt. és egy futári állomás 360 forint fizetéssel és 70 forint lakpénzzel 430 frt. megszüntettetett 2.330 „ Ellenben szaporodott e rovat költsége : a) Az elsőrendű segédhivatali aligazgatói állo­más helyett igazgatói állomás irányoztatván elő, szabályszerű illetményének többlete tesz 400 frtot. Zsedényi Ede: Miről van szó ? azt sem tudjuk, mit olvasnak! június 21. 1873. Elnök 5 Az ó felsége személye kórüli mi­nisterium költségeiről olvassa a bizottság jelentését az előadó ur. Lipthay Béla b. (olvassa:) A bizottság, tekintve azt, hogy a minister előirányzataiban évről­évre fokonkint kitüntetett megtakarításokat legna­gyobb részt a személyzet létszámának leszállítása eredményezte: méltányosnak tartja, hogy a ministe­rium személyzetének azon tisztviselői, kik az esz­közölt létszám-leszállitás által munkával tulhalmoz­tattak, kellő tekintetbe vétessenek, s ezért az egyik segédhivatali aligazgatói állomás helyett az előirány­zott igazgatói állomás rendszeresítését ajánlja, miután a minister indokolásában kitüntette azt, hogy a jelenleg alkalmazott két segédhivatali aligazgató az eredetileg rendszeresítve volt egy igazgató és három aligazgató teendőit végezi. b) A ministeri tanácsosnak eddig működési pótlék czime alatt engedélyezett 1.000 forintnyi illetmény fizetés czime alatt irányoztatott elő 1.000 forint. A ministeri tanácsosnak, mint államtitkári helyettesnek, 1.000 frtnyi pótlék eddig csupán azért engedélyeztetett tiszti és működési czim alatt, mert előbb a többi tárczánál államtitkári helyettes állomások nem léteztek. Időközben azonban a pénzügyministeriumnál az államtitkár-helyettesi állo­más rendszeresittetett, és illetménye fizetés czimén 6.000 forinttal megszavaztatott. Ennélfogva a bi­zottság indokolva látja a minister azon javaslatát, miszerint a ministeri tanácsos irányában, ki külön­ben is már öt éven át, mint államtitkári helyettes működik, hasonló eljárás követtessék, s eddigi tiszti és működési pótléka rendszeres illetményként enge­délyeztessék. Megjegyzendőnek tartja azonban a bizottság, hogy a ministeri tanácsos rendes illetmé­nyén tul előirányzott fizetését csak addig élvezendi, amig az államtitkári teendőket ellátja. Ajánlom a bizottság javaslatát elfogadás végett. Zsedényi Ede: ő felsége személye kö­rüli minister költségvetésének első rovata alatt elő­irányzott fizetések és lakpénzek tételei között az 1868- és 1869-iki költségvetésekben egy államtit­kár 8.000 frtnyi fizetéssel és egy ministeri tanácsos 5.000 forintnyi fizetéssel engedélyezve voltak. — Az államtitkár felséges királyunkhoz mint főudvar­mester kineveztetvén, a minister azt nyilvánította, hogy a ministeriumban államtitkárra szükség nin­csen, és annak teendőit a ministeri tanácsos elvé­gezheti; azonban ezen oknál fogva az 1870-ik évi költségvetésben ezer forinttal többet, és igy 6.000 forintnyi fizetést irányozott elő. — A pénzügyi bi­zottság az érintett körülményt nem tartván elegen­dőnek arra, hogy a ministeri tanácsos fizetése föle­meltessék, miből nagyobb nyugdij igénye is eredne, az 1.000 forintot ugyan megadandónak, de a mű-

Next

/
Thumbnails
Contents